Sinka Mária
Erzsébet királyné magánélete
(A szerző a Kodolányi János Főiskola friss diplomás hallgatója)
Történelmi tanulmányaim során a Kodolányi János Főiskolán előszeretettel foglalkoztam jelentős történelmi személyiségek magánéletével, a nagy események mögött meghúzódó mindennapi fordulatokkal. Így részletesen igyekeztem feltárni VIII. Henrik feleségeinek, Napóleon szerelmeinek vagy Viktória királynő és Albert herceg magánéletének hazánkban kevésbé ismert tényeit. Legutóbb a magyarok körében mind a mai napig nagy népszerűségnek örvendő Erzsébet királynéval foglalkoztam behatóan. Életéről és magyarokhoz fűződő kapcsolatáról immár magyarul is szép számú szakirodalom áll rendelkezésére; a gödöllői kastély kiállítása is értékes kiindulópont megismeréséhez, ami már csak azért is fontos lehet, hiszen sok vidéki liget viseli az ő nevét, Budapesten egy híd, egy jelentős körút és tér, egy egész városrész, sőt egy kilátó is róla lett elnevezve, emellett pedig országszerte sok szobrot állítottak tiszteletére.
Magánéletéről többek között Brigitte Hamann osztrák történész készített monográfiát; egyben beszámol Sisi valódi jelleméről, nem idealizálja a császárnét. Ángeles Caso pedig korabeli források segítségével rekonstruálta Erzsébet naplóját. Ez eredetijében nem maradt fenn az utókorra, mert a császárné kérésére, halála után Ferenczy Ida miden bizonnyal elégette azt. A kecskeméti származású udvarhölgy sok levelezését is megsemmisítette a császárnénak. A művekben közös kérdésként merült fel és egyben az én érdeklődésemet is felkeltette a kérdés, hogy milyen hatással volt Erzsébetre a bécsi udvar.
A leendő királyné gyermekkorát részben Münchenben, részben a Starnbergi-tó partján, a Wittelsbach család nyári kastélyában, Possenhofenben töltötte. Erzsébet (teljes nevén Erzsébet Amália Eugénia /Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach/) sokszor visszagondolt a későbbiekben az ott töltött felhőtlen, boldog nyarakra és arra szellemi közegre, melyet a szülői ház jelentett. Apja, Miksa herceg, aki a Wittelsbach-ház oldalágához tartozott, liberális nézeteket vallott és bohém életet élt. Arra kevés volt az esélye, hogy ő kerüljön a bajor trónra, így nem korlátozta semmi a szabadságát. Sisi anyja, Ludovika hercegnő Zsófiának, Ferenc József édesanyjának volt a testvére. Zsófia élvezte, hogy a Burgban meghatározó a szava, kendőzetlenül kifejezésre juttatta uralkodói ambícióit is. Ezzel szemben Erzsébet anyja nem szívesen fordult meg előkelő társaságban, egyszerű hétköznapi életet élt. A gyermekeit is egyszerűen nevelte.
Franz Xaver Nachtmann: A possenhofeni kastély (1839)
(Forrás: commons.wikimedia.org/wiki/File:Nachtmann_-_Schloss_Possenhofen)
A kis Sisi szabadon nőhetett fel, távol a királyi pompától. A hét testvérével nagyon sokat játszott a szabadban. Szeretett lovagolni, úszni és hegyet mászni is. Ezzel szemben a tanulás már nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé. A zenéhez sem volt semmi érzéke, viszont annál jobban szerette az irodalmat. Ha valami miatt szomorkodott, akkor versben fejezte ki a bánatát. Ez császárnéként is jellemezte őt. Heinrich Heine, a 19. század első felének egyik legjelentősebb német romantikus költője volt a példaképe.
Erzsébet családjából eredetileg nővérét, Ilonát (Helen) szánták császárnénak. Komolyság jellemezte, amelyre egy leendő Habsburg császárnénak szüksége is volt. Őt már a kezdetektől fogva nevelték erre a feladatra, gyerekként sokat tanult. Méltóságteljesség is jellemezte a fiatal lányt. Zsófia és Ludovika tervei alapján Erzsébetet pedig Károly Lajossal, Ferenc József egyik öccsével jegyezték volna el. A Wittelsbach-ház tekintélyét mindenképpen növelte az, hogy ebből a családból származott a császár leendő felesége. Fontos szempont volt, hogy az ara egy jelentős arisztokrata család sarja, katolikus és egyben német is legyen, hogy a két birodalom szövetségét e szimbolikus lépéssel is meg tudják erősíteni. E feltételeknek azonban nem sok jelölt tudott megfelelni.
