2024. november. 21. KáVé
Döményi Levente, kommunikáció- és médiatudomány szak, III. évfolyam: A Kodolányi Egyetem vendége volt a budapesti campuson Tuzson Bence igazságügyi miniszter az őszi tematikus hét alkalmával. A kétórás program keretében Dr. Kiss Róbert Richard, a Kodolányi János Egyetem Újmédia és Kreatívipari Kar dékánja, valamint az egyetem hallgatói tettek fel kérdéseket a miniszternek. A levelező tagozatos kodolányisok e-mailben küldhették el a kérdéseiket.
2024. november. 12. KáVé
„Az országimázs szempontjából is fontos, ha más országokban értékelik a magyar tudományos, kulturális, művészeti eredményeket” Cedev Önörbajin professzor, akadémikus előszavával, Gurdagva Ingtur fordításában jelent meg mongol nyelven a Kommunikációs és köszönési formák a magyar nyelvben című könyv, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián ma megtartott ünnepségen mutattak be. A mű eredeti változatát Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas újságíró, a Kodolányi János Egyetem Újmédia és Kreatívipari Kar (KJE UKK) dékánja írta. A korábbi könyvét a mongol-magyar tudományos együttműködés keretében fordították mongolra a KJE UKK közreműködésével. „Az országimázs szempontjából is fontos, ha más országokban értékelik a magyar tudományos, kulturális, művészeti eredményeket” – emelte ki a díszbemutatón Tuzson Bence igazságügyi miniszter
2024. október. 29. KáVé
Különleges szakmai program: Prof. Dr. Simándi Irén az Országgyűlési Könyvtárba várta kihelyezett órára a Kodolányi János Egyetem könyvtár szakirány továbbképzési szak hallgatóit a közelmúltban. Az Országház épületében található Országgyűlési Könyvtár 1952 óta nyilvános, bárki által látogatható. Gazdag, hatszázezer kötetnél is nagyobb állománya, hangulatos termei, kiállításai bárki számára megérnek egy látogatást, a könyvtárosok számára pedig különleges szakmai programnak tekinthető.
2024. október. 03. KáVé
Médiaünnep Székesfehérváron A Fehérvár Televízió ebben az esztendőben ünnepli fennállásának negyvenedik, a Vörösmarty Rádió pedig a harmincadik évfordulóját. Az alkalomból Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszönték meg Virágh Ildikónak, egyetemünk tanárának munkáját.
2024. október. 02. KáVé
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásával közös gondolkodás indult a KKVBARÁT Egyetem vízió megvalósítására. A KIM Báthory utcai dísztermében, az ország minden szegletéből összegyűltek az egyetemi, vállalati, kutatási, közigazgatási, érdekvédelmi és hallgatói világ szereplői, hogy megvitassák, van-e még dolguk az egyetemeknek a kisvállalati szektor versenyképessé tételében. A Kodolányi János Egyetemet Dr. habil. Malatyinszki Szilárd a Gazdaságtudományi Kar mb. dékánja, tanszékvezető egyetemi docens képviselte. A rendezvényen Malatyinszki Szilárd előadást tartott annak kapcsán, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy a kisvállalkozói szférát támogathassák. A műhelymunka kapcsán Dr. Sztranyák József, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági és Szolgáltatási Tagozat elnöke külön kiemelte, hogy a KJE támogatását kérik a BKIK felé ötletekben, gondolatokban, melyeket közösen meg tudnának valósítani.
2024. szeptember. 05. KáVé
„Karrierlehetőségek a közművelődésben” címmel szerveztek kerekasztal beszélgetést a Nemzeti Művelődési Intézet /NMI/ Fejér Vármegyei Igazgatósága előadóinak részvételével a Kodolányi Egyetem székesfehérvári oktatási központjában. A közművelődés sokszínűségéről, a pálya karrierlehetőségeiről gyakorló közművelődési szakemberek beszéltek: Jakubek Tiborné a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója, Láda-Handa Edina, a lovasberényi Róna József Művelődési Ház és Könyvtár művelődésszervezője, valamint Simon József, a KÖFÉM Oktatási és Közművelődési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. igazgatója válaszoltak Hahn-Kakas István, az NMI Fejér vármegyei igazgatójának kérdéseire. A közösségszervező szakos hallgatókon kívül bármely más szakos egyetemista, illetve a pályára készülő középiskolások is részt vehetett a programon.
2024. július. 12. KáVé
Verba Zsanett /turizmus-vendéglátás szak/: Köszönjük tanárainknak, akik az online oktatás és a nehézségek ellenére, megpróbáltak nekünk izgalmas és hasznos órákat tartani /Elhangzott a KJE 2024. július 12-i diplomaátadó ünnepségén, Székesfehérváron/ Tisztelt Rektor Úr, tisztelt Egyetemi Vezetőség, kedves Vendégek, kedves Diplomás Hallgatótársak! Verba Zsanett vagyok, a turizmus-vendéglátás szak távoktatásos hallgatója. Örülök, hogy így a diplomaátadón végre élőben is találkozhatunk. Először is szeretném megköszönni, hogy itt állhatok, és az enyém lehet a megtiszteltetés, hogy a hallgatóság nevében néhány szót szóljak az egyetemi éveinkrő l.
2024. július. 09. KáVé
Bencsik Sára: A Kodolányitól a Madách Színházig *** Zámbó Brigittával, a Madách Színház színészével beszélgettem arról, milyen fontos már fiatal korban is több lábon állni és többfélét tanulni. Brigi tavaly diplomázott a Kodolányi János Egyetemen, mára pedig a Pretty Woman musical főszereplője. Azt, hogy hogyan fér meg a színész karrier és az egyetem egymás mellett, az interjúból kiderül. Jelenlegi előadásai a színházban: Garry Marshall & J. F. Lawton - Bryan Adams & Jim Vallance - Pretty Woman: Vivian Les Misérables - A nyomorultak 2024: Fantine Fontosabb szerepei: Szörényi-Bródy: István, a király - Gizella , Kocsák-Miklós.: Abigél - Lengyel, Presser-Sztevanovity - Horváth: A padlás - Süni , MacDermot-Ragni-Rado: Hair - Sheila , Fenyő-Novai: Hotel Menthol - Frufru, Géczi – Vándorfi – Likó: DEkaMerON, Zerkovitz-Szilágyi: Csókos asszony - Pünkösdi Kató
2024. július. 04. KáVé
Közel nyolcszáz újabb kodolányis diploma Hétszázhatvankét végzős hallgató tett záróvizsgát idén júniusban a Kodolányi János Egyetemen. Közel nyolcszáz vizsgázó, több tucat vizsgabizottság, izgalom, vizsgadrukk és öröm a sikeres teljesítést követően. A legtöbb végzős hallgató a közoktatási vezető és pedagógus-szakvizsga képzés keretében szerzett újabb diplomát, az alapképzések sorában pedig nagy számú friss diplomás kerül ki többek között a kommunikáció- és médiatudomány, a turizmus-vendéglátás, a gazdálkodási és menedzsment, az anglisztika és az előadó-művészet szakokról.
2024. május. 27. KáVé
Huszonhetedik alkalommal került sor a turizmus-vendéglátás szakos hallgatók számára szervezett szakdolgozati workshop megrendezésére. Az írásbeli fordulót követően megtartott szóbeli döntőben elhangzott előadásokat négytagú zsűri értékelte.
2024. május. 13. KáVé
Laki Beatrix - kommunikáció- és médiatudomány szak, III.évfolyam Balogh László előadása a Kodolányin Elérkeztünk a tavaszi félév végéhez az egyetemen, már csak a vizsgák állnak a hallgatók előtt. A szorgalmi időszak lezárásaként Balogh László miniszteri tanácsadó, a pénzügyi tudatosság nagykövete tartott előadást a kommunikáció szakos hallgatók részére. Balogh László tíz évig tevékenykedett helyettes államtitkárként, és napjainkban is elkötelezettje annak, hogy terjessze a felelős pénzügyi gondolkodást. A budapesti oktatási központban tartott programot Dr. Kiss Róbert Richárd, az alkalmazott kommunikáció tanszék tanszékvezetője nyitotta meg, aki felhívta a „kommédiás” hallgatók figyelmét a gazdasági folyamatok kiemelt jelentőségére. A kiváló előadás tematikája a világgazdaság és annak jelenlegi pénzügyi helyzetére, a COVID-19 és a háborúk hatása a gazdaságokra, az Európai Unió sajátos problémáira, valamint hazánk gazdasági és pénzügyi helyzetére épült fel.
2024. április. 14. KáVé
Marton Olivér - kommunikáció- és médiatudomány alapszak, II. évfolyam Több mint tizenöt éve lakom Diósd mellett, és harmadik éve tanulok a Kodolányi János Egyetemen kommunikációt és médiát, mégsem hallottam a diósdi Rádió- és Televíziómúzeumról. Most a tematikus hét keretén belül volt szerencsém ellátogatni kodolányis társaimmal együtt az ország egyetlen államilag fenntartott rádió- és televíziómúzeumába. A Rádió- és Televíziómúzeum a z Antenna Hungária Rt. diósdi rövidhullámú rádióállomásának épületében 1995. december 1-jén, a magyar rádió-műsorszórás megindulásának 70. évfordulóján nyílt meg a múzeum. Az állomás Schármár Jenő postamérnök tervei alapján 1943-ban megkezdett építése a II. Világháború miatt csak 1948-ban fejeződhetett be a háborús károk helyreállítása után. A múzeum a régi adóteremben és a mellette lévő kisebb helyiségekben található. Szikrázó napsütés, festői kilátás a múzeum kertjéből, szabadtéri kiállítás; itt és így kezdődött a tárlatvezetés.
2024. április. 11. KáVé
Ujvári Luca – kommunikáció- és médiatudomány szak, II. évfolyam Az egyetemen hagyomány, hogy minden félévben megrendezik a tematikus hetet, amelynek keretein belül előadókat és volt kodolányis hallgatókat hívnak meg, hogy szélesítsék a hallgatók látókörét és kapcsolatokat építhessenek. Az előadások egy része interaktív formában kerül megrendezésre, így a hallgatóknak lehetőségük van feltenni kérdéseiket, illetve esetenként vitába szállni az előadókkal. Idén április 8-12. között került megrendezésre a tematikus hét. Nappalis hallgatóként én is részt vettem, többek között Bóka János Európai Uniós ügyekért felelős miniszter előadásán. Dr. Vizi László Tamás rektor köszöntötte az érdeklődőket és ismertette az elkövetkezendő előadás témáját, majd átadta a szót Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszternek.
2024. március. 14. KáVé
Első alkalommal rendezte meg egyetemünk a névadója, Kodolányi János születésének 125. évfordulóján a Kodolányi Napot Székesfehérváron. A Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár által megnyitott délelőtti programon sikeres kodolányisokkal láthattak beszélgetéseket az érdeklődők, délután a Szenátus és a Fenntartó Tanács közös, ünnepi ülése következett a Vármegyeházán, amelyen fontos bejelentések hangoztak el.
2024. február. 26. KáVé
Háromszázötvennyolc hallgató szerzett diplomát ebben a félévben a Kodolányi János Egyetemen. A pénteki, székesfehérvári diplomaátadó ünnepségeken, amelyeket a Vörösmarty Színházban tartottak meg. Több mint kétszázan vették át személyesen az oklevelüket; százheten alapképzésben, tizenhatan mesterképzésben, kétszázharmincegyen pedig szakirányú továbbképzési formában szereztek diplomát. A rendezvényen Mészáros Attila alpolgármester és Dr. Vizi László Tamás mb. rektor köszöntötte a hallgatókat . A friss diplomások nevében Gerván Roland gazdálkodási és menedzsment szakos végzős köszönt el, majd feltűzte a szalagot a város zászlajára.
2024. február. 19. KáVé
Szurdi Miklós színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró, akinek neve ezer szállal kötődik a hazai színházkultúrához, filmes világhoz, mostantól a z égi színházban játszik, rendez . Régen elfelejtődött már, hogy a királyi városhoz és a Kodolányi János Egyetemhez is kötődött az örök optimista művészember. Szurdi Miklós 2003–2008 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt, a Kodolányi pedig az akkor a fenntartásában működő Vörösmarty Rádió kapcsán kéredzkedett be az életébe. Székesfehérvár önkormányzati lapjának online felületén jelent meg közel két évtizeddel ezelőtt az az írás, amivel az egyetemi lap tisztelegni szeretne Szurdi Miklós emlékének.
2024. február. 10. KáVé
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár (RETÖRKI) valamint a Kodolányi János Egyetem (KJE) stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amelynek aláírására a RETÖRKI budapesti konferenciatermében került sor február 7-én. Az egyetem és a kutatóintézet eredményes közös múltra tekint vissza, a most aláírásra került határozatlan idejű stratégiai együttműködési megállapodás ennek folytatása, új szintre emelése.
2024. február. 09. KáVé
Megalakult a Kodolányi János Egyetem Fenntartói Tanácsa, amelynek tagjai olyan - lokálisan és országosan elismert - gazdasági szakemberek, cégvezetők, akik elkötelezettek a helyi gazdaság, a helyben lévő munkaerő fejlesztése, erősítése érdekében. A tanács elsődleges feladata, hogy az elkövetkező évekre meghatározza és koordinálja az egyetem stratégiáját, és a XXI. századi munkaerőpiaci igényekhez alakítsa az egyetem portfolióját.
2024. január. 29. KáVé
A "Gondolkodjunk közösen!" vitakör m ár a negyedik programját tartja január 30-án. Ez alkalommal Dr. Karsai Dániel alkotmányjogász lesz a kodolányisok vendége. Az ismert szakember az eutanázia jogáért küzd, így a vitakör ismét olyan témát dolgoz fel, amely nagyon is aktuális, és a közbeszédben óriási visszhangja van napjainkban. "Gondolkozni, gondolkozni, ha csak a másodperc töredéke van is hátra - gondolkozni: ez az egyetlen remény." - George Orwell gondolatai adják az elmúlt év végén megalakult „ Gondolkodjunk közösen!” vitakör mottóját és ars poeticáját. Faragó Viktória ötletgazda és Pankovits Patrik , a Kodolányi János Egyetem hallgatói hozták létre a vitakört, amelynek célja a nyugati vitakultúra népszerűsítése, az értelmes eszmecsere, a kulturált disputa fórumának és közösségének megteremtése. Az első alkalmat tavaly december 12-ére szervezték. Akkor az ünnepi időszak közeledte adta a témát: a karácsony kommercializálódásának hatásait vitatták meg a résztvevőkkel.
2024. január. 19. KáVé
Dr. Vizi László Tamás megbízott rektor: „ A céges világ fogalmazza meg a munkaerő igényeket" Tizenkét alapszakra és öt mesterszakra jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik a Kodolányi János Egyetemet választják a továbbtanuláshoz. Budapesten, a XI. kerületi új campuson, Székesfehérváron és Orosházán egyaránt megtalálják a számításaikat azok a felvételizők, akik a versenyképes tudást, a pályakezdéskor pénzre váltható gyakorlati ismereteket és felejthetetlen egyetemi éveket várnak a választott felsőoktatási intézménytől. Óriási áttörés az egyetem életében, hogy félezer államilag finanszírozott hallgató felvételére nyílik lehetőség 2024-ben.
2024. január. 11. KáVé
A Kodolányi János Egyetem oktatói és diákjai is ott vannak a ma kezdődött 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Hungexpon. Tizenkét alapszakról és öt mesterszakról kaphatnak információit a továbbtanulni vágyó fiatalok a kodolányis standnál. Újdonság, hogy ötszáz államilag finanszírozott férőhelyre jelentkezhetnek a 2024-es felsőoktatási felvételi eljárásban résztvevők alap- és mesterszakokon a Kodolányi János Egyetemen. Az intézmény három helyszínen, Székesfehérváron, Budapesten az új campuson és Orosházán várja a jelentkezőket, különböző szakjain nappali és levelező képzési formában. A háromnapos oktatási szakkiállítás mai megnyitóján Csák János kulturális és innovációs miniszter kiemelte, hogy aki Magyarországon elkezd tanulni, akár a szakképzésben, akár a felsőoktatásban, az biztos lehet benne, hogy lesz állása. A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány úgy kíván változtatni a felsőoktatás rendszerén, hogy a fiatalok előtt álló lehetőség minél szélesebb legyen.
2023. december. 21. KáVé
Oktatási, tudományos és kutatási területeken működik együtt továbbra is a Kodolányi János Egyetem, a Szent István Király Múzeum és a Városi Levéltár és Kutatóintézet. Az erről szóló megállapodást a Romkert '85 konferencia keretében a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látgatóközpontban írták alá a partnerek. A dokumentumot Dr. Vizi László Tamás az egyetem mb. rektora, Pokrovenszki Krisztián, a múzeum főigazgatója és Csurgai Horváth József levéltári igazgató látta el kézjegyével.
2023. december. 03. KáVé
A Magyar Olimpiai Bizottság huszonhárom felsőoktatási intézménnyel -köztük a Kodolány János Egyetemmel - írt alá együttműködési megállapodást a Magyar Tudományos Akadémián megtartott ünnepség keretében a MOB Kettőskarrier-programjának kapcsán. A november 29-ei ceremóniát egy konferencia előzte meg a témában. A KJE-t Dr. Vizi László Tamás mb. rektor képviselte a rendezvényen, illetve írta alá a megállapodást. A Magyar Olimpiai Bizottság szeptember végén mutatta be Kettőskarrier-programját, amelynek küldetése, hogy a sportolóknak segítsen céljaik elérésében - fizikai vagy mentális segítség egyaránt -, valamint segítsen abban, hogy ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás, illetve a sport és a munka között. A program része, hogy az élsportolók akár egyéni tanrend mellett mindenképp továbbtanulhassanak a versenyekre, vagy éppen az olimpiára való felkészülés mellett – ennek eredményeképp született meg a megállapodás szerdán huszonhárom felsőoktatási intézménnyel.
2023. november. 26. KáVé
Nemzetközi mezőnyben is jól szerepeltek a kodolányis kommédiások - Dr. Sós Péter János kollégánk a mentora volt annak a két végzős hallgatónak, akiknek a sikeréről az alábbiakban számolt be az egyetemi lapnak: a „Kedves Kollégáim, Barátaim, nagy büszkeséggel jelentem be, hogy két kommunikációs diákom - Szabó Laura és Varga Ivett - különdíjat (Highly Commend) kapott az ICCO kommunikációs szervezet nemzetközi pályázatán. Az ICCO (International Communications Consultancy Organisation) évente megrendezi egyetemisták számára a "Next Generation" szakmai versenyét. Az idén húsz országból harmincegy versenyző indult, és ebben a mezőnyben kapták a kodolányis hallgatók ezt az elismerést. Szabó Laurának és Varga Ivettnek gratulálunk.
2023. november. 13. KáVé
Ötszáz államilag finanszírozott helyre jelentkezhetnek a 2024-es felsőoktatási felvételi eljárásban résztvevők alap- és mesterszakokon a Kodolányi János Egyetemre. A felsőoktatási intézmény három helyszínen, Székesfehérváron, Budapesten az új campuson és Orosházán várja a jelentkezőket, különböző szakjain nappali és levelező képzési formában. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem mb. rektora és Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem elnöke.
2023. október. 28. KáVé
A Kodolányi János Egyetem összdolgozói értekezletet tartott Székesfehérváron, ahol többek között az újjáalakuló egyetem jövőbeli céljait is megfogalmazták, valamint hét intézmény közreműködésével megalapították az Albensis Tudásközpontot. A megnövekedett hallgatói létszám, az egyetem tulajdonosváltása, a budapesti képzési helyszín költöztetése, az új szervezeti struktúra mind új feladatok és kihívások elé állította az egyetemet. A felsőoktatási intézmény három helyszínén szeptemberben közel négyezer tanuló kezdte a tanévet, elindultak az új kutatóintézetek, felállt az elnöki és kancellári hivatal, valamint megalakult a Székesfehérvári Informatikai Képzőközpont, a Titkok Házában pedig befejeződött a földszinti élménytér felújítása.
