Váczi András

- Kézcsókom tanárnő, köszönt rám egy fiatalember a közelmúltban egy Budapesten megrendezett konferencián. Őszintén örültem a találkozásnak, hiszen évek óta nem hallottam egykori tanítványomról. Az ITD Hungary Andrássy úti székhelyén külföldi befektetők részvételével három hazai város mutatkozott be aznap; Eger, Tatabánya és Székesfehérvár. A program rendkívül érdekesnek mutatkozott, de számomra a nap legérdekesebb eseménye mégiscsak az említett fiatalemberrel - Váczi Andrással - való találkozás volt, akiről akkor derült ki számomra, hogy az ITD kommunikációs igazgatója. András 2003-ban szerzett diplomát a Kodolányi János Főiskola kommunikáció-gazdálkodás szakán. A rendezvényt követően megbeszéltük, amint teheti, elugrik Fehérvárra egy jó beszélgetésre. Évek óta nem járt az egykori alma materban, így nosztalgikus hangulatban érkezett, de azért elkészült az interjú is. Először a pályakezdés időszakáról beszélgettünk.

- Átvettem a diplomát és gyakorlatilag azonnal el tudtam helyezkedni a Magyar Posta központjában, ahol főiskolásként a kötelező gyakorlatomat töltöttem. Nagy szerencsém volt, mert egy olyan csapatba kerültem be, ahol nagyon sok kihívást találtam. Egy pályakezdő fiatal mindig bizonyítani akar, én is megtaláltam a régi szervezetben, hogy hol lehet egy kis újítással megtenni ezt. Az internet kínálta a lehetőséget, egész gyorsan sikerült egy kis csapatot verbuválnom a belső webes hálózat kialakítására. Végigcsináltuk a folyamatot, létrehoztuk a posta belső információs rendszerét - a postawebet -, ami azóta is látható. Szerettem itt dolgozni, sikerként könyveltem el a megoldott feladatokat, majd jött egy újabb lehetőség, és egy kőkemény felvételi processzust követően az ITD-hez kerültem. Itt az első feladatom az volt, hogy néhány kollégával együtt elkezdjük kibővíteni a kommunikációs funkciójában már működő szervezeti egységet. Mára ez a folyamat odáig jutott, hogy a marketing és a kommunikációs tevékenységet összevonva igazgatósággá avanzsálódtunk.

- 1993-ban alapították az ITD Hungary-t, azaz a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt-t. Az akkori külügyi és gazdasági tárca hozta létre. Mivel foglalkozik voltaképpen ez a cég?

- Alapvető feladatunk a külföldi tőkebefektetések hazai előmozdítása, valamint az, hogy a magyar vállalatokat a külpiacokra segítsük és az ottani megerősödésüket támogassuk. Ehhez jól kiépített szakmai kapcsolatrendszerrel és jól felkészült szakembergárdával rendelkezünk. Az eszközrendszerünk alapvetően bel- és külföldi programokra épül, de elérhető nálunk olyan pályázati lehetőség, amely minden hazai cég számára elérhető, és anyagi eszközre váltható segítséget jelent. Fontos feladatunk, hogy a külföldi országok nagy multinacionális vállalatait próbáljuk meggyőzni arról, hogy Magyarországra érdemes hozni egy-egy gyáregységet, és érdemes továbbfejleszteni a már ittlévőket. A munkánk egyfelől a beirányuló tőke nagyságában és a létrehozott munkahelyekben mérhető, másfelől pedig a magyar cégek külföldi befektetéseinek és üzletkötéseinek számában, értékében.

- Nagyon érdekes munkád van. Hogyan sikerült összekovácsolni a sikeres csapatot, és miből áll konkrétan a munkátok?