A házasságot szervező két anya úgy döntött, hogy a fiatalok 1853 augusztusában találkozzanak az osztrák császár kedvelt üdülővárosában, Bad Ischlben. Eredetileg Sisit nem akarták magukkal vinni, de valamilyen oknál fogva mégis velük tartott. Ekkor éppen szerelmi bánat gyötörte és gyászolt is, hiszen akkoriban halt meg Richard Schattenstein gróf, aki Miksa hercegnél, Erzsébet apjánál teljesített szolgálatot. A kamasz lányt szerelme elvesztése okán már-már depresszió gyötörte, így családja ebből kívánta kizökkenteni azzal, hogy őt is magukkal vitték a nagy találkozásra. Ekkor még senki sem gondolta, hogy emiatt nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt eltervezték…
1853. augusztus 18. sorsfordító nap volt Erzsébet életében: a fiatal császárral való találkozáskor Helen leendő császárnéhoz méltón viselkedett, a húga azonban megtartotta a természetességét. Minden bizonnyal ez volt az, ami Ferenc Józsefet, aki épp ekkor ünnepelte 23. születésnapját, rabul ejtette benne. Arról is írnak, hogy a Nené becenévvel illetett nővére sorsát az pecsételte meg, hogy a fekete gyászruha, amelyet a megérkezésükkor viselt, nem állt neki jól, még komolyabbá tette a vonásait. Sisin azonban remekül mutatott ez a viselet is, és a haját is ő maga kötötte copfba. Ferenc József nem tudta levenni róla a szemét. Ez feltűnt Zsófiának, az anyjának is. Az anyacsászárné rögtön látta, hogy veszélybe került az eredeti terve. A fiatal Erzsébet pedig zavarba jött az unokatestvére pillantásaitól, hiszen ő is tudta, hogy a nővérének kell hozzá feleségül mennie. Titokban persze minden bizonnyal élvezte azt, hogy tetszik a fiatal császárnak.
Ferenc József pedig ekkor életében először és utoljára szembefordult az anyjával. Eddig mindenben engedelmeskedett neki, most azonban határozottan kijelentette, hogy nem Ilonát, hanem Erzsébetet kívánja feleségül venni. A legtöbb műben az olvasható, hogy a főhercegnő nem sokat ellenkezett. Úgy gondolta, hogy a 15 éves Sisit könnyebben tudja megfelelő császárnévá nevelni, mint Nenét, akinek már határozott elképzelései voltak. Ekkor még senki sem számított arra, hogy Erzsébet és Zsófia között milyen sok lesz a konfliktus.
Fontos pillanatnak bizonyult az is, hogy Ferenc József nem Ilonával, hanem Erzsébettel táncolta az előző esti vacsora füzértáncát. Utána pedig minden rózsacsokrot Sisinek adott, akinek ez volt a kedvenc virága. Ez a tánc már felért egy lánykéréssel, minek nyomán a császár születésnapján rögtön megtörtént az eljegyzés is. Ezzel nemcsak Ilona veszítette el a császárnévé válás lehetőségét, de Károly Lajos, Ferenc József öccse is gyermekkori szerelmét. Az esküvőre azonban még várni kellett, hiszen a menyasszony csak 15 éves volt. Emellett pedig el kellett kezdeni Erzsébet nevelését, hiszen nem úgy nőtt fel eddig, ahogy egy magas rangú család gyermekének illett. A nagy napig még sok mindent meg kellett tanulnia: ismerkedett az osztrák történelemmel, nyelveket és etikettet is tanult Bajorországban. A jegyesség idején Ferenc József három alkalommal is járt Münchenben, és mindig vitt neki értékes ajándékokat. 1853 karácsonyát is a szerelménél töltötte a fiatal császár. Erzsébet viselkedését kettősség jellemezte: örült annak, hogy van tekintélye, de ahogy közeledett az esküvő napja, egyre szomorúbb, zárkózottabb és búskomorabb lett.