2023. október. 05. KáVé
Őri Panna, kommunikáció-és médiatudomány szak, III. évfolyam - Amikor elkezdtem írni ezt a jegyzetet, azon gondolkodtam, hogy mit érzek. Illene büszkének lennem, érezni a hazaszeretetet, hiszen az én népemhez került két Nobel-díj is. Személyem magyar énje nagyon büszke, de a kicsit nagyobb, vajdasági énem inkább óriási elismerést érzett, amikor megtudtam, hogy Karikó Katalinnak ítélte a Svéd Királyi Akadémia a 2023-as fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat, majd másnap, Krausz Ferenc fizikai Nobel-díjat nyert. Büszkeség, elismerés, öröm, vegyül bennem, mint ahogyan a két anyanyelvűségem is jól megfér egymással. Mindenesetre elkezdtem alaposabban tanulmányozni az egyetlen magyar Nobel-díjas nő munkásságát.
2023. október. 01. KáVé
A székesfehérvári Kodolányi János Egyetemet a nyártól hat szakmai befektető által létrehozott konzorcium birtokolja – mondta el az Indexnek Domokos Tamás, az intézmény elnöke. A szociológus szakember szerint az élet minden területe hálózatokban, networkben működik, de az iskolák világa eddig kimaradt ebből a forradalmi változásból. Felsőoktatás, szemléletváltás és Z generáció. Nagyinterjú. A Kodolányi János Egyetem elnökét többek között arról is kérdeztük, hogy miért volt szükség átalakításra az intézményben; kik az egyetem új tulajdonosai; lehet-e vidéken sikeresen működtetni egy felsőoktatási intézményt; hogyan működik egy tudásközpont; mi a magyar oktatás Achilles-sarka; megvan-e az egyetemeknél a jövőt meghatározó vízió; a professzorok hogyan tudják kezelni a Z generációt.
2023. szeptember. 06. KáVé
A Kodolányi János Egyetemen háromezer hallgatóval kezdődik az új tanév, köztük több mint ezer gólya is kezd az őszi szemeszter különböző képzésein. A nappali tagozatos hallgatóknak szeptember 11-én, hétfőn reggel kezdődik a 2023/24-es tanév, a levelezősöknek pedig már ezen a hétvégén lesznek óráik.
2023. augusztus. 29. KáVé
Távozott posztjáról Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Egyetem rektora. Az intézményt fenntartó cégnek új tulajdonosa lett, és a tulajdonosi kör változásokat kíván életbe léptetni az egyetem életében. A Kodolányi János Egyetemet 2023. június 1-től fenntartó Pro Universitate Albensis Oktatási, Beruházási, és Koordinációs Zrt. Dr. Vizi László Tamás általános rektorhelyettest bízta meg a rektori feladok átmeneti ellátásával A felsőoktatási intézmény eddigi rektora, Dr. Szabó Péter augusztus 22-ével közös megegyezés alapján lemondott rektori kinevezéséről.
2023. augusztus. 24. KáVé
Dr. Vizi László Tamás általános rektorhelyettest bízta meg a rektori feladok átmeneti ellátásával a Kodolányi János Egyetemet 2023. június 1-től fenntartó Pro Universitate Albensis Oktatási, Beruházási, és Koordinációs Zrt. A felsőoktatási intézmény eddigi rektora, Dr. Szabó Péter augusztus 22-ével közös megegyezés alapján lemondott rektori kinevezéséről. Mits Gergely, az intézmény vezérigazgatója az alábbi közleményt adta ki, amelyet változtatás nélkül közlünk az egyetemi lap felületén:
2023. augusztus. 14. KáVé
A XV. Pécsi Pénzügyi Napok Fenntarthatóság és Ellenállóság című nemzetközi tudományos konferenciáján négy nemzetközi hallgató adott elő sikeresen a Kodolányi János Egyetem képviseletében. A tudományos programot a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara szervezte június 5–6-án. A résztvevők most egy utolsó hatalmas kihívás előtt állnak: augusztus 31-ig be kell nyújtani az absztraktjaiknak megfelelő teljes konferenciaközleményeket. A részvétel már automatikusan egy absztraktmegjelenést eredményezett. Most dönthetnek úgy, hogy publikációik számát kettőre növelik, ami egy alapszakos hallgató elétében hatalmas siker.
2023. július. 26. KáVé
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. és a Kodolányi János Egyetem képviselője a KJE Titkok Háza Tudományos Élményközpontban, Székesfehérváron. A Dr. Petri Bernadett, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője és Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem Fenntartó Tanács elnöke kézjegyével ellátott dokumentum szerint a partnerek olyan innovatív megoldásokat alakítanak ki a jövőben, amelyben a térségi vállalkozások, önkormányzatok, nonprofit szervezetek és oktatási intézmények nemzetközi konzorciumok tagjaiként a közvetlen brüsszeli forrásokhoz való hozzáférés lehetőségével gazdagodnak, erősítve a szektorok közötti együttműködést és együtt gondolkodást, különösen a várostérségi fejlesztések tekintetében.
2023. július. 24. KáVé
Egy évekkel ezelőtti kodolányis rendezvényen láttam utoljára gitárral a kezében Mits Gergelyt. A United együttes nagysikerű koncertje az alumni-program csúcspontja volt, az igényes zene Mits Gergely tanszékvezetőnek és a Modern Művészeti tanszék két tanárának, Pély Barnának és Romhányi Áronnak köszönhetően házhoz jött a kodolányis öregdiákok 2016-os alumni találkozójára. Mindössze néhány esztendő telt el, és most, amikor az egyetem új vezérigazgatójához igyekszem interjúra, eszembe jut a nagysikerű koncert és a tanszékvezető, aki immár az egyetem vezérigazgatója: Mits Gergely.
2023. július. 10. KáVé
Szivek Laura /kommunikáció és médiatudomány szak/ : Mit jelent kodolányisnak lenni? /Elhangzott a KJF 2023. július 8-ai diplomaátadó ünnepségén, Budapesten/ Sok szeretettel köszöntök mindenkit a hallgatói önkormányzat képviseletében, a Kodolányi János Egyetem 2022/23-as tanévének nyári diplomaátadó ceremóniáján. A mai napon a tudást ünnepeljük. A tudást, amit a közel hatszáz főt számláló végzős évfolyam az elmúlt években kitartással, alázattal szívott magába, és amellyel felvértezve az új kihívásokkal, feladatokkal már sokkal magabiztosabban néz szembe. Hosszú út vezetett idáig és bátorkodom minden diplomát szerző hallgatótársam nevében azt mondani, hogy most egyikünk sem állna itt azok nélkül a fantasztikus emberek nélkül, akik hittek bennünk akkor is, amikor még önmagunkat is megkérdőjeleztük.
2023. július. 09. KáVé
Ötszázharminchét hallgató záróvizsgázott a Kodolányi János Egyetemen a z elmúlt szemeszterben , számukra szombaton rendeztek diplomaátadó ünnepségeket Budapesten. Nappali tagozaton nyolcvanöten, levelező tagozaton kétszázkilencen, távoktatásban kétszáznegyvenhárman fejezték be sikeresen a tanulmányaikat, míg háromszázkét végzős hallgató szakirányú továbbképzésben szerzett újabb diplomát.
2023. június. 30. KáVé
Egyszerre érkezünk Dr. Zugor Zsuzsannával a megbeszélt székesfehérvári helyszínre, ide költözik rövidesen a Kodolányi János Egyetem (KJE) gazdasági irodája. Az emeleten utolsó simítások a beköltözés előtt, beviszünk két széket az egyelőre üres irodába, aztán elkezdünk beszélgetni „csak úgy”. Fürkészem Dr. Zugor Zsuzsanna arcát, miközben középiskolás lányairól, tanulmányairól, aztán a munkájáról faggatom; a fiatal szakember csupa lendület, derűs és bizakodó. A KJE június elsején kinevezett gazdasági rektorhelyettese tudja, hogy jó úton halad évtizedek óta, jó volt az elrugaszkodás a szociálpolitikai tanulmányok talajáról.
2023. június. 27. KáVé
A Kodolányi János Egyetem és az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány együttműködésében sikeres program valósult meg "Mezőföldi Mozaik 2022" címmel a térségben. Ennek eredményeiről és a 2023 júliusától induló új képzési, kutatási és fejlesztési programokról sajtótájékoztató keretén belül számolt Varga Gábor országgyűlési képviselő, Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem igazgatója és Varga Kornél Csaba, Mezőföld Kutató és Fejlesztő Intézet vezetője a KJE Titkok Háza Tudományos Élményközpontban.
2023. június. 09. KáVé
A Kodolányi János Egyetem rektora és a Hegyvidék TV ügyvezető igazgatója együttműködési megállapodást kötöttek - A tervek szerint a 12. kerület helyi televíziója gyakorlati műhelyként fog szolgálni az egyetem hallgatói számára. A hallgatók már első évtől dolgozhatnak majd a műsorgyártás összes területén, így teljes körű ismereteket tudnak szerezni arról, hogyan működik egy televíziós csatorna. Az együttműködésről a Kodolányi János Egyetem rektorát Dr. Szabó Pétert és a Hegyvidék TV ügyvezető igazgatóját, Mottl Buonsante Ágnest kérdeztük.
2023. június. 08. KáVé
Az Artisjus 23. alkalommal díjazta a kortárs zeneszerzőket és szövegírókat, hétfőn kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban a díjakat. Ebben az évben tizenkét zeneszerző, szövegíró, alkotói közösség munkáját ismerték el. "Az év könnyűzeneszerzője" elismerésben ezúttal Szendőfi Péter dobos, zeneszerző, a Kodolányi János Egyetem Modern Művészeti Tanszékének oktatója részesült.
2023. június. 05. KáVé
Tizedik az országos listán - Megjelent a legújabb alapítványi és magánintézményi középiskolai rangsor, amelyben a KJE által fenntartott Kodolányi János Gimnázium - a székesfehérváriak által „kisKODÓ”-ként ismert intézmény - a 10. legjobbnak bizonyult a ranglistán. 2023-ban a kompetenciamérések, a matek-, magyar-, történelem- és nyelvi érettségik, valamint a felvételi eredmények alapján készült el a lista, és a tízes élmezőnybe mindössze négy vidéki iskola került be.
2023. május. 25. KáVé
Gattyán György üzletember három év után adta új kézbe az egyetem fenntartói jogait - Június 1-vel új tulajdonosa van a harmincéves Kodolányi János Egyetemnek. Gattyán György 2020 márciusában három évre vállalta az egyetem fenntartását. Az egyetem fenntartója 2023. június 1-től a Pro Universitate Albensis Oktatási, Beruházási, és Koordinációs Zrt. lesz. Az új tulajdonosi kör olyan székesfehérvári kis- és középvállalkozások konzorciuma, amelynek tagjai több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek az oktatás, a pályaorientáció, a felnőttképzés és közösségi szolgáltatások, valamint intézmény működtetés és fenntartás területén. Az egyetem hosszútávú fenntartásának céljából alapították meg a részvénytársaságot. Az elmúlt három év alatt a felsőoktatási intézmény növelte hallgatói létszámát, számos racionalizálást hajtott végre és új szakokat, szakirányú képzéseket indított el. Gattyán György üzletember, a KJE Fenntartó Zrt. eddigi vezérigazgatója szerint az elmúlt három év alatt sikerült biztosítani az egyetem és a hozzátartozó gimnázium stabil működését.
2023. április. 27. KáVé
Dr. Szabó Péter nevéhez nem csak az ország első magánegyetemének vezetése fűződik, hanem számos új szak indítása és az oktatási rendszer folyamatos fejlesztése is. Mielőtt a Kodolányi János Egyetem vezetőségének élére lépett volna, tanított általános és középiskolában is, és a mai napig azt tartja a legfontosabbnak, hogy egy felsőoktatási intézmény az oktatást a hallgatók igényeihez is szabja. A felvételi jelentkezés időszakának végén látható volt, hogy a tavalyi eredményhez képest idén több, mint kétszer annyian adták be a jelentkezésüket a Kodolányira. Ennek kapcsán kérdeztem a Kodolányi János Egyetem rektorát a Hegyvidék Televízió stúdiójában.
2023. április. 17. KáVé
Három szakra kapta meg egyszerre az akkreditációt a Kodolányi János Egyetem. Az angollal, mint idegen nyelvvel kapcsolatos képzés kezdetektől jelen van az intézmény életében, hiszen az 1992-es indulással egyidőben megkezdődött az angol nyelvtanári képzés, ami később anglisztika szakká alakult. Ez az alapszak most kiegészülve két mesterszakkal további öt évre kapott jogosultságot.
2023. április. 14. KáVé
Hőnyiné Dr. Stephanides Éva címzetes főigazgató, professor emerita a Kodolányi János Egyetem megalapítása óta az intézményben tanított, vezette az angol tanszéket egészen nyugdíjazásáig. Saját bevallása szerint a kollégái jó főnöknek tartották, a hallgatók pedig rettentően szigorúnak, viszont igazságosnak. Tanszékvezetőként fontosnak tartotta, hogy ne csak tudásátadás történjen a tanárok és a hallgatók között, hanem családias légkört teremtett a tanszéken. Éva a Kodolányi János Egyetem ajánlására Magyar Érdemrend Tisztikeresztet vehetett át március 15-e alkalmából Budapesten.
2023. április. 03. KáVé
Fél évszázados munka elismerése - Magasrangú állami kitüntetésben részesült Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér a Kodolányi János Egyetem nyugalmazott rektorhelyettese, rektori tanácsadója, főiskolai tanár. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést március 15-e alkalmából Budapesten vehette át a KJE korábbi rektorhelyettese. Az elismerés kapcsán beszélgettem Gyöngyvérrel.
2023. március. 31. KáVé
A kommunikáció a 21. század csodafegyvere - Az eddigi tematikus hetek talán legszínvonalasabb beszélgetésén vehettek részt a kodolányis hallgatók az idei HÖK-napon. Nagy Ervin színművésszel Zámbó Brigitta végzős kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató beszélgetett. A beszélgetés témája az önmagunkért és másokért való kiállás volt a színpadon, a közéletben és a társadalomban. Nagy Ervin a beszélgetés elején elmondta, hogy motivációi fiatalkori nagyképűségéből, az első bukásokból, majd az első főszerepek sikeréből erednek. Szerinte bármilyenek is az első főszerepek, azokat el kell vállalni és a lehető legtöbbet nyújtani velük, különben egy színésznek esélye sincs feltűnni és befutni.
2023. március. 30. KáVé
Tanításmentes tanulmányok a tematikus héten - A Kodolányi János Egyetem tematikus hetének március 27-31. közötti programsorozatán számos előadás közül válogathattak a hallgatók, találkozhattak közismert szakemberekkel, részt vehettek kulturális programokon. Egy valami biztos, így vagy úgy, de ismeretekkel, tapasztalatokkal élményekkel bőven gazdagodhattak a kodolányisok.
2023. március. 28. KáVé
Látható – e már a háború vége - A tematikus hét második napjára egyetemünk beszélgetésre invitálta Dr. Rácz Andrást, a Német Külpolitikai Társaság vezető szakértőjét és Balogh Istvánt, Ukrajna budapesti nagykövetségének ügyvivőjét. Nemzetközi tanulmányok hallgatóként nem volt kérdés, hogy egy informális, érdekfeszítő és fontos előadást fogunk hallani. A beszélgetést Szent-Iványi István tanszékvezető koordinálta.
2023. március. 28. KáVé
A Kodolányi János Egyetem hagyományosnak számító, tavaszi tematikus hetének székesfehérvári nyitóprogramját a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságával együttműködve tartották ma a Hiemer házban. „A civil szervezetek szerepe és lehetőségei Magyarországon című előadáson Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Turi László, az Élet Mentőcsoport elnök-parancsnoka és társa, Smile mentőtacskó, valamint Kecskés Péter, a Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője vett részt.
2023. március. 27. KáVé
Ma kezdődik a Kodolányi János Egyetem immár hagyománnyá vált tematikus hete. A központi, kötelező programok mellett minden hallgató számára lesznek nyitott előadások, illetve tanszéki programok is. A programsorozaton olyan előadások közül válogathatnak a hallgatók, amelyeket vendégelőadók, közismert szakemberek tartanak, és kapcsolódnak a tanulmányaikhoz.
2023. március. 15. KáVé
Állami kitüntetést vehetett át a nemzeti ünnep alkalmából Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér, a Kodolányi János Egyetem nyugalmazott rektorhelyettese, rektori tanácsadója, főiskolai tanár, Hőnyiné Dr. Stephanides Éva, a Kodolányi János Egyetem nyugalmazott címzetes főigazgatója, professor emeritusa és Dr.Zugor Zsuzsanna a Szegényeket Támogató Alapítvány kuratóriuma, az Echo Innovációs Műhely elnöke, a Kodolányi János Egyetem címzetes egyetemi docense.
2023. március. 12. KáVé
Új, szabadon választható kurzust indít március végétől a Kodolányi János Egyetem. „A civil szervezetek szerepe és lehetőségei Magyarországon. Miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni?” című képzésre bárki jelentkezhet a 2022/2023-as tanév tavaszi félévében. A részletekről Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára , Dr. Szabó Péter, a KJE rektora, Dr. Kovács László oktatási rektorhelyettes és Dr. Zugor Zsuzsanna pénzügyi-számviteli igazgatóhelyettes egyeztetett Székesfehérváron.
2023. február. 26. KáVé
Négyszáznegyvenhárman tettek sikeres államvizsgát idén januárban a Kodolányi János Egyetemen, kétszázkilencvennyolc hallgató a Budapesti Oktatási Központban, negyvennyolcan Orosházán, kilencvenhatan pedig Székesfehérváron. A friss diplomások számára a hétvégén rendeztek ünnepélyes diplomaátadót Budapesten és Orosházán. A végzősök kiváló teljesítményét az egyetem vezetése rangos díjakkal ismerte el, amelyeket az ünnepségeken vehettek át a hallgatók.
2023. február. 18. KáVé
Dr. Rátz Tamara, a KJE Turizmus Tanszékének vezetője és Dr. Malatyinszki Szilárd, a KJE Fenntartható Gazdaság Intézet igazgatója részt vett február 16-án Veszprémben a Pannon Egyetem által szervezett "KKK-n innen és túl" A jövő elvárásaihoz igazodó hallgatói kompetenciafejlesztés című szakmai konferencián. A rendezvényen kollégáink megismerkedtek a Pannon Egyetem Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriuma keretében működő Kompetencia-tükör projekt eddigi eredményeivel, illetve interaktív workshopok keretében megvitatták a résztvevői egyetemek tapasztalait és jó gyakorlatait a hallgatói kompetenciafejlesztés és a vállalati szférával való együttműködés területén.
2023. február. 15. KáVé
Ma éjfélkor lejár az egyetemi felvételi jelentkezés határideje, sőt idén a hitelesítést is február 15-ig kell intézni. Nézzük még egyszer mi változik idén a felvételi eljárásban, hiszen több olyan változás is van, ami több tízezer felvételizőt érint.