- Amikor odakerültem egy kis csapat élére, az alapoktól kellett kezdeni a munkát. Lépésről-lépésre haladva alakítottuk ki a vezetőség segítségével azt a kommunikációs stratégiát, amelynek alapján ma dolgozunk. Jelenleg ott tartunk, hogy már nem csak intézményi, azaz szorosan a feladatkörünkhöz köthető kommunikációt folytatunk, hanem a gazdasági országimázsban is igyekszünk élen járni. Nagy országos programok szervezésében veszünk részt, így például az ITD nemrég fejezte be a Kínai Évad szervezését és a közelmúltban indítottuk útjára a Spanyol Évadot. Bőven volt tennivalónk nekünk is, hiszen ezek az évadok arról szólnak, hogy az egyes országok megismerjék Magyarországot, a magyar üzleti és befektetési lehetőségeket, illetve, hogy a magyar vállalatok is feltérképezhessék egy-egy adott ország - jelen esetben Kína és Spanyolország -üzleti, befektetési lehetőségeit. Hogy ezeknek a nagyszabású programoknak komplexitása, egységes arculata legyen, hogy ezt a kínaiakra illetve spanyolokra formáljuk, hogy találjunk olyan szlogeneket, amik jól hangzanak az adott ország nyelvén, mégis Magyarországról szólnak, ez teljes egészében az én csapatom feladata. Most a Spanyol Évad adja a legtöbb feladatot, ahol első ízben hazánk mutatkozhat be gazdasági évad keretében. A 2009 júliusáig tartó eseménysorozaton számos szakmai program szolgálja a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését. Elsősorban üzleti, befektetési és kereskedelmi jellegű programokról van szó, amelyekre állami és üzletember delegációk utaznak ki, lesznek helyi üzletember-találkozók, konferenciák, projekt- és technológiai börzék is. A Miniszterelnöki Hivatallal és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal közösen szervezte a cégünk a bemutatkozást. Az eredmény reményeink szerint az lesz, hogy egy olyan kép alakul ki hazánkról Spanyolországban, hogy kiváló üzleti és befektetési célpont. A kínai rendezvénysorozat hozadéka is elvitathatatlan. Ezek mellett csinálunk számos olyan kommunikációs programot, amivel befolyásolni lehet a gazdasági folyamatok élénkülését. Most éppen az autóiparban döntéshozó vezetők álláspontját szeretnénk befolyásolni, hogy a gazdasági krízishelyzetben is megtérülő befektetésnek lássák a magyarországi autógyárak létesítését. Részben kommunikációs kérdés, hogy hogyan tudjuk a döntéshozónak ezt a bogarat beleültetni a fülébe.

- Érdekes dolgot említettél. A gazdasági válsággal kapcsolatosan hoztad szóba az autóipart, az autógyártást. Van-e szerepetek a Mercedes projektben?

- Talán nem vagyok elfogult, ha azt mondom meghatározó szerepünk volt a Mercedes döntésében. 2008 januárjában sikerült a befektetésösztönzési igazgatónknak eljutnia a Mercedesig, megszimatolva - egyébként a sajtó jóvoltából -, hogy a cégnek egy új befektetési projektje van. Elkezdtük ütni a vasat, és addig-addig bombáztuk őket különböző információkkal, gyakori látogatásokkal, hogy végül is a két kemény, már több körön átesett versenyző mellett mi jöttünk ki győztesen. Azaz Magyarország, Kecskemét. Természetesen ez hazánk adottságainak köszönhető, amit ebben a szakmában terméknek nevezünk. Mi a terméket megkapjuk, egy kicsit csinosítgatjuk, és úgy tálaljuk, hogy vonzó legyen. Egyébként a sikerhez nagy összefogásra van szükség, nem mindegy, hogyan áll hozzá egy önkormányzat, milyen adatokkal szolgálnak, milyen gyorsan adják a szükséges adatokat. Főleg, ha ilyen kemény versenyben vagyunk. Fontos tényező, hogy a kormányzat szereplői hogyan és mikor tudnak a tárgyalásokba bekapcsolódni, mit tudnak beletenni, hogyan tudják a legrugalmasabban kezelni a saját szabályaikat. Tehát ez egy komplex feladat. Amellett, hogy ebben a vezénylő szerepet óhatatlanul az ITD-nek kell vállalnia, hiszen erre alapították, kollégáink szakértelme, az ITD által nyújtott szolgáltatáscsokor a Daimler bevallása szerint is fontos tényező volt. Olyannyira, hogy a beruházás megvalósítási szakaszában is ragaszkodnak hozzánk.

- Mi számít sikertörténetnek a cégetek tevékenységét illetően 2008-ban?