Erzsébet 1854. április 20-án hagyta el a szülővárosát, a bajor fővárost. Fájó szívvel búcsúzott el szeretteitől. A verseiben írt az ezzel kapcsolatos érzéseiről: „Csöndes termek, isten áldjon,/ Régi kastély, ég veled,/ S mint első szerelmi álom,/ Lakd nyugodt tómélyedet.” Az út nagy részét hajóval tette meg. Útközben mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták, mert azt várták tőle, hogy változatosabbá teszi a birodalom életét. Két éjszakai pihenő is gazdagította a Bécsbe vezető utat. Ez összességében nagyon kifárasztotta Erzsébetet. A császár már eléje ment Nussdorfba, és egy rövid időre megfeledkezett a szigorú etikettről. Ez Sisire is jó hatással volt.
Április 23-án került sor az ünnepélyes bevonulására Bécsbe, egy nappal az esküvő előtt. Hatalmas tömeg várta a leendő császárnét, és szeretettel üdvözölték őt. Erzsébetnek az első napjai sem teltek jól a Burgban, megrémisztette a sok szigorú előírás. Idegen és rideg környezetbe került az ő szeretett Bajorországából. Már ezután is nagyon fáradt volt, pedig a legnagyobb esemény, az esküvő még előtte állt.
Másnap este kezdődött az ünnepélyes szertartás az Ágoston rendiek templomában, melyen a főpap Rauscher bíboros volt, akit később Erzsébet „Plauscher”-nek, azaz csevegőnek nevezett, mert nagyon hosszú beszéddel köszöntötte a fiatal párt és a násznépet. A ceremónia után következett az ünnepi vacsora, majd maga a nászéjszaka. Komoly előírások vonatkoztak ennek az előkészületeire is. A szakirodalom leírásai alapján elmondhatjuk, hogy minden bizonnyal csak a harmadik éjszaka történt meg az, aminek meg kellett történnie.
Ezután nem sokkal később sor került a laxenburgi nászútra. Mivel a csodás kastély alig néhány kilométernyire fekszik csak Bécstől, Ferenc József nem volt hajlandó e néhány hét alatt sem felhagyni a birodalmi ügyek intézésével. Naponta bejárt a Burgba dolgozni, és csak este tért vissza a feleségéhez. Őt addig az anyósa, Zsófia főhercegnő szórakoztatta. Mivel Erzsébet romantikus nászutat képzelt el, sokat sírt ezekben a napokban, amiről később Festetics Máriának, az egyik kedvenc udvarhölgyének is beszámolt.
Erzsébet királyné magyar koronázási ruhás portréfotója
De mint az közismertté vált, a későbbiekben sem volt Erzsébet élete sokkal boldogabb. A bécsi udvar élete végéig idegen maradt számára, sosem érezte ott jól magát. Egy idő után már feladta az anyósa elleni harcot is. Amikor csak tehette, elmenekült az őt megbéklyózó közegből. Erre jó ürügyet adott, hogy lelki bajai miatt lassan testi tüneteket is produkált, így az orvosai olyan helyre küldték, ahol a tél is enyhe. Sokszor szédült, csúnyán köhögött, és nem volt étvágya sem. A mániákus fogyókúra számára nagyon fontos volt. Mindig ügyelt arra, hogy 50 kg-nál ne legyen nehezebb. Mai orvosi szemmel azt már anorexiának is lehet nevezni. Sok helyen megfordult a világon. Kedvenc nyaralási célpontjai Korfu és Madeira voltak, előbbi helyen felépíttette az Akhillenont, amelyet egyik kedvenc görög hőséről, Akhilleuszról nevezett el. Heine és a fia, Rudolf szobra is helyet kapott a kertjében. Angliába is sokat járt lovagolni.