2023. január. 23. KáVé
Stratégiai együttműködési megállapodás írt alá Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Egyetem rektora és Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója Budapesten, január 20-án. Az együttműködés keretében a partnerek oktatókat delegálnak a közösen fejlesztett és indított képzések tárgyainak oktatásához, együttműködnek a közös képzési tartalmak validációs eljárása elfogadásának kidolgozásában, az okleveles fotográfus képzés kialakításában, engedélyeztetésében és oktatásában. Terveik között szerepel az is, hogy a KJE Kreatív Iparágak Intézete, valamint a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szentgyörgyi Albert Technikum és Kollégium Iparművészeti Tagozata közös programokat, rendezvényeket szervez saját erőforrásaikra támaszkodva, valamint konzorciális partneri együttműködésben közös pályázati projektek keretében. Az együttműködés szakmai felelősei a Békéscsabai SZC részéről Tálas Csaba iskolaigazgató, Imre György fotográfus oktató, a KJE részéről pedig Dr. Bátori Zsolt, a Kreatív Iparágak Intézet kutató tanszékvezetője, valamint Dr. Malatyinszki Szilárd a Fenntartható Gazdaság Intézet igazgatója.
2023. január. 20. KáVé
Nyílt napot tartottak ma a Kodolányi János Egyetem képzési helyszínein: Budapesten Orosházán és Székesfehérváron. A január 20-ai nyílt napra háromszázhuszonöten regisztráltak, ebből kétszázhetvenegyen Budapestre, a többiek pedig Székesfehérvárra és Orosházára. Az egyetem képviseltette magát oktatói-hallgatói szinten egyaránt a 23. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is, amit január 12-14. között rendeztek meg.
2023. január. 17. KáVé
Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást január 12-14. között rendezték meg idén is azzal a hagyományos céllal, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Feladata összekapcsolni az egyes szereplőket: a hazai – és külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket az érdeklődőkkel: a diákokkal, oktatókkal és szülőkkel. A szakma iránt érdeklődőknek is biztos támpontot kínál a rendezvény, akár személyre szabott, akár külföldi- és egyéb nyelvtanulási lehetőségekkel. A továbbtanulni szándékozók mellett a pedagógusok, intézményvezetők és egyéb szakmai kiállítók számára is fontos, egyedülálló lehetőséget nyújt a rendezvény, hiszen mind egy színtéren értesülhetnek a szakmai újításokról, módszerekről. Különböző előadások keretein belül tájékozódhatnak a magyar felsőoktatás jövőjéről, valamint a kiállítók képviselőivel beszélgetve alkalmuk nyílhat elképzeléseiket közös útra terelni.
2023. január. 05. KáVé
A Kodolányi János Egyetemen rengeteg sikeres sportoló tanul. Van, aki teniszben remekel, vannak, akik más sportágak szerelmesei. Tóth Noa elsőéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató is egy közülük. Ő a Wado Karate elkötelezett gyakorlója immár tizenhárom éve, hat éves kora óta. Noa a közelmúltban Észak-Macedóniában járt a Wado Karate Európa Bajnokságon. Mit is takar ez a mozgásforma, miért kezd el egy lány karatézni és milyen eredményeket ért el a kodolányis sportoló Észak-Macedóniában, többek között ezekre kerestem a válaszokat.
2022. december. 15. KáVé
Tizenegy pedagógus és tizenegy előadóművész vehette át idén az Artisjus elismerését, a kitüntetések ünnepélyes átadását december 14-én tartották. A díjakkal az előadóművészek mellett olyan pedagógusokat ismertek el, akik kiemelkedő munkát végeznek a zene és az irodalom oktatásában. Idén az Artisjus díjazottjai között van Birta Miklós, a Kodolányi János Egyetem Modern Művészeti Tanszékének oktatója. Birta Miklós dzsessz-gitár előadóművész, tanár, a Kodolányi János Egyetem mestertanára, a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola tanára, 2014-től a Budapest Jazz Orchestra állandó tagja. A kiváló előadóművész-tanár köszönetnyilvánításként megosztott néhány gondolatot a blogján. Ezt tesszük közzé most az egyetemi lapban.
2022. december. 08. KáVé
Dr. Szabó Péter csaknem három évtizede vezeti az ország első magánegyetemét, számtalan új szak indításában vett részt és folyamatosan tanulmányozza a felsőoktatási intézmények változásainak irányát. A legfontosabbnak azt tartja, hogy az oktatás idejét és módját a hallgatók igényeihez is szabja az egyetem. A Kodolányi János Egyetem rektorával a Hegyvidék Televízió stúdiójában beszélgetett Mottl Buonsante Ágnes.
2022. december. 04. KáVé
Megtartották az Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát pénteken a Kodolányi János Egyetemen, ezúttal négy hallgató mutatta be dolgozatát a virtuális térben. Ez már a második alkalom, hogy online prezentálnak a hallgatok és ily módon kapcsolódik be a zsűri a tudományos programba. A Kodolányi minden tanévben nagy hangsúlyt helyez arra, hogy mind az oktatók, mind a hallgatók motiváltak legyenek a nagy hagyományokra visszatekintő TDK-mozgalomban való részvételre, ennek köszönhetően a kodolányis diákok szép eredményeket érnek el a kétévenkénti országos konferencián. Dr. Szele Bálint egyetemi docens, TDK elnök a KV-nak elmondta, hogy a mai digitalizált, nemzetközi világban kinyíltak a hallgatók számára a lehetőségek önmaguk megmutatására, így már nem a TDK a továbblépés elsődleges fóruma. A TDK ma már azoknak az egyetemistáknak a fóruma, akik valóban kutatni szeretnének, illetve van szerepe a pluszpontok megszerzésében mester- vagy doktori képzésbe való felvételizésnél. Dr. Szele Bálint az idén „tédékázó” négy hallgatóról azt mondta, kiváló témát választottak, a dolgozataik színvonala nagyon jó volt, és továbbjutottak a jövő évi OTDK-ra. A Humán Tudományi, a Közgazdaságtudományi, a Társadalomtudományi, vagy az Informatika Szekciók jöhetnek számításba, erről a hallgatók és témavezetőik később döntenek. Hozzátette: „Az OTDK szekciói már személyes jelenléttel zajlanak majd 2023 tavaszán, nem csak Magyarországon lesznek szekciók, hanem szomszédos magyarlakta országokban is.” Az idei Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia idei eredményei: Dudás Róbert Gyula: Állami beavatkozás a katolikus papok kinevezésébe a 20. századi Magyarországon. I. helyezés , témavezető: prof. dr. Simándi Irén Váradi Dániel: Inkonzisztens előrejelzések lehetséges alternatív megoldásai, fogalmak várható érdeklődési szintjének előrejelzése kapcsán Google Trends adatok alapján. I. helyezés , témavezető: dr. Pitlik László Jakab Evelin: Srí Lanka aktuális kihívásai. A szigetország geopolitikai és biztonsági kérdései. II. helyezés , Témavezető: dr. Prantner Zoltán Dutka Ádám Dániel: Az örömteli vezetés és a flow élmény hatása. Különdíj , témavezető: dr. Malatyinszky Szilárd -v-
2022. december. 03. KáVé
A nemzetközi tanulmányok tanszék második alkalommal rendezett programot külföldi egyetemek részére. A Staff Week-nek nevezett előadássorozatok a Kodolányi János Egyetemhez hasonló egyetemek dolgozói számára jöttek létre, és változatos témákat dolgoznak fel. Megoldást kínálnak az intézmények aktuális problémáira, segítenek komplex látásmódot adni egy adott kérdéskörre, és a legújabb irányelveket vonultatják fel. Az első alkalom a változás-menedzsment stratégiai elsajátításának jegyében telt. Most, november 7-11. között viszont az egyetemeken hasznosítható marketing projektekre, valamint a közösségi média kommunikációjára helyeződött a hangsúlyt. A modern reklám és marketing rendezvényre elsősorban marketing szakemberek érkeztek. Nyolc ország tizennégy szakembere vett részt a Kodolányi János Egyetem programján: Törökország, Nagy Britannia, Csehország, Németország, Lengyelország, Lettország, Litvánia és Olaszország képviseltette magát.
2022. november. 29. KáVé
Nagy érdeklődés övezte a történelem és a nemzetközi tanulmányok tanszék közelmúltban megrendezett szakestjét, amelynek keretében az estébe nyúló programra mindkét szak részéről szép számmal jöttek el a hallgatók. A rendezvény vendége volt Jójárt Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa, aki „A 2022-es orosz–ukrán háború okai” címmel tartott előadást.
2022. november. 28. KáVé
Magyarország a változó világban címmel indít szabadegyetemi előadássorozatot a KJE a Titkok Házával együttműködve. Az első előadás december 20-án lesz A civilizáció mai rendszere, működési struktúrái címmel, amely webinárium formában, online is elérhető lesz.
2022. november. 24. KáVé
Az egészségügyi prevenció a legfőbb cél - A Fejér Megyei Közösségi Virtuális Egészségközpont Program ünnepélyes alapító ülését november 8-án tartották meg Székesfehérváron a Megyeháza Címertermében, ahol a láírták az együttműködési megállapodást a megyei résztvevők. Hazánkban elsőként Fejér megyében hoznak létre komplex, az egészségügyi prevencióra fókuszáló programot, amelyben partnerként vesz rész a Kodolányi János Egyetem is.
2022. november. 17. KáVé
Székesfehérvár évszázados sörfőző múlttal rendelkezik - Egyebek mellett ebből az apropóból is nyílt helytörténeti kiállítás a Kodolányi János Egyetem Fürdő utcai épületében. Házigazdaként Dr. Szabó Péter, az intézmény rektora nyitotta meg a kiállítást. Beszédében elmondta, hogy a tárlat létrejöttét a Fejér Megyei Levéltár és Kutatóintézet támogatta, megvalósításában a Kodolányi János Egyetem Történelem és Kulturális Tanulmányok Tanszékének hallgatói és oktatói is közreműködtek. Az esemény a harmincéves egyetem jubileumi rendezvénysorozatához kapcsolódik. A rektor szólt arról is, hogy a Sörház malomépület felújítását az akkor még főiskola vállalta.
2022. november. 17. KáVé
Bobák elsősorban újságírónak tartja magát, szerinte az írott cikk az alapja mindennek Szerdán sem volt hiány sportújságírókból a Kodolányi János Egyetem Tematikus Hetén. Bobák Róbert látogatott az egyetemre, aki a Formula-1 száguldó riporteri szakmáját választotta és képeken keresztül mutatta be a hallgatóknak a szakma ezen izgalmas területét. A szakembert Benedek Gábor, a KJE rádióstúdiójának technikai vezetője, valamint Kontra Bálint végzős, médiaszakos hallgató kérdezte.
2022. november. 16. KáVé
„Van egy olyan szék a szerkesztőségben, ami a tiéd!” - A KJE tematikus hetének második napján többek között Szekeres Péter látogatott el az egyetem nagyelőadójába. A Testnevelési Egyetemet végzett, korábbi vívóedzőt és öttusázót, a Komlósi Oktatási Stúdióban végzett médiamunkást Benedek Gábor, a KJE rádióstúdiójának technikai vezetője, valamint Kontra Bálint harmadéves médiaszakos hallgató kérdezte. Múltja, pályafutása és a fiatalok lehetőségei mellett a szakember őszintén beszélt a munkáját meghatározó bakikról is.
2022. július. 25. KáVé
Bronzérmet szerzett az Európai Egyetemi Játékokon a Kodolányi János Egyetem női teniszcsapata: a Lukács Vanda és Keresztes Paloma alkotta együttest innsbrucki ellenfeleik ütötték el a döntőbe jutás lehetőségétől, a bronzmeccsen azonban ismét remekeltek és 2-1-re verték a rotterdami egyetemistákat. De nemcsak értük drukkolhattunk a lengyelországi felsőoktatási játékokon, a nők között a Debreceni Egyetem (Punyi Anna, Mikó Anita, Rubina Rosa) a nyolcadik, a Testnevelési Egyetem (Ferenczy Szilvia, Sándor Alexandra, Szabó Laura) pedig a 11. helyen végzett. A férfiak mezőnyében egy gárdánk indult, szintén a Testnevelési Egyetem (Kisantal Dominik, Tóth-Varga Olivér, Salamon András, Czigler Bálint) színeiben, ők a 10. helyen zártak.
2022. július. 09. KáVé
Közel hétszázan tettek sikeres államvizsgát júniusban a Kodolányi János Egyetemen - a friss diplomás fiataloknak a hétvégén rendeztek ünnepélyes diplomaátadót Budapesten és Orosházán. A harmincéves felsőoktatási intézmény idei diploma átadó ünnepsége a három évtizedes jubileum jegyében történt; az idei friss diplomások további büszkeségre adnak okot, hiszen velük együtt közel harmincháromezren szereztek diplomát a rangos magánintézményben.
2022. június. 02. KáVé
„A francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) selejtezőjének második fordulójában Jani Réka három játszmában legyőzte az ausztrál Jaimee Fourlist" - „Főtáblára került Jani Réka a francia nyílt teniszbajnokságon. A tenisz szövetség péntek esti tájékoztatása szerint a világranglista 128. helyezettjének a rangsorban 14., tokiói olimpiai bajnok svájci Belinda Bencic lesz az ellenfele az első fordulóban”, jött a hír, amit itt a Kodolányi János Egyetemen kitörő örömmel fogadtunk, hiszen Réka kodolányis hallgató. Ez alkalommal készítettem interjút a jelenleg is Franciaországban tartózkodó teniszezővel.
2022. május. 19. KáVé
Ötven tanár, hatszázhetven diák - A Kodolányi János Gimnázium a KJE által fenntartott köznevelési intézmény, amely állami környezetbe helyezett magánintézményként üzemel. A „Kiskodóként” ismert székesfehérvári középiskola meglehetősen népszerűvé vált az alapítást követő, immár két évtizedben. Mint minden oktatási itézményt, a Kiskodót is érintette a pandémia és a háborús helyzet. Ezekről beszélgettem Csöngei Gabriellával, az intézmény igazgatójával.
2022. április. 01. KáVé
Jelentkezz az utolsó pillanatban: tandíjmentes hangosító képzés indul a Kodolányi János Egyetemen április közepén, aminek keretében államilag elismert hangosító részszakmával betölthető munkakörökhöz, foglalkozásokhoz szükséges ismeretek és kompetenciák elsajátítására van lehetőség. A képzésben résztvevőket felkészítik a független akkreditált szakmai vizsgára is.
2022. március. 12. KáVé
Van-e még jelentőségük a múltbéli történéseknek, jelentenek-e bármit is a 21. század emberének a tradíciók, történelmünk olyan üzenetei, mint bátorság, haza, hazafiság, összetartozás. Dr. Balázs Eszter történésszel, a Kodolányi János Egyetem kommunikáció- és médiatudomány tanszékének oktatójával beszélgettem a 1848-as forradalom kapcsán ezekről a kérdésekről.
2022. március. 03. KáVé
"A pandémia által meggyötört fiatalok átérzik a menekültek drámai helyzetét" A Kodolányi János Gimnázium Diákönkormányzata levelet küldött a KV-nak, amelyben arról tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy csatlakoztak a fenntartó egyetem és egy helyi egyesület gyűjtési akciójához, hogy segítsenek a háborús menekülteknek: „Az elmúlt hét háborús eseményei mélyen megérintették a Kodolányi János Gimnázium tanárait és diákjait is egyaránt. Oroszország csütörtök hajnalban megtámadta Ukrajnát, ezzel hatalmas veszélybe sodorta Európát és a világ teljes lakosságát. A háború számos tragikus következményei között az egyik az Ukrajnából menekülő civil lakosság sorsa, így a menekültek befogadása és védelme a legfontosabb feladataink közé sorakozott fel. Hazánkban számos intézmény és szervezet, köztük a Kodolányi János Gimnázium is segítséget nyújt a bajban lévő emberek számára. Minden diákunk és tanárunk segít ebben a rettenetes helyzetben, a Diákönkormányzat /DÖK/ tagjainak koordinálásával az osztályok gyűjtésbe kezdtek: tartós élelmiszereket, elsősorban konzerveket és tésztát, higiéniai termékeket, köztük szappant, tusfürdőt, toalettpapírt, szalvétát, fogkefét, fogkrémet, valamint pelenkát és bébiételt várunk. Tapasztalatunk szerint, ha segítő kezet kell nyújtani, a kodolányis diákokra mindig lehet számítani, odaadással és önzetlenül segítenek. A gyűjtés folyamatos lesz egészen addig, míg a helyzet megkívánja. Mits-Kovács Eszter, Nagy Laura Dorka, Kurcsi Hanna, Domak Balázs”
2022. február. 28. KáVé
A Kodolányi is segít Csütörtök óta a vezető hírek között találjuk az orosz-ukrán háború kitörését és ezzel párhuzamosan a lakosságnak történő segítségnyújtás fontosságát. Az első tömeges menekülthullám a hétvégén érkezett a magyar határra, ezt figyelembe véve elkezdődött hazánkban is a segítségnyújtás. A Kodolányi János Egyetem szombaton a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola munkatársainak, hallgatóinak ajánlott fel segítséget. Az orosházi kollégiumban negyvennyolc menekült számára biztosítanak elhelyezést szombattól, tájékoztatta a KV-t Dr. Szabó Péter rektor. Mára tovább szélesítették a támogatandók körét, amennyiben újabb igények merülnek fel.
2022. február. 13. KáVé
Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak bölcsészeknek, közgazdászoknak és a társadalomtudomány alapszakain végzetteknek Újabb mesterszak indul a Kodolányi János Egyetemen szeptembertől, ezúttal az emberi erőforrás menedzsment szakterület iránt érdeklődő diplomások folytathatják tovább felsőfokú tanulmányaikat. Bölcsész mesterszakról van szó, amely számos tudományterületről befogad jelentkezőket, így a bölcsész, gazdaságtudomány és a társadalomtudomány szakon végzetteket egyaránt, tudtam meg Dr. Mócz Dórától, a Jól-léti Társadalom Intézet igazgatójától, a Kulturális Tanulmányok Tanszék tanszékvezetőjétől.
2022. február. 07. KáVé
Most is jelenléti oktatás Mától újra benépesült az egyetem, megkezdődött a tavaszi szorgalmi időszak,és a május 14-én kezdődő vizsgaidőszakig jelenléti oktatás lesz a Kodolányi János Egyetemen. Többek között erről is tájékoztatta a KV-t Dr. Kovács László oktatási rektorhelyettes.
2022. január. 17. KáVé
Tizenkét alapszak, három mesterszak és három felsőoktatási szakképzés Meglehetősen nagy volt az érdeklődés az idei EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás iránt az elmúlt hét második felében. Nem volt izgalomra oka azoknak a fiataloknak sem, akik a koronavírus járvány miatt latolgatták az idei felsőoktatási kiállításon való részvételt, hiszen csak érvényes védettségi igazolvány, vagy a védettséget igazoló EESZT applikáció felmutatásával léphettek be a látogatók a Hungexpo területére, és kötelező volt a maszk használata is. Több mint 44 ezer látogató és 108 kiállító vett részt a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon - ismertette Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke ma az M1 csatornán. A Kodolányi János Egyetem standjánál magam is megtapasztalhattam, hogy az érettségi előtt álló diákok alaposan körüljárják a továbbtanulási lehetőségeket, és mindent tudni szeretnének a választott egyetemről.
2021. december. 16. KáVé
Digitalizáció ’22 - az észtek példája minta lehet Digitalizáció ’22 címmel indított előadás-sorozatot a digitalizációban élenjáró Kodolányi János Egyetem és Gattyán György üzletember. Az első előadás meghívott vendége Toomas Hendrik Ilves volt észt köztársasági elnök, aki jelenleg rangos egyetemi oktató, és egyike azoknak, akiknek Észtország a digitalizációs átalakulást köszönheti. Észtország teljes lakossága használja aktívan az e-közigazgatást; az ország a digitalizáció tekintetében Európa mintaállamának tekinthető. Délután négy órai kezdettel a Kodolányi János Egyetem budapesti campusán Gattyán Györggyel közösen tartottak előadást a digitalizáció témájában. A nagyelőadóban megtartott programon részt vettek az egyetemi hallgatók, oktatók és sokan mások, akik a digitalizáció iránt érdeklődnek.