- Sok kisebb, de eredményes munkánk van, amelyek nem érik el a sajtó ingerküszöbét. 2008-ban azonban voltak óriásprojektjeink is, legjobb példa erre, hogy a Daimler AG Magyarországot választotta a Mercedes A és B osztályú modelljeinek gyártásához, ami összesen nyolcszázmillió eurós beruházást és több ezer új munkahelyet jelent hazánknak. Valamint, ha már a kommunikációról beszélgetünk, a másik sztori az indiai Apollo Tyres, amely szintén a mi közvetítésünkkel keresi kétszáz millió eurós beruházásának magyarországi helyszínét. Sajnos az utóbbi projekthez negatív felhangok is kapcsolódnak, de a mi szerepünket tekintve siker sztorinak számít.

- A kommunikáció mellett gazdálkodás szakon is diplomáztál. Mennyiben segítik a mostani munkádat a közgazdasági tanulmányok?

- Nagy hasznát veszem, jó döntés volt, hogy a gazdász szakot is elvégeztem. Amikor az ember egy nagy csapatért, nagy büdzséért és nagyon széles munkaterületért felelős, akkor a közgazdasági ismeretek elengedhetetlenek. Azt gondolom, én csak úgy tudok felelősséget vállalni akár tizenöt-húsz ember munkájáért, a hozzá kapcsolódó komplett költségvetésért, ha ránézve egy táblázatra azon nyomban átlátom, hogy mik a számlaosztályok, a költségnemek és a költséghelyek. Kimondhatom, hogy ez feltétele volt annak, hogy igazgatói pozícióba kerüljek.

- Mit szóltak közgazdász szüleid, amikor úgy döntöttél, hogy Székesfehérváron szeretnél továbbtanulni? Úgy gondolom, a gazdálkodás szakkal elégedettek lehettek, ám a kommunikáció is szerepelt mellette. Nem ellenezték, hogy újságírónak, vagy médiaszakembernek tanulj?

- Gyakorlatilag az volt a kompromisszum, hogy azért a gazdász legyen ott. Így legalább én is hozzá tudok szólni a „vasárnapi asztalnál" közgazdasági témákhoz. Korábban zenével foglalkoztam, sokat diszkóztam, végül szakképzett lemezlovas lettem. Mindig is szívem vágya volt a valamilyen típusú megnyilvánulás az emberek felé. Talán furcsa lehetett számukra, hogy nem a megszokott utakat jártam, ahogyan a húgom tette. Aki egyébként sikeres közgazdász és egy kisfiú anyukája, én pedig kicsit kilógok a sorból, de talán így fogadjuk el egymást a legjobban. A szüleimtől nagyon sok segítséget kapok a mai napig, édesanyám a legjobb tanácsadók egyike, édesapám pedig a biztos családi háttér. Mindig számíthatok rájuk!

- Négy esztendőt töltöttél Székesfehérváron. Hogyan emlékszel vissza ezekre az évekre, a Kodolányi János Főiskolán folyó oktatásra, lehetőségekre?

- Már az megdobogtatta a szívem, hogy ide leautóztam. Hihetetlen élmény, ahogyan befordultam a szokásos helyen, azonnal bevillant, hogy ott van a pizzéria, amott pedig az a jó kis kocsma. Eszembe jutott, hogy hol laktam, hogy ott egy helyes lány is lakott. És így szépen, lassan felelevenedtek a régi emlékek. Fehérváron lakni, főiskolásnak lenni sokat jelentett nekünk akkoriban. Körbebástyáztuk az iskolát az albérleteinkkel, a kollégiumi szobákkal, ismertük egymást, szerettük egymást. Jöttünk-mentünk, együtt buliztunk, együtt szórakoztunk. Azt gondolom, hogy ez volt életem legszebb négy éve. Rögtön eszembe jutott, ahogy itt megálltam a főbejáratnál, hogy másodéves korunkban szerelték fel a fotocellás ajtót, amiről viccesen az járta, hogy a pótvizsga díjaink árából szerezték be. Látom, azóta már van egy második ajtó is, úgyhogy azt gondolom, hogy a diákok ma sem jobbak nálunk.

- Kifejezetten jót tettek veled a pótvizsgák, ha a pályádat tekintem...