Egyik legnagyobb fájdalma az volt, hogy eltérő nevelési elképzeléseik miatt az anyósa elvette tőle gyermekeit: Zsófiát, aki 1857-ben két éves korában meghalt, Gizellát és Rudolfot, a trónörököst is. Így nekik anya nélkül kellett felnőniük, amit a legnehezebben a fia viselt. Nem tudott velük bensőséges kapcsolatot kialakítani a későbbiekben sem; miden bizonnyal ez is hozzájárult Rudolf 1889-es öngyilkosságához. Anyósa, Zsófia úgy vélekedett, hogy egy császárnénak van fontosabb dolga is a gyermeknevelésnél. Sisi azonban ezt nem így gondolta, és csalódott a férjében is, aki nem állt ki mellette, hanem az anyja álláspontjával értett egyet. Így sem anyaként, sem feleségként nem tudott kiteljesedni. A hagyományos császárnéi feladatok, mint a reprezentálás és a jótékonykodás, távol álltak tőle. Ha olyan kedve volt, akkor sokat adományozott a rászorulóknak. Bármi, ami kötelesség volt, azt nem szerette. Amikor csak lehetett, mindig talált valami kifogást, csak ne kelljen megjelennie az adott fogadáson.
Politikai szerepet egyedül az 1867-ben létrejött osztrák-magyar kiegyezésben vállalt. Számára ennek a létrejötte nagyon sokat jelentett. Andrássy Gyulával és Deák Ferenccel is kapcsolatba került, támogatta a terveiket. Nem volt ez véletlen, hiszen azzal, hogy a magyarokat pártfogolta, szembefordult az anyósa elképzeléseivel, és így a politika terén bosszantani tudta őt. Ráadásul elkezdte tanulni a magyar nyelvet, és meglepően gyorsan haladt elsajátításával. A koronázáskor, 1867. június 8-án mindenkit lenyűgözött a nyelvtudásával. Élete egyik legszebb pillanata volt, amikor a budai várban, a Mátyás-templom ünneplő közönsége előtt magyar királynévá koronázták, Ferenc József fejére pedig végül felhelyezték a Szent Koronát. Szeretett népétől a gödöllői kastélyt kapta ajándékba.
Nem sokkal ezt követően Erzsébet ismét gyermeket várt. Azt tervezte, hogy ha fia születik, akkor ő lehet a magyar király. Azonban 1868. április 24-én lánya született, akit Mária Valériának neveztek el. Ő volt a legkedvesebb gyermeke, és már nem engedte ki a kezei közül a lánya nevelését. Vele foglalkozott a legtöbbet. Ez a túlzott ragaszkodás viszont a későbbiekben már a lányának is terhessé vált. A kiegyezés előkészületei során egy magyar lány is a Burgba került, a kecskeméti Ferenczy Ida hűséges barátnője lett Erzsébetnek. Később pedig Festetics Mária, miután ő nyugdíjba ment, akkor pedig Sztáray Irma került az udvartartásához. Gróf Andrássy Gyulával a továbbiakban is baráti kapcsolatot ápolt, gyakran leveleztek egymással. Az, hogy ennél több is történt köztük, nem bizonyítható. Egyesek azt állítják, hogy nem, mások pedig határozottan ki merik jelenteni, hogy 1867 után néhány évig több is volt köztük barátságnál. Néhányan azt állítják, hogy Mária Valéria nem is Ferenc József lánya volt…
A királyi család Gödöllőn: Rudolf, Ferenc József, Erzsébet, Mária Valéria és Gizella
(Forrás: commons.wikimedia.org/wiki/File:The_Austrian_Imperial_family_in_G%C3%B6ddollo)
Élete utolsó éveiben Erzsébet szomorú és magányos volt. Egyre többet foglalkozott a halál gondolatával és a sok unokája sem tette őt boldoggá. Már az egészsége sem volt olyan, mint régen. Ennek ellenére továbbra sem tudott Bécsben maradni, bolyongott kíséretével egyik országból a másikba. Szívesen időzött Svájcban, mert az ottani demokrácia volt számára az egyik követendő példa. Az anarchistáktól nem félt, hiába figyelmeztette a férje a veszélyre. 1889 nyarán találkozott utoljára Ferenc Józseffel, ott, ahol 1853-ban megismerkedtek. Szeptember 10-én, a Genfi-tó partján Luigi Lucheni olasz anarchista egy kihegyezett tőrrel leszúrta. Úgy halt meg, ahogy szeretett volna: nem jelentett terhet senkinek, és nem kellett szenvednie sem. A kapucinusok templomának kriptájában temették el, igaz, sosem érezte otthon magát a Burgban…