2021. december. 01. KáVé
Startra készen a professzorok Megtartotta alakuló ülését november 29-én a Kodolányi János Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája, amelynek hét törzstagja: Prof. Dr. Tóth Tamás PhD., Prof. Dr. Csáki György PhD., Prof. Dr. Tózsa István PhD., Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán PhD., Dr. habil. Nagy Henrietta PhD., Dr. Rátz Tamara PhD. és Prof. Dr. Szirmai Viktória DSc. A törzstagok az ülésen egyhangú szavazással Prof. Dr. Tóth Tamást választották meg a Doktori Iskola vezetőjének.
2021. november. 23. KáVé
Kiválóság Díj kiváló egyetemnek Mindazok, akik eddig úgy érezték, hogy a Kodolányi János Egyetemhez tartozás nem több, mint a jövőépítés egyik alapköve, azok talán e cikk után egy kicsit büszkébbek lesznek a tanulmányaik helyszínéül szolgáló intézményre, legyenek budapesti, székesfehérvári, vagy orosházi hallgatók. A jubileumi tanévben a Kodolányi János Egyetem nem csak fennállásának évfordulóját, hanem egy rangos kitüntetés átvételét is ünnepelheti. A Nemzeti Kiválóság Díjat közigazgatási, közszolgálati, oktatási, egészségügyi, vagy szociális szolgáltatást nyújtó szervezetek kategóriájában a Kodolányi egyetem érdemelte ki. Az elismerést Dr. Szabó Péter rektor vette át.
2021. november. 04. KáVé
Tudomány napja - a második tudományos konferencia A Kodolányi János Egyetem a Jól-léti Társadalom Intézet szervezésében tudományos konferenciával csatlakozik a Magyar Tudomány Napja programjaihoz. A november 5-ei konferencia egy tudományos eseménysorozat része, és egy több tudományterületet érintő program. Az első előadásokat októberben megtartottuk, és tavasszal is folytatódik a program. A sorozat előadóinak minősített oktatókat kérünk fel öt tanszékünkről. A novemberi konferencia online kerül megrendezésre, amelyhez megadjuk a csatlakozási lehetőséget.
2021. november. 02. KáVé
Ha szeretnénk valamit létrehozni, akkor azt a szakma érdekében tegyük Nagy János jazz-zongora előadóművész, a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékének oktatója, az immár több mint harminc éves múltra visszatekintő Jazz Szövetség elnökségi tagja lett a közelmúltban. Ezáltal a szövetség által szervezett rendezvényeken a KJE hallgatói is jelen lehetnek, akár díjakban is részesülhetnek. Többek között ezekről is beszélgettem az Erkel Ferenc díjas művésztanárral. Először a zenéhez, ezen belül a jazz-hez való kötődéseiről kérdeztem.
2021. október. 26. KáVé
Oktatómunkája mellett részt vett az egyetem tehetséges hallgatóinak támogatásában Mély megrendüléssel olvastuk a hírt, október 15-én, hajnalban elhunyt Dr. Kossuth Borbála, negyvenkét éves volt. A szinte felfoghatatlan tartalmú levelet férje, Simon János professzor úr küldte. Lehetetlen azonnal reagálni egy ilyen tragikus hírre, hiszen jól ismertük, szerettük, közel állt hozzánk Borika. Hogyan, miért, tesszük fel magunkban, vagy barátok, kollégák között a kérdést, de nincs válasz. A hozzá közelállók tudtuk, nagyon komoly a betegsége, de mindig bizakodtuk, ahogyan Ő is. Fantasztikus erővel, élni akarással, sokszor humorral próbálta legyőzni a legyőzhetetlent.
2021. október. 13. KáVé
PANDÉMIA- INFOMÉDIA Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója, a Semmelweis Egyetem rektora „Pandémia- Infomédia” címmel tartott előadást a Kodolányi János Egyetemen. A rendhagyó tanóra - amelynek középpontjában a koronavírus járvány és az ahhoz kapcsolódó dezinformációk álltak - az egyetem minden tanulója számára nyitott volt. A beszélgetést Dr. Szabó Péter, a KJE rektora és Dr. Szatmári Péter tudományos és fejlesztési rektorhelyettes moderálta.
2021. szeptember. 30. KáVé
Stratégiai megállapodást írt alá a Kodolányi János Egyetem és a Pannon Egyetem Az oktatásra, a tudományos munkára, valamint a közös nemzetközi érdekérvényesítésre kiterjedő stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a közép-dunántúli régió két meghatározó felsőoktatási intézménye, a Pannon Egyetem, és az idén 30 éves jubileumát ünneplő Kodolányi János Egyetem .
2021. szeptember. 29. KáVé
Patinás környezet, különleges gyűjtemény, tartalmas előadás A Parlament épületének szívében, központi helyen található könyvtár helyben használható dokumentumokkal szolgálja a nyilvánosságot. A XXV. kapuhoz, azaz a bejárathoz vezető, oszlopokkal övezett kültéri folyosón haladva már lenyűgözi az embert a látvány, és olvasói minőségében a sokadik látogatás után is megilletődik. A belépés természetesen engedéllyel történik, nem is lehetne ez másként. Ugyanakkor mindenkinek lehetősége van arra, hogy beiratkozott olvasóként vagy látogatócsoport tagjaként engedélyt kapjon a belépésre. Prof. Dr. Simándi Irén, a Kodolányi János Egyetem tanszékvezetője szeptember utolsó szombatján látogatott el első évfolyamos könyvtár- és harmadéves történelem szakos tanítványaival az Országgyűlési Könyvtárba.
2021. szeptember. 21. KáVé
„…mintha megsejtettük volna, hogy az együttműködésre nagyobb szükség lesz, mint valaha” Az idén harmincadik évfordulóját ünneplő Kodolányi János Egyetem jubileumi eseménysorozatának része volt a Magyar Turizmusföldrajzi Szimpózium, amit nyolcadik alkalommal rendeztek meg. „A TURIZMUS VÁLSÁGJELENSÉGEI” című tudományos programot a KJE, a Magyar Földrajzi Társaság, a CSFK Földrajztudományi Intézet, valamint az MTA X. Földtudományok Osztálya Társadalomföldrajzi Bizottság Turizmusföldrajzi Albizottsága közös szervezésében tartották meg szeptember 17-én Budapesten.
2021. szeptember. 14. KáVé
Tanácskozás a turizmus válságjelenségeiről A VIII. Magyar Turizmusföldrajzi Szimpóziumnak ad otthont a Kodolányi János Egyetem (KJE) szeptember 17-én a KJE, a Magyar Földrajzi Társaság, a CSFK Földrajztudományi Intézet, valamint az MTA X. Földtudományok Osztálya Társadalomföldrajzi Bizottság Turizmusföldrajzi Albizottsága együttműködésében. „A TURIZMUS VÁLSÁGJELENSÉGEI” című tudományos program Szatmári Péternek , a KJE tudományos és fejlesztési rektorhelyettesének, valamint Kocsis Károlynak, CSFK Földrajztudományi Intézet igazgatójának és Jeney Lászlónak, Magyar Földrajzi Társaság, főtitkárának a köszöntőjével veszi kezdetét a KJE budapesti campusának 401-es nagyelőadójában szeptember 17-én délelőtt háromnegyed tízkor. Ezt követően plenáris előadásokra kerül sor; elsőként Lakatos Tibor rendőr dandártábornok (Belügyminisztérium) tart előadást „Járványkezelés és turizmus” címmel, majd Gonda Tibor egyetemi adjunktus (Pécsi Tudományegyetem) „Turizmus és reziliencia − egy fogalom metamorfózisa” című előadását hallgathatják meg a résztvevők. A plenáris ülés keretében még Sívó Roland létesítményigazgató (Aquaworld Resort) tart előadást „A Covid-19 járvány hatása a magyarországi szállodaiparra” címmel.
2021. augusztus. 30. KáVé
Kétszáznál is több kodolányist várnak az ORIGO-hétre A Kodolányi János Egyetem budapesti campusán javában zajlanak az előkészületek az augusztus 31-én induló gólyatáborral kapcsolatban. Huszonöt fős stáb - tanárok, hallgatói önkormányzat és az egyetem megannyi további munkatársa - dolgozik együttes erővel azon, hogy maradandó élményt szerezzen a leendő hallgatóknak.
2021. augusztus. 27. KáVé
Harminc év, harmincezer diploma, három helyszín Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Dr. Szabó Pétert, a Kodolányi János Egyetem alapító rektorát három évtized tudományos és felsőoktatási szervező tevékenysége, különösen az intézményi szintű egységes koncepciójú magyar felsőoktatás-pedagógiai modell kidolgozása érdekében végzett munkája elismeréseként. Hazánk egyik első magán főiskoláját 1991-ben két fiatal tanár álmodta meg, majd szűk egy esztendő elteltével megalapították a KJE főiskolai elődjét. A hazai felsőoktatásban úttörő jellegűnek számító intézményben száznegyvenheten kezdtek, majd az idő múlásával megsokszorozódott a hallgatói létszám. Ma már három helyszínen – Budapesten Orosházán és Fehérváron- működik a Docler Holding részeként a Kodolányi. Tizenkét alapszak, három mesterszak és számos egyéb képzési lehetőség jelzi, hogy jó az irány. Dr. Szabó Péterrel az egyetemről, a munkájáról, az életéről beszélgettem.
2021. augusztus. 05. KáVé
Finisben a pótfelvételi Sokan vannak, akik lekésték a februári egyetemi jelentkezést, vagy a pontszámuk bizonyult kevésnek az általános felvételi eljárásban. Számukra a pótfelvételi az újabb lehetőség. Akiket első körben nem vettek fel a felsőoktatásba, a Kodolányi János Egyetemen is találnak még betöltetlen helyeket. A jelentkezési határidő augusztus 8-a, éjfél.
2021. július. 27. KáVé
„…az egyetem egy ékkő a Docler Holdingnál” A Docler Holding cégcsoport nevével 2016-ban találkoztam először, amikor az alumni találkozó egyik programpontjaként sikeres kodolányisokat hívtam meg nyilvános beszélgetésre az akkor még Kodolányi főiskolára. A cég kommunikációs igazgatója is köztük volt, s általa rövidesen megismerhettem a holding alapítóját, Gattyán Györgyöt. Eleinte tartottam tőle, hiszen mégiscsak hazánk egyik legsikeresebb és leggazdagabb üzletembere, aztán megkedveltem. Nem volt nehéz, mert a beszélgetések során jobban megismertem. 2020 áprilisa óta az általa alapított Docler Holding tagja a Kodolányi János Egyetem. Örülök, hogy így történt, és annak is, hogy Gattyán György nem kérte előre ennek az interjúnak a kérdéseit. Először a sikerről kérdeztem.
2021. július. 23. KáVé
Üdv a gólyáknak, hajrá a pótfelvételizőknek Nyilvánosságra hozták tegnap este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így eldőlt, hogy a mintegy százkétezer jelentkező közül hányan kerültek be egyetemre, főiskolára. A pandémia miatt egy év kihagyás után újra megtartották a hivatalos ponthatárváró eseményt Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi campusán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szimbolikus gombnyomással hirdette ki a ponthatárokat.
2021. július. 22. KáVé
Várják a KJE-n is a leendő gólyákat A felsőoktatási intézményekben fontos időszaknak számít július vége, illetve augusztus eleje, egyrészt ekkor derül ki a felvételi eredménye, másrészt elindul a pótfelvételi időszak. Fontos tudnivaló, hogy az idén várhatóan július 29 – augusztus 8. között jelentkezhetnek mindazok a pótfelvételi eljárás keretében, akiket nem vettek fel, illetve be sem adták a jelentkezésüket tavasszal. Ma este nyolc órakor hozzák nyilvánosságra az idei felvételi ponthatárokat, amelyek hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők – írja az MTI. A diákoknak Budapesten és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak.
2021. július. 12. KáVé
Hagymásy András: a helyi média a legjobb ugródeszka Első körben közgazdász diplomát szerzett marketing szakon a Corvinus Egyetemen, ezt követően pedig elvégezte az újságírói képzést a Kodolányin. Hagymásy András a sajtószakma túloldalán, a UPC kommunikációs igazgatójaként kezdte a pályát, ma a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója Székesfehérváron. Véleménye szerint problémák vannak a médiában az utánpótlással, valamint a szakmai igényességgel. Többek között erről is beszélgettünk, valamint a pandémia hatásairól és a cseh kultúrához való kötődéséről. A tanulmányokkal kezdtünk.
2021. június. 22. KáVé
Kommunikáció képekben A Kodolányi János Egyetem Orosházi Oktatási Központja folyamatosan dolgozik azon, hogy a szakképzési centrumokkal, egyházi és állami intézményekkel közösen Békés és Csongrád megyében felzárkóztassa, segítse a hátránnyal élőket, és támogassa a tehetségeseket a képességeik kibontakoztatásában. Dr. Malatyinszki Szilárd központigazgató a KV-nak elmondta, az elmúlt években olyan Békés megyei szakemberekkel építettek ki együttműködést, akik szívesen tartanak tanfolyamokat, műhelyfoglalkozásokat a digitális forradalom vívmányai témakörben. Ez az értékes kapcsolatrendszer jól jött a „Digitális technológiák használata a közösség szolgálatában” című, „NTP-FKT-20-0002” azonosító számú szakmai program megvalósításában is. A KJE ugyanis hárommillió forintos támogatást nyert a NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM „A hazai és a határon túli felsőoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása" címmel kiírt pályázata keretében.
2021. június. 03. KáVé
Digitális technológiákkal ismerkedtek a fiatalok Hárommillió forintos támogatást nyert a Kodolányi János Egyetem a NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM „A hazai és a határon túli felsőoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása" címmel kiírt nyílt pályázata keretében. Az egyetem „Digitális technológiák használata a közösség szolgálatában” című, „NTP-FKT-20-0002” azonosító számú szakmai programjának célja a digitális technológiák tudatos felhasználása. A KJE-n olyan területeket választottak ki, amelyeket a jövőbeli hallgatók érintőlegesen használnak a képzések során, ám a tehetséggondozó foglalkozások segítségével mélyebb ismeretet kaphatnak. A programelemek hangsúlyozottan kapcsolódnak a műszaki tudományokhoz.
2021. május. 27. KáVé
Mits Gergely: "… egykori kodolányisok írják a magyar könnyűzene történelmét" Az online oktatás számtalan nehézséget gördít az egyetemisták és tanáraik elé. Különösen egy művészeti szak esetében, ahol a személyes jelenlét elengedhetetlennek tűnik. Tavaly márciusban csaknem egyidőben ürültek ki az egyetemi kampuszok, kollégiumok a járvány világméretű elterjedésével. Ősszel mintegy két hónapra ugyan visszatért a „normális” egyetemi élet, ám novembertől ez a tanév is bekényszerült a virtuális világ keretei közé. Mits Gergely, a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékének tanszékvezetője kendőzetlen őszinteséggel beszélt az elmúlt időszak kihívásairól és a diploma utáni érvényesülésről a KV-nak. Először a közelmúltban történt névváltoztatásról kérdeztem.
2021. május. 07. KáVé
Kéznyomok a falon és gasztronómia A világjárvány átírta a mindennapjainkat, az oktatásban is megszűnt a személyes találkozás lehetősége az elmúlt időszakban. Mindez a KJE-n tanuló külföldi diákoknak is különös helyzetet eredményezett, itt éltek Budapesten, de nem járhattak be a felsőoktatási intézménybe, hanem online tanórák keretében tanultak a rövidesen lezáruló szemeszterben. Számukra szervezett az KJE Nemzetközi Intézete kétnapos programot a szigorú szabályok feloldását követően. Hagyománynak számít az Egyetemen az úgynevezett „Imprint party”, amelynek keretében a fehér falakon elhelyezett színes kézlenyomataikkal teszik maradandóvá itt tartózkodásukat a külföldi diákok. Természetesen gazdag kulturális és gasztronómiai programok is várták a Kodolányin tanuló külföldieket.
2021. május. 03. KáVé
"... szívesen elmennék már szórakozóhelyre is" Idén harmincötödik alkalommal rendezték meg április első felében az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát /OTDK/. A tanulmányi esemény célja, hogy ösztönözze a hallgatói tudományos és művészeti diákköri tevékenységet, támogassa a tehetséges diákokat és mestereiket. Felhívja az egyetemi és főiskolai diákságot, hogy színvonalas pályamunkáikkal, alkotásaikkal nevezzenek. - olvasható az OTDK központi felhívásában. Lusták Dániel a Kodolányi János Egyetem HÖK elnöke, turizmus szakos hallgatója pályamunkájával elérte a harmadik helyezettnek járó dobogósok fokát. Az elért sikerről, a soron következő célkitűzésekről is beszélgettem a hallgatói önkormányzat elnökével.
2021. május. 02. KáVé
Online projekt hét a kodolányisoknak Minden tanévben tartanak előadásokkal teli tematikus hetet a Kodolányi János Egyetemen. A különböző programok során a hallgatók megismerkedhetnek a tanszékek által meghívott szaktekintélyekkel, akik nem csak előadásokat tartanak, hanem kötetlen beszélgetésekre is vállalkoznak. A pandémia miatt idén a virtuális tér szolgál színhelyként május 3-7. között a hagyományosnak számító eseménysorozatnak. A programok jelentős része informatikai vonatkozású, de vannak tanszéki programok is. Május 6-án, csütörtökön olyan előadások lesznek, amelyekre az egyetem bármely szakos hallgatóját várják a szervezők.
2021. április. 28. KáVé
Harminc év, magas színvonalú képzések, tulajdonosi kötődés A tavalyi évhez képest, idén 22%-kal több fiatal jelentkezett első helyen a Docler Holdinghoz tartozó Kodolányi János Egyetemre. A legnépszerűbb az anglisztika szakos képzés, emellett rendkívül nagy az érdeklődés a kommunikáció- és médiatudomány, a gazdálkodás és menedzsment, illetve a korábbi évekhez hasonlóan - a magánegyetemeken egyedülállóan – a szociális munka szak iránt.
2021. április. 25. KáVé
„A festést a tavaszi karanténnak köszönhetem” Az immár harmadik féléve tartó online oktatás nemcsak az egyetemi hallgatókra, hanem az oktatókra is hatással van. Mindenki igyekszik a tőle telhető legtöbbet nyújtani, és a pandémia okozta helyzetben is helytállni. Nem történt ez másképp Dr. Rátz Tamarával sem. A Kodolányi János Egyetem Turizmus Tanszékének tanszékvezetője bár hiányolja a személyes jelenlétet, tapasztalatai szerint az online oktatás a kezdetektől fogva jól működik az intézményben. A világjárvány oktatásban okozott következményeiről, a megváltozott életünkről beszélgettem a tanárnővel.
2021. április. 23. KáVé
Elégedettségi kérdőívet tölthetnek ki az egyetemisták Tizedik alkalommal rendezték meg a Kodolányi János Egyetemen a Nemzetközi Hét programsorozatot. A jubileumi rendezvény ezúttal a virtuális térbe költözött, ám így is negyven előadás várta az egyetemi hallgatókat, s mindazokat az érdeklődőket, akik bekapcsolódtak a nyitott programokba. A rendezvény hagyományairól és az idei tapasztalatokról Horváti Évát , a nemzetközi kapcsolatok iroda igazgatóját kérdeztem.