- Ha a pótvizsgáknál tartunk, van még egy kedves emlékem. Szegény nagymamám, aki azóta már nem él, a pótvizsgadíjat mindig a zsebembe rejtette, és mondta, hogy ne izgulj, ez itt van már előre. És nagyon nagy cél volt számomra, hogy levizsgázzak, hiszen akkor magamra költhettem azt a pénzt. Egyébként a legminőségibb oktatást kaptuk Magyarországon, mind kommunikációs, mind közgazdasági tekintetben. Kiváló tanárokat vonultatott fel az iskola, korszerű stúdiókkal rendelkeztünk, színvonalas helyekre mehettünk gyakornoknak. A televíziós gyakorlaton megtanulhattam a kamerázást, a vágást, rádiós gyakorlaton mindent, ami a rádiózáshoz kell. Voltam újságot írni, saját filmet vágtunk és számtalan egyéb lehetőségünk is volt. Amikor összejövünk a csoporttársaimmal, sokszor felidézzük például Szőcs Huba tanár úr matematika óráit. Nagyon-nagyon kemények voltak azok az órák, de mindenki bejárt, mert nagyon sokat lehetett tanulni tőle. A Vörösmarty Rádió is örök emlék marad, sokat tanultunk a stúdióban, és nagyon szerettünk rádiózni.

- Miért szerettél rádiózni? Egyáltalán hogyan keveredtél bele a rádiós munkába?

- Hát egyrészt a zenei vonalról volt egy ilyenfajta ambícióm, hiszen a lemezlovas korszakom itt nem volt hátrány, viszonylag könnyen fel tudtam tenni bármilyen zenét. A másik meg, hogy a rádiózás számomra különleges és érdekes műfaj. Az ember nagyon sokat dolgozik azért, hogy elkészítsen egy műsort. Hosszú órákat tölt a műsor előkészítésével, összeállításával, hosszú folyamat eredménye, amikor végül kimegy az éterbe. Aztán hatalmas élmény, ha kap egy visszacsatolást, hogy hallották. Számomra nagyon jó iskola volt a rádió, életreszóló ismeretekre tettem szert. Igazi jó csapat verbuválódott össze a főiskolásokból akkor, jó volt velük együtt dolgozni. Juhász Bence nevét nem hagyhatom ki, sokat ültem vele a stúdióban. Most adta ki az első könyvét Budapest potting címmel. Galla Péter volt még egyik hangadója a mi csapatunknak, ő most egy bank kommunikációs menedzsereként dolgozik.

- Így az interjú vége felé a terveidről, céljaidról szeretnélek kérdezni. Fiatalon komoly beosztásba kerültél. Mit tervezel, milyen megvalósítandó feladatokat tűztél ki magadnak a jövőt illetően?

- Szeretnék doktori disszertációt írni, amelynek során vegyíthetem a kommunikációs és közgazdász ismereteimet. Régóta foglalkoztat az a kérdés, hogyan lehet forintra, vagy euróra váltani a kommunikációra elköltött energiákat. Izgalmas kutatómunka ígérkezik a témában, és mivel nagyon sok szakfolyóirat foglalkozik ezzel, talán jó cél egy disszertáció keretében kidolgozni. A másik tervem az, hogy minél több és jobb feladatot tudjak elvégezni a munkahelyemen. Azt gondolom, hogy az ITD előtt rengeteg cél áll, de ha ezek megvalósulnak, lehet találni új célokat. Még biztos sok stratégiai célt tudunk kitűzni a főnökömmel együtt, akinek a nevét feltétlenül meg kell említenem, hiszen nagyon komoly hatással volt és van a munkámra. Rétfalvi Györgyről, az ITD Hungary vezérigazgatójáról van szó, aki egyrészt szabadkezet ad, másrészt támogat abban, hogy az ötleteimet megvalósíthassam, és útmutatást ad ahhoz is, hogy az új módszereket, projekteket hogyan lehet bevezetni, a mindennapokban használhatóvá tenni. Azt gondolom, hogy ebben a szakmában fogok maradni, és a kommunikációs területen szeretném folyamatosan gyarapítani az ismereteimet, tudásomat.

Virágh Ildikó