2021. április. 12. KáVé
Globális jelentőségű témák, kiemelt előadások Tizedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Hetet a Kodolányi János Egyetemen, április 12-16 között. A nagyszabású virtuális programra a világ minden részéről "érkeznek" előadók; a környező országok szaktekintélyei mellett többek között Portugália, Japán, Oroszország előadóit is meghallgathatjuk. Öt napon keresztül tizenkét ország elismert oktatói negyven előadással várják az egyetem hallgatóit, hat kiemelt előadásra pedig külsős érdeklődők is bejelentkezhetnek. A zömmel angol nyelvű előadások mellett német és magyar nyelvű programok is lesznek, globális jelentőségű témákban . A csatlakozás lehetőségét az egyetem honlapján találják meg az érdeklődők: https://www.kodolanyi.hu/aktualis/hirek/1576
2021. március. 16. KáVé
A jogi munka és a tanítás hétköznapokra, a zene hétvégére esik Dr. Bérces Viktor székesfehérvári ügyvéd jogtudománnyal kapcsolatos tantárgyakat tanít a Kodolányi János Egyetemen. Az ELTE-ÁJK-n 2007-ben kapta meg jogi diplomáját, 2012-ben jogi szakvizsgát tett, majd PhD fokozatot szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2009 óta tanít a KJE-n. Mindemellett professzionális zenész, az egyik legjobb zeneszerző-billentyűsként tartják számon az országban. A jogtudomány és a zene világának kérdései mellett természetesen a pandémia miatti online oktatásról is beszélgettem vele.
2021. március. 15. KáVé
Ha ünnep van, akkor legyenek ott az ünnep virágai Kokárdák, bomló rügyek, színes tulipánok, nemzeti érzelmek, megemlékezések, konszenzuson alapuló történelmi nosztalgia. Ezért szeretem március tizenötödikét. Az emberemlékezetet könyörtelenül daráló idő egyelőre nem tudta végérvényesen letekerni a dicsőséges napokat, még a fiatal generációk is tudják, miről is szólt negyvennyolc. A világ kereke ugyan nagyot fordult az azóta eltelt közel két évszázad alatt, a spanyolnátha is mintegy hét évtizeddel a negyvennyolcas forradalom után szedte az áldozatait. Most Covid19 van, emiatt nem ünnepelünk, emiatt vagyunk karaténban, emiatt szenvedünk a bezártságtól.
2021. március. 05. KáVé
Szivek Laura- kommunikáció- és médiatudomány szak, I. évfolyam Az anyanyelv és az angol mellé minimum egy plusz nyelv is kell Dombai Linda 2008-ban végzett a Kodolányi János Egyetem - akkor még főiskola - nemzetközi tanulmányok alapszakon. Diplomája megszerzése után nem sokkal Hollandiába költözött. 2014-ben kapott állást a Hypertherm nevű cégnél nemzetközi értékesítőként. Azt mondja, ennyi év távlatából sem választana más felsőoktatási intézményt, és semmit sem csinálna másképpen. Szerinte a Kodolányi különleges szellemiséget képvisel. A diákéveiről, tapasztalatairól, pályájáról és persze a pandémia hatásairól beszélgettem vele.
2021. február. 12. KáVé
A felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél kiválthatja az emelt szintű érettségit A pandémia átírta az oktatás területén is a megszokott menetrendet. Az online órákat már elfogadták a tanárok, diákok, megtanulták hogyan lehet vizsgázni, érettségizni a virtuális térben. Az idei felvételi időszakban újdonságnak számít a megváltozott helyzet, hiszen tavaly ilyenkor sorra látogathatták a középiskolások az egyetemi nyílt napokat, a helyszínen tájékozódhattak a lehetőségeikről, idén pedig kizárólag online nyílt napon vehettek részt. Mindemellett a felvételi eljárásban is vannak változások.
2021. január. 20. KáVé
"Alapvetően tanár vagyok" Dr. Szatmári Péter egyetemi docens a Kodolányi János Egyetem tudományos és fejlesztési rektorhelyettese. A Kodolányi János Egyetem fiatal intézmény, ugyanakkor erős a kutatások területén. Ezt a területet erősíti tovább az új rektorhelyettes 2020 augusztusa óta. Az egyetem rádióstúdiójában készült az alábbi interjú, elmondhatom, jó hangulatban beszélgettünk. A jó humorú rektorhelyettes egészen kiváló beszélgetőpartner, akit az élvezetes diskurzus során a pályájáról, a terveiről és a hátországáról faggattam.
2021. január. 04. KáVé
" ...történelmet csak úgy lehet tanítani, ha a hallgatók érzik az oktató szakmai elkötelezettségét, a kutatás iránti alázatát" "A történelem halhatatlansága szükségszerűen nem a múlttól, hanem a jövő emlékezetétől függ, mert a múlt csak akkor létezik, ha a jövő nemzedékek emlékeznek még rá. Tehát történelem csak akkor van, ha azt a következő nemzedék megismeri." /Janne Teller/ Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban az elmúlt év novemberében adták át az egyetemi és főiskolai tanári kinevezéseket. A Vigadóban megtartott rendezvényen közel százan vették át az okiratot, köztük Dr. Simándi Irén, a Kodolányi János Egyetem egyetemi tanára. Az ezredfordulót követő években érkezett a Kodolányira, ám időnként az az érzésem, hogy mindig is ismertem. Az első pillanattól tiszteltem tudását és örömmel fogadtam a meghívásokat a közgyűjteményekben megtartott „kihelyezett óráira”. Az intézménylátogatások, az intézményekben megtartott tanórák fontos szerepet kapnak a munkájában, azt vallja, a könyvtári, múzeumi, levéltári látogatások kiegészítik az elméleti ismereteket, és lehetőséget nyújtanak arra, hogy az egyetemi hallgatók megismerkedhessenek a közgyűjtemények működésével és felépítésével.
2020. december. 11. KáVé
" A 21. század diktálta újszerű formátum társul a naprakész tartalommal " Dr. Sós Péter Jánost nagyra becsülik és kedvelik a hallgatók a Kodolányi János Egyetemen, és nincs ez másként a kollégái körében sem. Az ok-okozati összefüggés nagyon egyszerű, hiszen a PR oktatás és gyakorlat területén kimagasló színvonalat képvisel, hatalmas tudásanyaggal rendelkezik. Azt mondják róla a tanítványai, ha valakit érdekel a PR, az előadásain olyan elméleti és gyakorlati tudást szerezhet, amit a valós életben azonnal kamatoztathat. Emiatt aztán nagy öröm, hogy megjelent online formában az új könyve az Akadémiai Kiadónál. Ez a könyv az első ilyen a magyar piacon: szakmai „beszélgetős” könyv. A szerző a PR aktuális kérdéseit vitatja meg a szakma legnevesebb képviselőivel.
2020. december. 11. KáVé
Kötetben máig ható történelmi traumáink és feldolgozásuk módjai Virtuális térbe költöztek a tudományos, kulturális, művészeti programok a pandémia miatt, és valljuk be, nagy öröm a bezártságban, amikor meghívó érkezik egy-egy online eseményre. Különösen érdekesnek ígérkezett Dr. Bordás Sándor „A magyar kultúra történelmi traumái” című könyvének online bemutatója, hiszen számos interjút készítettem korábban a szerzővel a témában. A kötet a Ráció Kiadó gondozásában látott napvilágot. A rendhagyó, avagy hovatovább megszokott internetes programon a szerzőn kívül részt vett Dr. Szabó Péter rektor, Dr. Kovács László és Dr. Vizi László Tamás rektorhelyettesek, valamint Dr. Ujváry Gábor főiskolai tanár, Dr. Csurgai Horváth József, a székesfehérvári Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója és Dr. Illik Péter, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa. A könyvbemutatóhoz kapcsolódó csaknem másfél órás beszélgetést Dr. Szatmári Péter rektorhelyettes vezette.
2020. december. 02. KáVé
Történettudományi, művészettörténeti, néprajzi ismeretek az EMMI és az ITM támogatásával A Kodolányi János Egyetemen fontos szempontnak számít, hogy a munkaerőpiac igényei alapján bővítsék a válaszható specializációk körét a különböző szakokon. Mivel a turizmus a nemzetgazdaság egyik kiemelt ágazatának számít, mind társadalmi, mind gazdasági-versenyképességi potenciáljai és hatásai révén, a képzés területén is szükséges a folyamatos fejlesztés. Ennek szellemében a KJE Turizmus-vendéglátás szakán két új specializáció is indult az EMMI és az ITM támogatásával. A 2020/21-es tanév első félévében Magyarságismeret és a Zarándokturizmus elnevezéssel két szaktól független, kétféléves képzést indítottak az egyetemen.
2020. november. 24. KáVé
Virtuális néptáncfesztiválokra neveznek be mostanában Negyedszer is a nyertes pályázók között van a Kodolányi János Egyetem Táncol”KODO” néptáncegyüttese a Csoóri Sándor programban. A Kárpát-medencére kiterjedő program elsődleges célja, hogy az aktívan működő, népi kultúrával foglalkozó együtteseknek olyan jellegű támogatást nyújtsanak, amelyet például a produkcióikhoz szükséges ruhák beszerzésére, fellépések költségeinek, fedezésére, fesztiválok szervezésére fordíthatnak. A Táncol"KODO" csapata most harmadszor részesült 2,6 millió forintos pályázati díjban, a legelső pályázáskor pedig 2,8 milliót nyertek.
2020. november. 17. KáVé
Új specializációk az EMMI és az ITM támogatásával A Kodolányi János Egyetemen évtizedek óta jelen van az a szemlélet, hogy a munkaerőpiac igényei alapján bővítsék a válaszható specializációk körét a különböző szakokon. Vannak alapszakhoz kötött és szaktól független specializációk; a 2020/21-es tanév első félévében például két szaktól független, kétféléves képzést indítottak az egyetemen. KJE Turizmus-vendéglátás szak új specializációi az EMMI és az ITM támogatásával valósultak meg, és mind a Magyarságismeret, mind pedig a Zarándokturizmus specializáció népszerűnek tűnik a hallgatók körében.
2020. november. 12. KáVé
Koronavírus - online oktatás - szabályok a mindennapokban A felsőoktatási intézmények online üzemmódra váltanak, így a Kodolányi egyetemen is távoktatás formájában fejeződik be az őszi félév, a vizsgák is online történnek majd. Mindez annak a következménye, hogy a koronavírus járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában, így Magyarországon is. A fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma folyamatosan emelkedik. A kormány ezért november 4-től visszaállította a rendkívüli jogrendet, újra kihirdette a veszélyhelyzetet, amit az Országgyűlés kilencven napra meghosszabbított. A kormány november 11-én a veszélyhelyzettel együtt újabb védelmi intézkedéseket is kihirdetett és az állampolgárok együttműködését kéri ezek végrehajtásában. A harminc napra érvénybe lépett új védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet elérhető a Magyar Közlöny 2020. évi 242. számában , 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről
2020. november. 09. KáVé
Vizi László Tamás: A feladat mindig megtalált, s mindig voltak, vannak kiváló kollégák, akikkel közösen lehetett, lehet építkezni A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült Dr. Vizi László Tamás, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese, a Történeti Kutatóközpont vezetője, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese, történész-jogász. Különleges feladat jutott osztályrészül a történészeknek, nemzedékről nemzedékre örökítik múltunk darabkáit, megbízható forrásokat teremtenek számunkra a gyökereinkről. Hiteles képeket kapunk tőlük, miközben alig gondolunk arra, hogy ami ma történik, az holnap már történelem. Dr. Vizi László Tamással a munkájáról, a pályája alakulásáról, az életéről beszélgettem.
2020. november. 04. KáVé
Kilenc nemzetközi hét, oktatói és hallgatói mobilitás, konferenciák Hallgatóbarát, interaktív kultúra megteremtése – A belső nemzetközi környezet építésének jó gyakorlata a Kodolányi János Egyetemen címmel tartott előadást Horváti Éva, A Kodolányi János Egyetem nemzetközi igazgatója az Erasmus+ Disszeminációs Konferencia Erasmusdays rendezvénye keretében. A koronavírus járvány miatt online formában megtartott előadáson Horváti Éva részleteiben bemutatta az egyetemen évtizedek óta folyó kiváló gyakorlatot, amelyet az Erasmus+ program tesz lehetővé.
2020. október. 22. KáVé
Még három hétig lehet jelentkezni keresztféléves képzésekre Tanévenként háromszor van lehetőségük a továbbtanulni vágyóknak arra, hogy főiskolára, egyetemre jelentkezzenek. A szeptemberi kezdéshez februárban és a nyári pótfelvételi időszakban, a keresztféléves februári kezdéshez pedig november 15-ig lehet jelentkezni. Jó lehetőség ez azok számára, akik lemaradtak az általános felvételi eljárásról és a pótfelvételiről, de azok számára is, akik a januári államvizsga-időszakban szereznek diplomát és folyatni szeretnék felsőfokú tanulmányaikat.
2020. október. 13. KáVé
Magyarságismeret és zarándokturizmus képzés a Kodolányin a z EMMI és az ITM támogatásával Fontos kérdésnek számít a felsőoktatásban, hogy a munkaerőpiacnak milyen mennyiségi és minőségi elvárásai vannak a diplomás munkaerővel szemben, mire kell hangsúlyt fektetni, amennyiben ezeknek az igényeknek meg szeretne felelni. A Kodolányi János Egyetemen évtizedek óta jelen van ez a szemlélet: a munkaerőpiac igényei alapján folyamatosan bővül a válaszható specializációk köre a különböző szakokon. Ezek a specializációk egy-egy szak szűkebb területéből adnak speciális szakképzettséget a hallgatóknak. Vannak alapszakhoz kötött és szaktól független specializációk, a 2020/21-es tanév első félévében például két szaktól független, kétféléves képzést indítottak az egyetemen Magyarságismeret és a Zarándokturizmus elnevezéssel. KJE Turizmus-vendéglátás szak két új specializációja kapcsán kérdeztem Dr. Kovács Lászlót, az egyetem oktatási rektorhelyettesét.
2020. október. 02. KáVé
Shakespeare drámái és A nagy Gatsby avagy Zabhegyező és Rozsban a fogó A Kodolányi János Egyetem Angol Nyelv és Irodalom tanszéke Első Franklin Est címmel indítja útnak azt a különleges sorozatát, amely bepillantást enged a műfordítók világába. A tervezett beszélgetések a klasszikusok újrafordítását helyezik fókuszba, így megismerhetjük kortárs íróink, műfordítóink motivációit, véleményét arról, hogy miért érdemes Dante, Shakespeare, Fritzgerald és Salinger műveit újra lefordítani a 21. században. Az sorozat nyitóprogramjának, amelyet Szele Bálint, a KJE docense vezet október 7-én este hat órai kezdettel a KJE Budapesti Oktatási Központjában, Nádasdy Ádám, Barna Imre és Wertheimer Gábor lesznek a vendégek. Szele Bálintot először arról kérdeztem, honnan a sorozat megszervezésének ötlete.
2020. szeptember. 24. KáVé
Beszélgetés tudományról, egyetemről, Horvátországról és unokákról „ A szellem szabadsága nem kényelem, hanem nagyság, melyet akar, és kimerítő küzdelem árán el is ér az ember.” / Albert Camus / Lőrinczné Dr. habil Bencze Edit főiskolai tanár, a Kodolányi János Egyetem Jól-léti Társadalmi Intézetének korábbi igazgatója, a szociális munka tanszék tanszékvezetője. Közel húsz éve járul hozzá a felsőoktatási intézmény sikereihez, oktatóként, kutatóként egyaránt jegyzik a munkásságát. Régóta ismerem őt, szeretem nyitottságát, tisztelem tudását. Számos interjút készítettem vele az egykori Vörösmarty Rádiónak, és a Kossuth adó hullámhosszán is találkozhattak velünk a rádióhallgatók. Világos okfejtései, tájékozottsága kellemes hanghordozása mindig is garantálta az interjúk sikerességét. A Jól-léti Társadalmi Intézet elnevezés akár szokatlannak is tekinthető a hazai felsőoktatásban. Először erről kérdeztem.
2020. szeptember. 23. KáVé
"...b üszkék vagyunk legsikeresebb tanítványunkra" Az új tanévvel együtt új fejezet is kezdődött a Kodolányi János Egyetem életében, hiszen a székesfehérvári alapítású felsőoktatási intézmény fenntartója ez év április 27-től kezdve hivatalosan is a Docler cégcsoport alapító-tulajdonosa, Gattyán György. Az új tulajdonos maga is a Kodolányi hallgatója volt, kommunikáció- és médiatudomány szakon szerzett diplomát. A különleges és előremutató együttműködésről Gattyán Györgyöt és Dr. Szabó Péter rektort is megkérdeztük. „Nagy öröm számomra, hogy mostantól részt vehetek annak az intézménynek a működtetésében, ahol magam is tanultam” - mondta el az üzletember az egyetemi lapnak. Elsőként őt kérdeztük.
2020. szeptember. 17. KáVé
Jubileumi Nemzetközi Tudományos Konferencia a Mátrában A Mátra vidéke adott otthont ismét a Jubileumi 5. Mátrai Nemzetközi Tudományos Konferenciának szeptember 11-én, amelyre a világ számos szegletéből kapcsolódtak be elismert hazai és külföldi kutatók, szakemberek. MatraLab Nonprofit Kft., a Kodolányi János Egyetem, a Magyar Földrajzi Társaság Gyöngyös-Mátravidéki Osztálya és a Gyöngyös-Mátra TDM által közösen szervezett konferencia témája olyan kihívásokkal teli területeket érintett, mint az öregedés, a jól-lét, az akadálymentesség, a turizmus és az értékteremtés. A konferencia korábbi gyöngyösi és parádsasvári helyszínei mellett idén a Mátrai Állami Gyógyintézet is felsorakozott a helyszínt biztosító vendéglátói körbe, ám a jelenlegi járványhelyzet miatt a konferencia résztvevői a virtuális térben találkozhattak egymással.
2020. szeptember. 15. KáVé
Beszélgetés akkreditációról, oktatásról, kutatásról és a három kívánságról Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvérrel /Az interjú az Enigma 2001. Kiadó és Médiaszolgáltató Kft. kiadásában idén megjelent " Hervainé Szabó Gyöngyvér köszöntésére" című kötetben olvasható. A Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese 1998 óta főállású oktatója az intézménynek, tudományszervezői, tudományos és kutatói tevékenysége nemzetközi szinten elismert. A közéleti tevékenységtől történő búcsúzása kapcsán pályatársai, kollégái a kötettel tisztelegtek a tudós, az oktató, a nagyszerű ember előtt./ „A tudós feladata a keresés, szüntelen kutatás. És ha talált valamit, ha felért egy csúcsra, akkor látja csak, milyen nagy terület nyúlik előtte, amely még teljesen ismeretlen, feltárásra, kutatásra vár. Szóval, ha a keresés sikerrel jár, akkor egyre több és több keresnivalót talál. Nem tudom, végére ér-e ennek valaha az emberi tudomány, más szóval, lesz-e valaha idő, amikor mindent tudni fogunk, amit tudni érdemes.” /Pheidiasz/
2020. szeptember. 08. KáVé
Ünnepi szenátusi ülés, járványügyi biztonsági intézkedések, oktatás maszkban Megkezdődött az oktatás a Kodolányi János Egyetemen, az őszi szemeszter különböző képzéseire 1172 első éves hallgató iratkozott be. A levelező tagozatosoknak szombaton volt az első tanítási nap, a nappali tagozatos hallgatóknak pedig hétfőn reggel kezdődött a 2020/21-es tanév.
2020. augusztus. 27. KáVé
Králl Kevin filmjét szombaton vetítik „Első, papírkivágásos technikával készült animációs rövidfilmem szerepel az Országos Diákfilmszemle programjában augusztus 26 és 30 között, további 130 alkotással versenyezve, fiatal filmes kategóriában. A filmről röviden: animációs kisfilm a dohányzás ártalmairól egy cigarettaszál életén keresztül, egészen odáig, amíg környezetével együtt el nem pusztítja saját magát” –olvasom a másodéves, kodolányis Králl Kevin közösségi oldalán. Így aztán a szokásosnál is jobban érdekel a majd’ három évtizedes filmes program.
2020. július. 31. KáVé
Elstartolt a pótfelvételi Nappali és levelező képzéseken is hirdet pótfelvételit a Kodolányi János Egyetem. Az általános felsőoktatási felvételi eljárás eredményeképpen mintegy négyszázan kezdhetik meg a tanévet szeptemberben, ám akik eddig nem jutottak be, azok számára most újabb esély nyílik. A pótfelvételi ugyancsak elektronikusan történik az általános eljáráshoz hasonlóan. A jelentkezések beadási határideje: augusztus 9., éjfél. A pótfelvételi döntés pedig augusztus 20-a után várható.
2020. július. 24. KáVé
Közel hetvenezer gólya kezdi meg felsőoktatási tanulmányait szeptemberben Az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok csütörtök este kerültek a nyilvánosság elé. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után.
2020. július. 06. KáVé
A tavaszi szemeszter egyetemi életét elűzte a korona vírus, a búcsúzás is virtuális Hatszáznyolcvanhat végzős hallgató kap diplomát idén júliusban a Kodolányi János Egyetemen. Igaz, most nem volt ünnepélyes diploma átadó sem Budapesten, sem Székesfehérváron, sem pedig Orosházán. Ahogyan a tavaszi szemeszter egyetemi életét elűzte a korona vírus, most a búcsúzás az alma matertől is virtuálisan történik. A távoktatásos félévet követően július hetedikétől vehetik át oklevelüket a friss diplomások azokon az oktatási helyszíneken, ahol tanulmányaikat folytatták. Dr. Szabó Péter rektor ünnepi gondolatait közöljük az alábbiakban, amelyekkel útjukra bocsátja a végzős kodolányisokat.
2020. július. 04. KáVé
Tanévzáró értekezlet a Kodolányi János Egyetemen Megtartotta a tanévzáró értekezletét a Kodolányi János Egyetem, a koronavírus helyzetre való tekintettel ezúttal online keretek között. Az értekezleten értékelték a tanévet, többek között azt a felmérést, amelyet a járvány miatti online oktatás miatt készítettek el. Az egyetemen várható fejlesztések, a jövőbeli tervek is terítékre kerültek, tekintve, hogy új tulajdonosa van idén tavasztól az intézménynek.
2020. június. 08. KáVé
Sokan élnek a nyelvvizsgamentes diplomaszerzés lehetőségével Hazánkban mintegy hetvenötezer felsőoktatási oklevél nem került kiadásra a nyelvvizsga hiánya miatt, azonban a kormány gazdaságvédelmi akcióterve keretében nyelvvizsgamentesség kaptak a korábban már záróvizsgát tett hallgatók.
2020. május. 28. KáVé
Pethő Bertalan, a KJE Posztmodernológia Kutatóközpontja kutatóprofesszorának emlékezetére (1935-2020) Pethő Bertalan a Kodolányi János Egyetem kutatóprofesszora és egyetemi tanára, a Posztmodernológia Kutatóközpont megalapító igazgatója volt, amely 2001-2010 között működött a Kodolányi János Főiskolán. Pethő Bertalan ezalatt több, mint 100 publikációt jelentetett meg. Pethő Bertalan és Kiss Endre professzorok szerepe meghatározó volt a Kodolányi János Egyetem nemzetközi kutatási kapcsolatainak fejlesztésében és a kutató műhelyek kialakításában. Pethő Bertalan orvos, pszichiáter, filozófus és fotóművész igazi reneszánsz ember volt. A magyar tudományosság kiemelkedő szakembere, akire a Magyar Tudományos Művek Tárában 422 közleménye, 759 hivatkozása mutat. 24 könyv szerzője és szerkesztője volt. 52 cikke jelent meg külföldi és 174 hazai tudományos szakfolyóiratokban.
2020. május. 18. KáVé
Fenntartják a home office típusú munkavégzés lehetőségét is, de kinyitják az épületeket A közelmúltban megváltozott a koronavírussal kapcsolatos kormányzati álláspont, az oktatási intézmények igazodnak ehhez. A Kodolányi János Egyetemen vezetői értekezleten tárgyalták meg ma a koronavírus járvánnyal kapcsolatos további intézkedéseket. Dr. Szabó Péter rektor ezt követően foglmazta meg az intézményi állásfoglalást a vészhelyzet enyhítéséről.
2020. május. 06. KáVé
Cél, hogy a legrangosabb hazai magánegyetem legyen a KJE Új fejezet kezdődik a Kodolányi János Egyetem életében, a székesfehérvári alapítású felsőoktatási intézmény fenntartója április 27-től kezdve hivatalosan is a Gattyán György tulajdonában álló Docler cégcsoport. Az új tulajdonos maga is a Kodolányi hallgatója volt, kommunikáció és médiatudomány szakon szerzett diplomát. „Nagy öröm számomra, hogy mostantól rész vehetek annak az intézménynek a működtetésében, ahol magam is tanultam” -mondta el az üzletember a KV-nak.
2020. április. 24. KáVé
Ötezer kodolányis hallgatót érint az új rendelkezés Megrohamozták a felsőoktatási intézményeket azok a régi hallgatók, akik nyelvvizsga hiányában nem kaphatták meg a diplomájukat korábban. Hazánkban mintegy hetvenötezer oklevél nem került átadásra, tehát óriási változást jelent az új kormányrendelet. „Aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.” A fentiek alapján tehát, aki korábban bármikor, de legkésőbb 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, a nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól mentesül, és oklevelét ki kell állítani. A Kormány 101/2020. (IV. 10.) Korm. rendelete lehetővé teszi ezt. A Kodolányi János Egyetemen közel ötezer oklevélről van szó. Dr. Bartha Adrienn tanulmányi igazgatót erről kérdeztem.
2020. április. 23. KáVé
Dr. Győrffy Miklós emlékére Életének hetvenhetedik évében meghalt Dr. Győrffy Miklós, Táncsics Mihály-díjas újságíró, tanszékvezető, egyetemi oktató. Dr. Győrffy Miklós hazánk első kommunikáció tanszékét hozta létre 1993-ban a Kodolányi János Egyetemen. A kommunikáció-és médiatudomány szak alapítója, immáron örökös tanszékvezetője Segesden született 1943. december 21-én. Erdős Erzsébettel 1968-ban házasodtak össze, két gyermekük született, Szabolcs és Orsolya. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-filozófia szakon diplomát 1963-1968 között, majd elvégezte a szociológia szakot is 1968-1971 között. 2010-ben doktori fokozatot szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió meghatározó egyénisége maradandót alkotott, amire egykori tanítványai, pályatársai örökké emlékeznek. Dr. Győrffy Miklóst a Kodolányi János Egyetem saját halottjának tekinti.
2020. április. 15. KáVé
"...az ember a bajban ismeri meg a másikat" Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Kínában decemberben kitört koronavírus-fertőzést világjárvánnyá nyilvánította március 12-én. Zárva vannak az óvodák és az iskolák, takaréklángon működik a kereskedelem, nagy próbatétel előtt áll az egészségügy, nyögvenyelősen erőlködik az ipari termelés, a földeken késnek a tavaszi munkák; a kormányzat kérése pedig, hogy mindenki maradjon otthon. A szükségelzártság nem kis tehertételt ró a pszichénkre. Dr. Bordás Sándor egyetemi docenssel beszélgettem erről.
2020. április. 08. KáVé
Zökkenőmentes a tudásátadás és a számonkérés a gazdálkodási és menedzsment tanszéken Fennakadások nélkül folyik a távoktatás immár negyedik hete a KJE Gazdálkodási és Menedzsment Tanszéken is. Minden oktató tanított és vizsgáztatott is már távoktatásban online módon vagy digitális platformon, mivel a különféle oktatási formák szerinti és a több városban és telephelyen történő óratartás már korábban is a párhuzamosságok felszámolását követelte meg a költséghatékonyság jegyében. Dr. Molnár Balázs tanszékvezető elégedett az oktatók és hallgatók hozzáállásával. A részleteket illetően a következőket tudtam meg a tanszékvezetőtől:
2020. április. 03. KáVé
A történelem szakos hallgatók társaik hiánya miatt panaszkodnak Dr. Simándi Irén, a történelem tanszék tanszékvezetője a járvány miatt megváltozott körülményekben nagyon fontosnak tartja a hallgatókkal való kiemelt kapcsolattartást is a megfelelő színvonalú távoktatás mellett. A tanárnő azt is elmondta, természetesen elmaradnak a szokásos levéltári, múzeumi kihelyezett órák is. A figyelem a távoktatásra színvonalára, valamint a folyamatos telefonos és netes kapcsolattartásra koncentrálódik. Ezekről a témákról beszélgettünk.
2020. március. 31. KáVé
A szakdolgozatok leadási határideje április 30-ra változott "A nemzetközi tanulmányok szakon az eddigiekben is közvetítettük az előadásokat skype-on, hiszen sok külföldön élő hallgatónk van. Többek között Ausztriában, Svájcban, Svédországban, Németországban és Angliában vannak távoktatásos hallgatóink. Ők a hétvégi levelezős előadásokba csatlakoznak be évek óta" -mondja Dr. Koudela Pál, a nemzetközi tanulmányok tanszék tanszékvezetője. A másodévesek négyhetes szakmai gyakorlata ügyében is megoldás, illetve döntés született. Erről is beszélgettem a tanszékvezetővel. ****************************
2020. március. 24. KáVé
"...törekszünk arra, hogy a hallgatók "benne maradjanak" a félévben" A Kodolányi János Egyetem kommunnikáció- és médiatudomány szakán - hasonlóan a többi képzéshez - nem jelentett nagyobb nehézséget a távoktatás bevezetése, hiszen korábban is gyakorlat volt ez a módszer. A kommunikáció- és médiatudomány alapszak és a televíziós műsorkészítő felsőoktatási szakképzés tartozik a tanszékhez. A koronavírus okozta rendkívüli helyzet következtében ezeken képzési területeken lépett életbe tegnap a távoktatás. Erről kérdeztem Dr. N.Kovács Tímea tanszékvezetőt.
2020. március. 23. KáVé
Az oktatók eddig is tanítottak távoktatásban, tudják használni a skype for business rendszert "Sikeresen elindult a teljesen online oktatás. Bár reméljük, hogy hamarosan nem csak a virtuális térben találkozunk, egészen biztosan sok hasznos tapasztalatot fogunk szerezni diákként és tanárként egyaránt." - olvasom a tanszék facebook oldalán. A turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés, a turizmus-vendéglátás alapszak, a turizmus-menedzsment mesterszak, a borturisztikai szakember, a sommelier szakirányú továbbképzés, a kelet- és dél-kelet-európai turizmus szakirányú továbbképzés, a közel-keleti turizmus szakirányú továbbképzés, a távol-keleti turizmus szakirányú továbbképzés és a turisztikai vállalkozás menedzsment szakirányú továbbképzés tartozik a tanszékhez. A koronavírus okozta rendkívüli helyzet következtében valamennyi képzési területen életbe lépett ma a távoktatás. Erről kérdeztem Dr. Rátz Tamara tanszékvezetőt.
2020. március. 16. KáVé
Minden üzemel, csak online A KSH legfrissebb adatai szerint hazánk felsőoktatási intézményeinek nappali képzésein 203,6 ezer hallgató tanul ebben a tanévben. A koronavírus járvány terjedésének lassítása érdekében jelentős változások léptek életbe az egyetemeken, így a Kodolányi János Egyetemen is. Ezen a héten tavaszi szünet van, a következő héttől pedig mindenütt elrendelték a távoktatást. Minden tanórát távolléti oktatásban tartanak meg, erről a hallgatókat Neptun üzenetben tájékoztatták.
2020. február. 23. KáVé
Háromszázharmincan kaptak kodolányis diplomát szombaton Háromszázharmincan tettek sikeres államvizsgát idén januárban a Kodolányi János Egyetemen, kétszáznegyven hallgató a Budapesti Oktatási Központban, harmincan Orosházán, hatvanan pedig Székesfehérváron. A friss diplomások számára a hétvégén rendeztek ünnepélyes diplomaátadót Budapesten. A végzősök kiváló teljesítményét az egyetem vezetése rangos díjakkal ismerte el, amelyeket az ünnepségeken vehettek át a friss diplomások .
2020. február. 07. KáVé
Vannak, akik egy újabb szemeszterre jöttek vissza a KJE-re Félévről-félévre érkeznek a Kodolányi János Egyetemre külföldi hallgatók a világ különböző részéről. A tavaszi szemeszterben tizenöt országból hatvan diák tanul majd a budapesti nemzetközi campuson. Az egyetemre érkező külföldi hallgatóknak egy különleges programsorozattal kezdődött a szemeszter, három napon keresztül vehettek részt ismerkedő, közösségépítő rendezvényeken.
2019. december. 16. KáVé
Piacképes diploma, az elméleti és gyakorlati képzés egyensúlya Nehéz kérdés az érettségi előtt álló középiskolások körében, hogy milyen felsőoktatási intézményt és milyen szakot válasszanak a felvételi időszakban. Kétségkívül nem egyszerű a döntés, mint ahogyan maga a pályaválasztás sem. Tizennyolc évesen, az érettségi évében már nem lehet tovább latolgatni, el kell határozni, hogyan tovább. Minden fiatal igyekszik adottságainak, irányultságának megfelelően választani, ám ebben segítségre van szükségük .
2019. december. 12. KáVé
Mits Péter és Mits Márton Révkomáromban tanítottak Mits Péter és Mits Márton, a Kodolányi János Egyetem tanárai vendégoktatókként tartottak rendhagyó zenei órákat a Selye János Egyetem Tanárképző Karán a közelmúltban. A művésztanárok élő gitár-, szintetizátor- és szaxofonjátékkal kísérve, közös énekléssel ismertették meg a hallgatókat a magyar beat-rockzene és a jazz kialakulásával, azok különböző stílusirányzataival és a zenei improvizáció technikáival.
2019. december. 07. KáVé
A KJE és a Magyarságkutató Intézet közösen rendezett hiánypótló kiállítást A Kodolányi János Egyetem idei őszi szemeszterének kiemelkedő eseménye a Magyarország második világháború előtti utolsó békeéveinek társadalmát, eseményeit, gondolkodását bemutató "Magyar Világ 1938-1940" című kiállítás ünnepélyes megnyitója. Az egyetem és a Magyarságkutató Intézet által közösen rendezett kiállítást Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter nyitotta meg Magyar Nemzeti Múzeumban, december 6-án.
2019. november. 28. KáVé
A nagyvállalati együttműködések növelik a diploma értékét Újabb nemzetközi nagyvállalati együttműködést sikerült összehozni a turizmus tanszéknek a Bostoni Egyetemmel megvalósult tavalyi, szakmai kooperáció után. Dr. Rátz Tamara tanszékvezető, Dr. Zsarnóczky Martin az együttműködési projekt felelőse és Varga Csilla a Marriott International Budapest személyzeti vezetője egyhangúan kiváló színvonalúnak jellemezték az egyetem és a szállodalánc együttműködését, valamint a hallgatói munkát egyaránt. A résztvevők közül Hefkó Franciskát, Gombkötő Mercédeszt és Syed Nabeelt külön is díjazta a szálloda vezetése.
2019. november. 14. KáVé
Simándi Irén fontosnak tartja a közgyűjtemények ismeretét A Magyar Nemzeti Levéltárban tartott „kihelyezett” tanórát Dr. Simándi Irén, amelynek keretében az elsőéves történelem és nemzetközi tanulmányok szakos hallgatók ismerkedhettek meg az intézmény tevékenységével, illetve az ottani kutatómunka lehetőségével. A kodolányis hallgatók előadást hallgattak meg, majd bepillanthattak az őket érdeklő aktákba is. Kinyitották számukra a „titkos” raktárakat, a látogatók elől elzárt szobákat is.
2019. október. 28. KáVé
Szakmai kooperációban a Marriott Szállodalánccal Alapos szakmai előkészítést követően indította el az együttműködését a KJE turizmus tanszéke és az amerikai tulajdonú Marriott Szállodalánc. A közös munka keretében a hallgatóknak lehetőségük nyílik betekinteni a legújabb szállodai trendekbe, a turisztikai tevékenység élvonalába és új elemként a szállodai élet szakmai világába. A partnerek tervei szerint az együttműködés a közeljövőben tovább szélesedik, a szállodalánc ugyanis az állandó szakmai gyakorlat keretében személyre szabott gyakornoki programokat tervez. A részletekről Varga Csillával, a szállodalánc HR vezetőhelyettesével és Dr. Zsarnóczky Martinnal, az egyetem oktatójával beszélgettem.
2019. október. 03. KáVé
Simándi Irén témája a Szabad Európa Rádió magyar osztályának működése volt Dr. habil. Simándi Irén PhD. , a Kodolányi János Egyetem főiskolai tanára előadóként vett részt a Borbándi Gyula Emlékkonferencián, amelynek a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) adott otthont. A tanárnő meghívta a tudományos tanácskozásra kodolányis tanítványait is. Az első éves nemzetközi tanulmányok, illetve történelem szakos hallgatók szerezhettek ismereteket és tapasztalatokat a tudományos programon. A szeptember 24-én megtartott konferenciát a Barangoló Kiadó, a Népfőiskola Alapítvány és a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum közösen szervezte meg Borbándi Gyula, a Münchenben 1950 és 1989 között megjelent Látóhatár - Új Látóhatár című folyóirat főszerkesztőjének, a Szabad Európa Rádió magyar adása szerkesztőjének születése 100. évfordulója alkalmából.
2019. szeptember. 30. KáVé
Kerteket építenek az orosházi hallgatók A Kodolányi János Egyetem jelentős társadalmi szerepvállalással bír Dél-Békésben. Az elmúlt években több mint száz pedagógus, szociális és közművelődési területen dolgozó számára biztosított ingyenes továbbképzéseket, Dr. Szabó Péter rektor és Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér rektorhelyettes kiemelten támogatja az orosházi intézet műhelymunkáit a térségben.
2019. szeptember. 18. KáVé
Biró Barnabás - kommunikáció és médiatrudomány szak, III. évfolyam Amikor megmozdul egy egyetem Ismét megrendezték a sportnapot a Kodolányi János Egyetemen. Az idei program igen színesre sikerült, a különböző sorversenyektől kezdve, a buborékfocin át, egészen az e-sport előadásig, számos program közül válogathattak a hallgatók. A szerdai sportnap a szervezők szerint messze felülmúlta a várakozásaikat, létszámban és a hallgatók lelkesedésében egyaránt.
2019. szeptember. 13. KáVé
Fókuszban a szakember utánpótlás Történelmi pillanat részesei lehetünk itt, Székesfehérváron, hiszen a mostani konferenciával elindul az első közművelődési kutatóprogram. A közművelődési szakemberek óriási örömmel fogadták, hogy a közművelődés tudományos utánpótlásának erősítése érdekében az idén első alkalommal pályázati programot hirdetett a Nemzeti Művelődési Intézet– mondta el Dr. Juhász Erika, a Debreceni Egyetem tanszékvezetője, a Művelődéstudományi és Andragógiai Szakbizottság elnöke a Kodolányi János Egyetemen megtartott konferencián. A kétnapos rendezvény főszervezője azt is elmondta, hogy sokéves jó együttműködés alapozta meg a kapcsolatát a Kodolányi János Egyetemmel, emiatt választotta a ma befejeződő konferencia helyszíneként Székesfehérvárt. A rendezvényre felsőoktatási intézményekből és közművelődéssel foglalkozó inntézményekből érkeztek a résztvevők.
2019. szeptember. 10. KáVé
Magyar turisztikai projekt a TOP10-ben Dr. Zsarnóczky Martint, a turizmus tanszék oktatóját számos egyetemi projektje kapcsán jól ismerik a kodolányis hallgatók. Azt viszont kevesebben tudják, hogy az egyetemi oktatáshoz kapcsolódó projekteken kívül valós piaci szereplők és szakemberek között is szereti megmérettetni tudását. Azt mondja, elkötelezett a nagyvállalati kapcsolatok és a nemzetközi projektek irányába, hiszen ezek hozzásegítik a legújabb trendek és folyamatok megismeréséhez. Azt azonban mindig szem előtt tartja, hogy a diákok a jövő szakemberei, így ezekhez a projektjeihez is szívesen hívja meg a hallgatókat. A nyáron sikerre vitte azt a szenior üdülőfejlesztési projektet, amelynek kidolgozásába bekapcsolódhattak a kodolányis diákok is. Ennek kapcsán beszélgettem vele.
2019. szeptember. 06. KáVé
Hajrá gólyák Huszonhetedik alkalommal indult el a tanév a Kodolányi János Egyetemen. A hétfőn elindított orientációs hét első napján Dr. Kovács László oktatási rektorhelyettes köszöntötte a gólyákat, akik részletes tájékoztatást kaptak a KJE Budapesti Oktatási Központjában a félévkezdéssel kapcsolatos tudnivalókról.
2019. augusztus. 28. KáVé
Képzési Tanács Orosházán, összdolgozói értekezlet Budapesten,gólyatábor Velencén Második tanévét kezdi egyetemként a Kodolányi; tavaly augusztus elsejétől kapott egyetemi rangot a felsőoktatási intézmény. Az idei tanévkezdés idején ez az esemény már csak a közelgő akkreditációs eljárás kapcsán számít témának, hiszen az előrelépéssel kapcsolatos követelmények beépültek az intézmény életébe. Augusztus 28-án összdolgozói értekezlettel indult el a 2019-20-as tanév Budapesten, de ezt megelőzte két nappal a Képzési Tanács orosházi ülése.
2019. augusztus. 12. KáVé
Másfél évtizedes a KJE és a japán Kanazawa Seiryo Egyetem együttműködés A Kodolányi János Egyetem és a japán Kanazawa Seiryo Egyetem idén ünnepelhette a két intézmény közötti együttműködés másfél évtizedes évfordulóját. Ez alkalomból a japán egyetemen közös programok szervezésével erősítették meg a további közös munkát, amelyeken a KJE részéről részt vett Dr. Szabó Péter rektor, valamint Dr. Hoffmann Orsolya és Dr. Kovács László rektorhelyettesek.
2019. augusztus. 06. KáVé
Első közös projekt az ősszel nyíló Magyar világ 1938-1940. című kiállítás Együttműködési megállapodást kötött a Kodolányi János Egyetem és a Magyarságkutató Intézet augusztus 2-án. Mint ismeretes, az Intézet fő célja, hogy a különböző tudományos szakágakban megszületett ismereteket összehozza, értékelje és magas tudományos színvonalon véleményezze, a valószínűségnek olyan fokán, amennyire csak lehetséges. A szervezet feladata, hogy olyan kutatásokat végezzen a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárására, amelyekre eddig nem volt lehetőség. A Kormány, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma által irányított Intézet 2019. január 1-jén kezdte meg működését.
2019. július. 25. KáVé
Indul a mérnök informatikus alapszak szak emelt szintű érettségi nélkül - 12 alapszak, 3 felsőoktatási- és 3 mesterképzés választható Izgalmas az augusztus 7-ig tartó pótfelvételi időszak azoknak a fiataloknak és akár idősebbeknek is, akiknek első körben nem sikerült bejutniuk a választott felsőoktatási intézménybe. A pótfelvételin azok vehetnek részt, akik az általános felvételi eljárásban nem kerültek be vagy pedig nem is felvételiztek, de mostanra meggondolták magukat. Ez amiatt is hangsúlyt kapott az idén, mivel most még nyelvvizsga nélkül is benyújthatóak a jelentkezések. A KJE újdonsággal is várja a pótfelvételizőket: mérnök informatikus alapszakra is lehet már jelentkezni, s ami fontos, ehhez nem szükséges az emelt szintű érettségi. A szak nappali és levelező tagozaton indul szeptemberben Budapesten és Orosházán. Az újdonság mellett természetesen nyitva állnak a további kedvelt kodolányis képzések is a pótfelvételizők előtt: 12 alapszak, 3 felsőoktatási- és 3 mesterképzés választható augusztus 7-ig a KJE-n.
2019. július. 22. KáVé
Társalkodó kiadványok a Lexika Kiadónál A Kodolányi János Egyetem Nyelvvizsgaközpontjának munkatársai olyan angol és német nyelvű kiadványt készítettek, amelyekből a Társalkodó nyelvvizsgára, főleg annak a legnépszerűbb B2 (középfok) szintjére lehet felkészülni. A Lexika Kiadó "Nagy Nyelvvizsgakönyvek" sorozatában megjelent kiadványokat augusztus második felétől lehet megvásárolni a könyvesboltokban, illetve lehet megrendelni a kiadótól. A Nyelvvizsgaközpont eddigi sikeres tevékenységét jelzi, hogy több tízezren tettek sikeres nyelvvizsgát az elmúlt tizenhat évben náluk. A székesfehérvári és budapesti vizsgahelyeken kívül számos további aktív vizsgahellyel rendelkeznek, hazánk számos nagy- és kisebb városában lehet vizsgázni, mára országos lefedettségű központtá váltak. 2003-ban még kizárólag általános nyelvvizsga lehetőséggel álltak rendelkezésükre az angol és német nyelven vizsgázni szándékozóknak, 2007 májusától azonban szerveznek szaknyelvi vizsgákat is angol és német nyelvből, minden szinten. Az idegen nyelvű kiadványokról Horváth Judittal, a Nyelvvizsgaközpont egyik munkatársával, egyben egyik szerzővel beszélgettem.
2019. július. 08. KáVé
Friss diplomások ünnepe Székesfehérváron és Budapesten Az elmúlt tanévben közel hétszázan fejezték be tanulmányaikat a Kodolányi János Egyetemen, számukra a hétvégén rendeztek diplomaátadó ünnepséget Székesfehérváron és Budapesten. Székesfehérváron százharmincegyen vehették át diplomájukat a Városháza Dísztermében tartott ünnepségen, amelyen dr. Cser-Palkovics András polgármester és Berta Ákos rektorhelyettes köszöntötte a végzősöket. A KJE Budapesti Oktatási Központjában ötszázötvenen kapták meg diplomájukat, az itteni két ünnepségen Dr. Szabó Péter rektor mondott köszöntő beszédet.
2019. július. 03. KáVé
"... szeretnénk bevonni az országos Marriott Hotel lánc tagjait egyetemi tanfolyamainkba" A Kodolányi János Egyetem és a Boston Egyetem közötti együttműködés eredményeként létrehozott Nemzetközi Vendéglátás Menedzsment Akadémia kurzus nagyszerű eredményekkel zárult a turisztikai osztály szempontjából. A közös előkészületek közel egy évig tartottak, és bejelentést követően tizenhét diákot választottak a speciális tanfolyamra. A kezdeményezés céljai voltak a nemzetközi projektekben való részvétel, a gyakorlati szemléletmód kialakítása és a karrier szempontjából fontos kapcsolatépítési lehetőségek kialakítása. Dr. Zsarnóczky Martin a következőkben foglalta össze az eddigi eredményeket:
2019. június. 27. KáVé
"...az Erasmus + nemcsak a tanulás, hanem sokkal több: új ismeretek, lehetőségek, utazás és találkozások. Az alábbi cikket a Kodolányi János Egyetemen Erasmus+ program keretében tanuló ukrán hallgatók írták. Az írást eredetijét az Ivan Franko Drohobych Állami Pedagógiai Egyetem honlapján tették közzé. „Az Idegen nyelvek Intézetének minden tanulójának álma az, hogy az Erasmus + Mobilitási Program keretében külföldön tanulhasson. Nekünk most teljesült az álmunk. Az összes szükséges dokumentumot összegyűjtöttük, tudásunkat felfrissítettük, és valami újra és ismeretlenre felkészülve útnak indultunk.
2019. június. 24. KáVé
A Kodolányi János Egyetem és a Magyar Pedagógiai Társaság Staféta tábora UTAZÁS A DIGITALIZÁCIÓTÓL A PEDAGÓGIÁBA címmel Orosházán rendezte meg idén a Magyar Pedagógiai Társaság / MPT/ és a Kodolányi János Egyetem a 17. Staféta tábor programsorozatot. A pedagógus-nemzedékek hagyományos szakmai találkozója minden nyáron az ország más-más pontján várja a szakembereket, tavaly a Sármelléki Erdei Iskola adott otthont a hagyományosan júniusi rendezvénynek. Az idei, orosházi, közös szervezésű nyári táborban június 20- 23. között szakmai előadások, workshopok, szabadidős programok várták a Magyar Pedagógiai Társaság tagjait, akik az egész ország területéről érkeztek Dél-Békésbe.
2019. június. 13. KáVé
Újjáélesztett hagyomány Fehérváron Még főiskola volt a Kodolányi a tavaly júniusi összdolgozói partin. Akkor és most is Székesfehérváron találkoztak egy délutánra a kodolányisok. Minden ugyanúgy, mint előző évben: baráti légkör, „van miről beszélgetnünk egymással” attitűd, finom étkek, viszont elértük, megértük az egyetemi rangot. Régen óhajtott vágy teljesült tavaly augusztus elsején, sokat dolgozott ezért a csapat, megérdemelt a siker.
2019. június. 11. KáVé
Turisztikai díjat kapott Dr. Zsarnóczky Martin, a KJE docense A IV. Nemzetközi Mátrai Tudományos Konferencia Parádsasvár Község Önkormányzata, a MatraLab Nonprofit Kft, a Kodolányi János Egyetem Székesfehérvári Campuszának Turizmus szakos hallgatói, a Magyar Földrajzi Társaság Gyöngyös-Mátra-vidéki Osztálya, a Doktoranduszok Országos Szövetsége részvételével és a Mátra Resort támogatásával került megrendezésre május 15-16-án. A két napos konferencián hét külföldi és tizenegy hazai előadót hallgathattak meg a résztvevők, valamint egy nemzetközi kooperációban szervezett workshop keretében szerezhettek szakmai tapasztalatokat. A konferencia alkalmat nyújtott elismerések, díjak átadására is. A “Mátra Fejlesztéséért” díszoklevelet Báryné Gál Edit a Mátra Múzeum Igazgatója és Palik Tibor mátrai nagyvállalkozó kapta az idei évben. A hazai akadálymentes turizmusban való példaértékű munkájukért “a legjobb akadálymentes turizmus gyakorlata” díjban részesült Holló Henrik Parádsasvár Község polgármestere és Dr. Zsarnóczky Martin, a KJE docense a mátrai akadálymentes turisztikai program készítéséért.
2019. június. 01. KáVé
Banksy után szabadon A Kodolányi János Egyetemen egyedülállóan működő hallgatói galéria, a Kodolányi Art Galery (KAG), ismét feldobta a labdát. Alig, hogy megnyitották a Vörösmarty Rádió kiállítást, máris a következő tárlaton dolgoznak a csapat tagjai. A jövő félévben megrendezendő kiállításról és az ezt reklámozó plakátról beszélgettem egy egykori és egy jelenlegi kodolányis hallgatóval. Bolfert Richárd az egyetem hallgatójaként három évig volt a galéria tagja, jelenleg pedig a marketing osztály munkatársaként segít be a KAG életébe. Seyed Dávid pedig elsőéves hallgatóként, egyszerre három szakot végezve vesz részt lelkesen a galéria munkájában. Az egyetem rádióstúdiójában felvett interjúban elmondták, a jövő félévben is várják a magukban kedvet érző hallgatókat a galéria kurzusán.
2019. május. 20. KáVé
Polgármesteri elismerő emlékérem Hahn-Kakas Istvánnak Megalakulásának 25 éves évfordulója alkalmából jubileumi gálaműsort adott a Táncol”KODO” a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. A telt házas előadáson színpadra léptek jelenlegi és egykori táncosok, valamint az Ikarus táncegyüttes senior csoportja a Galiba és a Tilinkó zenekar kísértében.
2019. május. 15. KáVé
Kodolányis tanárok a „Back to learning – Developing Key Competence of Adults for High Quality Learning Opportunities” programban Napjainkban viszonylag könnyű munkát találni a munkaerő-hiányos piacon, ugyanakkor a hátrányból induló csoportok elhelyezkedési esélyei alig javultak. Ilyen például a végzettség nélküli, hosszabb ideje az álláskeresők táborában várakozó, leszakadt rétegek csoportja. Az álláskeresőket a munkaerőpiacra visszasegítő szolgáltatások hiába állnak rendelkezésre, jelentős a számuk azoknak, akik ezeket önhibájukon kívül nem képesek igénybe venni. Az okok között szerepel például, hogy nem igazán tudják értelmezni a súlyra sem kevés ügyirathalmazt, rossz a szövegértésük, nem tudnak eljárni saját ügyeik intézésében. A szenvedélybetegség és a hajléktalanság, illetve a kettő együttjárása olyan speciális helyzet, ami szinte lehetetlenné teszi a visszakapaszkodást.
2019. május. 09. KáVé
„Ez tényleg küldetés…” Régen beszélgettünk, bár akkoriban sok mindenről, különféle stúdiókban, különféle lapok hasábjain. Szóval: bár a mostani beszélgetés is izgalmasnak ígérkezett, igazából azt hittem, dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Egyetem rektora engem már nemigen tud meglepni egy interjúban semmivel. Ami azt illeti, elég nagyot tévedtem. Tudták például, hogy… De nem árulom el előre. Az interjúból kiderül…
2019. április. 30. KáVé
Fejérben van lehetőség tanulni és dolgozni A Kodolányi János Egyetem standja is ott volt az Esély otthon – jövőforrás Ercsiben című projekt keretében Ercsiben megtartott szakmai napon április 25-én. Az Eötvös József Művelődési Házban rendezett programra általános iskolák hetedik osztályosait és középiskolásokat hívtak meg a szervezők, hogy képet kapjanak a Fejér megyében található továbbtanulási és munkaerő-piaci lehetőségekről. A bemutatón a helyi munkavállalók mellett oktatási intézmények vettek részt, és bemutatták a megye szakképzési és felsőoktatási térképét. A cél mindenekelőtt az volt, hogy a fiatalok megtalálják helyüket szűkebb pátriájukban mind tanulás, mind munka szempontjából.
2019. április. 29. KáVé
Mint-a-Parlament - példa arra, hogy így is lehet Az Országházban folyó munka valamennyiünket foglalkoztat, hiszen ott hozzák meg az állampolgárokat érintő törvényeket. Elsőre az ember nem is gondolná, hogy egy-egy törvény az elfogadásig, milyen összetett, hosszú folyamaton megy keresztül. Nagyon izgalmas volt április 26-án a sajtó képviseletében végignézni, és testközelből megélni egy törvényhozási folyamat lépéseit.
2019. április. 23. KáVé
Olyasmi lehet majd a cím: “Megmaradni magyarnak” Gyuricza Péter újságíró, a Kodolányi János Egyetem Kommunikáció és Médiatudomány tanszékének docense a közelmúltban ünnepelte 60. születésnapját. Ennek apropóján emlékeztünk vissza karrierje emlékezetes pillanataira.Tanár úr mesélt a rádióknál, televíziónál töltött időszakáról, és természetesen a tanítás, könyvírás szeretete is szóba került a vele készített interjúm során.
2019. április. 23. KáVé
PhD értekezését egy multidiszciplináris doktori iskolában írta Lőrinczné Dr. Bencze Edit a Kodolányi Egyetem Humánfejlesztési Tanulmányok Tanszékének tanszékvezetője, a Jól-léti Társadalom Intézet igazgatója. Ez már önmagában is egy izgalmas beszélgetés témája lehetne. De… …ha az interjúra készülve az is kiderül, hogy PhD értekezését egy multidiszciplináris doktori iskolában írta „Az európai uniós bővítések elmélete és gyakorlata a horvát csatlakozás tükrében” címmel, mindenféle korábbi horvátországi kötődés nélkül, akkor a dolog szinte már a titokzatosság határára kerül. Amikor pedig azt is megtudom, hogy a tanárnő eredeti diplomáinak egyike orosz szakos, akkor már az első kérdésen sem kell gondolkoznom…
2019. április. 16. KáVé
Tananyagokhoz kapcsolódó előadások, borkóstoló, csocsóbajnokság A Kodolányi János Egyetem orosházi campusán megrendezett tematikus hét programjaira meghívott vendégek az oktatótevékenységéhez kapcsolódó témákban adtak elő, így a hallgatók az életből merített példákkal és tapasztalatokkal egészíthették ki ismereteiket. Az orosháziak a budapesti campus nemzetközi hetének konferenciaprogramjához is csatlakoztak szerdán.
2019. április. 11. KáVé
KJE Nemzetközi Hét: szaktekintélyek külföldről és itthonról, színvonalas előadások, érdeklődő egyetemisták A KJE Nemzetközi Hetének csúcspontjaként ismert szaktekintélyek érkeztek az egyetemre. Többek között Christopher Coker, a London School of Economics professzora, aki előadásában arra vállalkozott, hogy az ún. civilizációs államok által jelentett kortárs problémákat tematizálja. Utalva a Polity Press gondozásában megjelent The Rise of the Civilizational State című új könyvére - amelyben az előadásában tett állítások és összefüggések részletesen és összefüggően lettek kibontva -, a liberális világrend visszaszorulásáról és a vele szemben kialakuló alternatív, de ugyanúgy expanzív és univerzális igénnyel fellépő hatalmi központokról beszélt.
2019. április. 08. KáVé
A tudományos programsorozat nemzetközi kapcsolatépítési fórum is Kilencedik alkalommal rendezi meg a Kodolányi János Egyetem a Nemzetközi Hét programsorozatot Budapesten április 8-12. között, amelyre tizenhat ország huszonkilenc partnerintézményéből érkeztek vendégoktatók. Az eddigieknél is nagyobb volt az érdeklődés az immár hagyományosnak számító program iránt: idén kétszer annyi partnerintézmény jelezte részvételi szándékát, ahonnan félszáznál is több vendégelőadó érkezett. Többek között Albániából, Bosznia-Hercegovinából, Bulgáriából, Kazahsztánból, Luxemburgból, Hollandiából, Lengyelországból, Portugáliából, Romániából, Törökországból, Belgiumból, Oroszországból, Szlovákiából, Spanyolországból és Ukrajnából érkezett vendégeket köszönthettek ezúttal a KJE Budapesti Oktatási Központjában.
2019. április. 01. KáVé
Egyaránt jól teljesítenek a kodolányisok és a bostoniak Az idén februárban elkezdett közös turizmus és szállodai projektet hosszú előkészítés és nagy várakozás előzte meg a Kodolányi János Egyetemen és a Bostoni Egyetemen egyaránt. A kezdeményezés céljai voltak a nemzetközi projektekben való részvétel, a gyakorlati szemlélet mód kialakítása és a karrier szempontjából fontos kapcsolatépítési lehetőségek kialakítása. A projektben résztvevő hallgatók és oktatójuk Dr. Zsarnóczky Martin az indulásról, valamint az eddigi eredményeikről számoltak be a KáVé-nak.
2019. március. 26. KáVé
A troli-idős tanár Dr. Sós Péter János, a Kodolányi János Egyetem kommunikáció és médiatudomány tanszékének mesteroktatója a közelmúltban hetven éves lett. Ennek apropóján készítettem interjút vele. Azt már eddig is tudtam róla, hogy jó humorú tanár, aki nagyon szereti a diákjait, de most már azt is tudom, hogy az első könyve egy szakácskönyv volt, nem tartja magát szexinek, és bátran megvicceli az embereket egy angol-magyar szótár kiadásban. Az egyetem rádióstúdiójában készített beszélgetést ezzel a kijelentéssel kezdte: „Büszkén mondhatom, troli lettem!”
2019. március. 21. KáVé
Az iskolai szociális munkáról tanácsozott kétszáz szakember Az iskolai szociális munka volt a témája annak a konferenciának, amelyet a Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesület (Iskolaszövetség), a Kodolányi János Egyetem, valamint az MTA Szociológiai Tudományos Bizottság Szociális Munka Albizottsága közösen szervezett március 20-án. A résztvevők az iskolai szociális munka általános bevezetését és az ezzel kapcsolatos képzési feladatokat és dilemmákat járták körbe a nagyszabású rendezvény keretében.
2019. március. 19. KáVé
Raková cs Regina - kommunik áció és m é diatudomány szak, III. é vfolyam „A Kodolányi nekem mindig a második otthonom volt…” Egyetemi rádiónk Sikeres Kodolányisok című műsorába hívtam meg vendégnek Nemes Annát. Annát három éve láthatjuk a televízió képernyőjén. A közelmúltban sajtódíjjal jutalmazták munkáját. A híradózás mellett ír, hamarosan elkészül az első regénye is. Szabadidejében önkéntes a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Házban. Az interjú írott változatát olvashatjátok itt a KV-n.
2019. március. 13. KáVé
Kodolányi János emléke előtt tisztelegtek a Farkasréti temetőben Kodolányi János születésének 120., halálának 50. évfordulója alkalmából m egemlékezést tartott a Nemzeti Örökség Intézete és a Magyar Írószövetség március 13-án a Farkasréti temetőben. A megemlékezésen a Kodolányi János Egyetem oktatási rektorhelyettese, Dr. Kovács László képviselte az íróról elnevezett felsőoktatási intézményt.
2019. március. 07. KáVé
Vendrey Márta - kommunikáció és médiatudomány szak, III. évfolyam Kodolányi a Ridikül után Új mesteroktató és stúdióvezető érkezett a kommunikáció és médiatudomány tanszékre: P. Kovács Gyula a Duna Tv Ridikül című műsorából jött egyetemünkre. Úgy tartja, minden ember pályaívének méltó lezárása lehet, ha átadhatja megszerzett szakmai tudását.
2019. február. 25. KáVé
Első alkalommal adtak át egyetemként diplomát Százharmincan tettek sikeres államvizsgát idén januárban a Kodolányi János Egyetemen, számukra a hétvégén rendeztek ünnepélyes diplomaátadót Budapesten. A végzősök kiváló teljesítményét az egyetem vezetése rangos díjakkal ismerte el, amelyeket ugyancsak az ünnepségeken vehettek át a friss diplomások.
2019. február. 11. KáVé
Előadó-művészettől a turizmusig Több népszerű szakot mutatott be szombati nyílt napján a Kodolányi János Egyetem Székesfehérváron. A nappali tagozatos hallgatók számának növekedése fontos cél nemcsak a Kodolányin, hanem valamennyi fehérvári felsőoktatási intézményben.
2019. február. 05. KáVé
Rakovács Regina - kommunikáció és médiatudomány szak, III. évfolyam Egyetemünk büszkesége másodjára is a Dal színpadán A Kodolányi János Egyetem előadóművészet jazz-ének szak végzős hallgatója Deniz mellett énekel A Dal 2019-ben. Nem először láthatjuk a televízió képernyőjén. 2014-ben a Rising Star tehetségkutatóban ismerte meg az ország. De a Dal színpada sem ismeretlen terep számára, hiszen tavaly a Dal 2018-ban is fellépett, akkor Nene nevű zenekarával indult. Az MTVA székházában beszélgettem Orsovai Renivel.
2019. február. 03. KáVé
Digitális jövő – A változás elkezdődött Az innovatív informatikai fejlesztések kerültek fókuszba a II. Békés Megyei Informatikai Konferencia és Kiállítás előadásain, amit február első napján rendeztek meg a Kodolányi János Egyetem Orosházi Oktatási központjában. A nagyszabású rendezvényen közismert informatikai cégek is bemutatkoztak.
2019. január. 20. KáVé
Duális képzés, kétszakos diploma, gyakorlatorientált, kooperatív tudás Február 15-éig nyújthatják be felvételi kérelmüket a jelentkezni vágyó fiatalok az egyetemekre, főiskolákra. A felsőoktatási intézményekben sorra szervezik a nyílt napokat ezekben a hetekben, hogy a továbbtanulás iránt érdeklődők a helyszínen tájékozódhassanak a választott szakokról. Az egyetemek, főiskolák által szervezett programokon nem csak az intézménnyel és az ott folyó oktatással ismerkedhetnek meg a pályaválasztás előtt álló fiatalok, hanem lehetőségük nyílik tájékozódni mindarról, amiről nem olvashatnak a felvételi tájékoztatóban. Több száz diák érkezett a Kodolányi János Egyetemen szombaton megtartott nyílt napra; a budapesti oktatási központban a válaszható szakokról, külföldön eltölthető tanulmányi időről, ösztöndíjakról, diákéletről, diákhitelről tájékozódhattak a középiskolások, és megismerkedhettek az egyes szakokon tanító tanárokkal is. Dr. Szabó Péter rektor indította a programot a egyetem képzési palettájának részletes bemutatásával.
2019. január. 18. KáVé
Díszoklevél Ocskay Szilárdnak, a NEXON külső tanszék tanszékvezetőjének és Dr. Henczi Lajos oktatónak Az új év első szenátusi ülését a Budapesti Oktatási Központjában tartotta meg a Kodolányi János Egyetem Szenátusa. A napirendi pontok között ezúttal ünnepélyes programpontként szerepelt, hogy a Nexon Kft-vel való többéves, kiváló együttműködést díszoklevelek átadásával is elismerje és a nyilvánosság elé tárja a felsőoktatási intézmény.
2019. január. 16. KáVé
Development of international relations and connected realistic projects to begin next semester The tourism department of KJU is involving students in more and more business and entrepreneurial projects, the purpose of which being to help students internalize the curriculum. The activity of tourism is nowadays best served by a global mindset. Furthermore, in parallel with the advancement of international tourism, the local industry will also develop significantly. In line with the student focused education at Kodolányiand in order for students to acquire a know ledge competitive with market demands, head of department Dr. Tamara Rátz and project manager Dr. Martin Zsarnóczky are planning to open a major international tourism project.
2019. január. 11. KáVé
Tizenegy alapszak, három mesterképzés és három felsőoktatási szakképzés a Kodolányin Tizenkilencedik alkalommal nyitotta meg a kapuit az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás a Hungexpo “A” csarnokában. A január 10-12. között látogatható kiállításon megújult standdal vesz rész a Kodolányi János Egyetem stábja.
2019. január. 07. KáVé
Nemzetközi kapcsolatok fejlődése és ezzel párosuló életszerű projektek indulnak a következő szemesztertől A KJE Turizmus Tanszéke egyre több vállalati és vállalkozási projektbe vonja be a hallgatókat, a tananyagok minél jobb elsajátításának érdekében. A turizmus tevékenyégét ma már globális gondolkodásmóddal lehet a legcélszerűbben elősegíteni. Ezen túlmenően a nemzetközi turizmus ipar fejlődésével párhuzamosan a belföldi lehetőségek is jelentősen fejlődni fognak. A kodolányis hallgató központú oktatás és a versenypiaci igényekkel összefüggő tudás minél jobb elsajátításhoz Dr. Rátz Tamara tanszékvezető és Dr. Zsarnóczky Martin projektfelelős innovatív nyitást tervez a jövő szemeszterben induló nemzetközi turisztikai projekt kapcsán.
2018. december. 21. KáVé
Cipősdoboz és süteményvásár Kodolányi János Egyetem a harmadik éve rendezi meg a Kodolányis Sütivásárt, amelyre a hallgatók és oktatók saját készítésű süteményeket hoznak be árusítani, és a bevételt minden évben jótékonysági célra adományozzuk. Három a magyar igazság, hát ez idén be is jött, ugyanis az eddigi legmagasabb bevételünket, közel hatvanezer forintot sikerült összegyűjtenünk a december 12-én megtartott jótékonysági akció során.
2018. december. 19. KáVé
Mits Gergely és Nagy János könnyűzenei kategóriában hazánk legjobbjai Az Artisjus Szerzői Jogvédő Egyesület újonnan alapított díjjal ismeri el és köszöni meg a hazai zenetanárok munkáját, ami nélkül nem születhetnének és szólalhatnának meg új magyar zeneművek. Az Artisjus székházában könnyű- és komolyzenei kategóriákban osztották ki a rangos elismeréseket december 17-én. A pénzjutalommal járó szakmai elismerések odaítéléséről a jogvédő szakembereiből álló vezetőség döntött.
2018. december. 13. KáVé
Gyakorolhatják az újságírást a médiaszakosok Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Dr.Szabó Péter, a Kodolányi János Egyetem rektora és Nagy Zoltán Péter, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője. A megállapodás lehetőséget teremt az egyetem hallgatóinak a kommunikáció és médiatudomány terén történő duális képzésre.
2018. december. 12. KáVé
Jól teljesítettek a diákkörösök Intézményi TDK konferenciát rendeztek a Kodolányi János Egyetemen december 7-én A zsűri, Dr.Zsarnóczky Martin, Dr.Csurgai-Horváth József és Dr. Szele Bálin az írásbeli és a szóbeli eredmények alapján hét hallgató továbbjutását támogatta a 2019 tavaszán megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiba.
2018. december. 03. KáVé
Kodolányisoké a két első helyezés A Kodolányi János Egyetem tizenkét hallgatóval képviseltette magát azon a székesfehérvári Felsőoktatási Kvízversenyen, amelyen a KJE, az Óbudai Egyetem és a Corvinus Egyetem Fehérváron tanuló diákjai mérték össze felkészültségüket. A Petőfi Kultúrtanszék adott otthont az egyetemi rendezvénynek, amelyen matematika, irodalom és alapműveltségi témakörökben fogalmazódtak meg a feladatok.
2018. december. 02. KáVé
"...lehetőség arra, hogy hallgatóinknak is megmutassuk a közép-ázsiai térséget " Az Erasmus+ Staff Mobility for Teaching (STA) segítségével vett részt egy kazahsztáni tanulmányúton Dr. Malatyinszki Szilárd, a KJE Orosházi Oktatási Központjának székhelyi igazgatója a közelmúltban. Ez a program egyébként Európán belül és kívül is támogatja az oktatókat tapasztalatszerzésre oktatásban és kutatásban. Az igazgatót a tanulmányút részleteiről kérdeztem.
2018. november. 22. KáVé
"...a díj valójában nem rólam szól, hanem az ügyről, amely másoknak is fontos" Tizenharmadik alkalommal adták át a Fejét megyei Prima díjat. A Prima Primissima díj alapítását követően két év múlva, 2005-ben indult útjára a Fejér Megyei Prima Díj. A rangos elismerés legfontosabb célja a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése. A Magyar Zeneművészet kategória fődíját idén Mits Gergely művésztanár, a Kodolányi János Egyetem Művészeti Tanszékének tanszékvezetője vehette át.
2018. november. 18. KáVé
“…one of my goals is to develop a close collaboration with Boston University in the form of group projects” I have read somewhere that since the beginning of times, men’s success lies in keeping the promises they make for themselves and creating the world that they want to live in. Helping them in achieving this goal are rock-hard persistence, diligence and talent. These thoughts have come to mind with regards to Dr. Martin Zsarnóczky, whose application work hasbeen selected at the 6 th TOP 30 MasterClass 2018 program, and who has been awarded after the committee has judged over almost ten thousand other applications. The work of thirty, bright researchers will have an important role in the next planning stage of the cohesion goals of the European Union. We have touched upon work and other topics as well with the professor of Kodolányi János University.
2018. november. 15. KáVé
Előadásokon vettek részt, bort kóstoltak és főztek a leendő orosz turisztikai szakemberek A KJE-vel Erasmus+ ICM programban együttműködő Szentpétervári Állami Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatói és oktatói a Nemzetközi Tematikus Hét keretében részt vettek a Local and International Trends in Hospitality and Gastronomy című nemzetközi szimpóziumon. A részükre szervezett szakmai programok során elsajátították a magyar konyha alapvető fogásait, megismerkedtek a budapesti vendéglátás és szállodaipar meghatározó szolgáltatóival, valamint a balatoni szőlőtermesztés és borkultúra hagyományaival.
2018. november. 13. KáVé
„…terveim között szerepel a Bostoni Egyetemmel való szoros kodolányis csoportmunka” Olvastam valahol, hogy, a férfiak sikere abban rejlik amióta világ a világ, hogy megtartják az adott szót, amit önmaguknak ígérnek, és megteremtik a világot, amelyben élni akarnak. Kőkemény kitartás, szorgalom és a születéskor kapott talentumok segítik ebben őket. Mindezek Dr. Zsarnóczky Martin kapcsán jutottak eszembe, aki a hatodik alkalommal megrendezett TOP 30 MasterClass 2018-as programba nem csak bekerült a pályázatával, hanem díjat is kapott a közel tízezer pályamű elbírálását követően. A harminc, jövő reménységének számító kutató munkája az Európai Unió kohéziós céljaiban kiemelt jelentőséggel bír majd a következő tervezési szakaszban. A Kodolányi János Egyetem tanárával nem csak a munkáról beszélgettem.
2018. november. 05. KáVé
„Szeretném megmutatni, hogy lehet ezt jól is csinálni” Egy egyetem nem csak hallgatókból, tanárokból, rektorból és tanulmányi osztályokból áll. A Hallgatói Önkormányzat (HÖK) ugyanúgy fontos alkotóeleme egy egyetemnek, mint a felsoroltak bármelyike. A Kodolányi János Egyetemen új elnöke van a HÖK-nek Bajusz Annamária harmadéves turizmus-vendéglátás szakos hallgató személyében. Az előtte álló feladatokról beszélgettem vele.
2018. október. 26. KáVé
Infó-kommunikáció a békés(i) jövőért! Tizennyolc hónap alatt valósította meg a Kodolányi János Egyetem /KJE/ az EFOP-4.2.1-16-2017-00004 azonosító számú „Infó-kommunikáció a békés(i) jövőért!” elnevezésű projektet. A nagyszabású projekt zárókonferenciáját Orosházán rendezték meg október 26-án, amelyen Dr. Szabó Péter rektor, Berta Ákos gazdasági rektorhelyettes és Tóth Gábor, a projekt szakmai vezetője ismertették az elvégzett feladatokat, illetve összegezték a munkát.
2018. október. 25. KáVé
Rakovács Regina - kommunikáció és médiatudomány szak, III. évfolyam Szeminárium Brüsszelben Húsz felsőoktatásban tanuló médiaszakos hallgató vett részt a brüsszeli szemináriumon Magyarország három kiválasztott egyeteméről. A Szegedi Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Egyetem diákjai mellett a Kodolányi János Egyetem hallgatói; Bajusz Annamária, Bolfert Richárd, Gáll Noémi, Vendrey Márta és Rakovács Regina utazott Brüsszelbe.
2018. október. 19. KáVé
Együttműködés a Budapest Bankkal A Kodolányi János Egyetem mindhárom képzési központjában kiemelt feladatnak tekintik, hogy minél több olyan intézménnyel, céggel vegyék fel a kapcsolatot, ahol színvonalas gyakorlati terepük lehet a kodolányis hallgatóknak. Orosházán is egyre bővül az egyetemmel együttműködő partnerek száma, mondta el a KV-nak Dr. Malatyinszki Szilárd székhelyi központ igazgató.
2018. október. 18. KáVé
A kodolányis hallgatók novemberben mennek Erdélybe Dr. Albert-Lőrincz Csanád tanszékvezető, a szociológia doktora és kollégái, Dr. Szilágyi Györgyi és Dr. Györbíró András, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem részéről az Erasmus program keretében tettek vendéglátogatást a Kodolányi János Egyetem orosházi székhelyén. A Partiumi Keresztény Egyetem Erdély első akkreditált magyar nyelvű egyeteme Nagyváradon, az 1990-ben létrehozott Sulyok István Református Főiskola utóda.
2018. október. 09. KáVé
Pálfi Viktória - Györffy Anikó „A világörökségekre hegyeztem ki ez alkalommal is az utazásomat” Mágikus Marokkó címmel tartott előadást Dr. Rátz Tamara a turizmus tanszék tanszékvezetője a tematikus héten. A közismert turisztikai szakember a közelmúltban tett látogatást az Afrika északi részén található mediterrán országba, amelynek hangulata teljesen magával ragadta. Természetesen nem volt véletlen a választás, hiszen Marokkó az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, turisztikai célpont.
2018. szeptember. 28. KáVé
Ötven éve ért véget Dubcek álma Elstartolt az új szemeszter és ezzel együtt a szabadegyetemi programsorozat is a Kodolányi János Egyetemen. A székesfehérvári előadásokat a Városi Levéltár és Kutatóintézettel közösen szervezte az egyetem, és külön érdekessége a programsorozatnak, hogy a szabadegyetem rendezvényei a Harmadik Kor Egyeteme közönségének is szólnak. Nyitásként „A prágai tavasz a magyar éterben” címmel tartott kitűnő előadást Dr. Simándi Irén történész a székesfehérvári Szent István Művelődési Ház Szent László termében. A kiváló előadó történészt jól ismerik Székesfehérváron, s mint már annyiszor, most is zsúfolásig megtelt terem fogadta.
2018. szeptember. 20. KáVé
Együtt örültek a sikernek Még mindig a tanévkezdés körülményei kötik le a szerkesztő figyelmét, annál is inkább, mert Dr. Szabó Péter rektor kötetlen beszélgetésre hívta meg az idei gólyatábor szervezői csapatát. Valljuk be, különlegesen jól kezdődött az őszi szemeszter a Kodolányi János Egyetemen; augusztus elsejétől tervezhettük a logováltoztatást, hiszen negyedszázados főiskolai lét után immár egyetemként müködik tovább a felsőoktatási intézmény. Huszonöt év, huszonötezer diploma, van mire büszkének lenni.
2018. szeptember. 10. KáVé
Egyetlen feladat: "érezzék jól magukat" Alig kezdődött el az új tanév, az első tanítási napot még átlengték a múlt heti gólyatábor emlékei, ám a kommunikáció és médiatudomány szakosok máris újabb közösségi programon ismerkedtek oktatóikkal és társaikkal. Újszerű, hiánypótló programot szervezett a kommunikáció és médiatudomány tanszék az első tanítási nap délutánján a KJE Budapesti Oktatási Központjában. Tanárok és diákok szórakoztak és tudtak meg fontos dolgokat egymásról és az egyetemről. Ez alkalommal nem volt hetekig tartó készülődés, illetve ami volt, arról csak a programpontokat összeállító Gáspár Judit és Dr. N. Kovács Tímea tudott. A vendégként meghívott oktatók és hallgatók egyetlen dolga az volt, hogy „érezzék jól” magukat.
2018. szeptember. 04. KáVé
A felsőbbévesek útmutatásaira érdemes odafigyeln i Huszonhatodik alkalommal indult el a tanév a Kodolányi János Egyetemen, huszonöt évig főiskolaként tartottak tanévnyitót, idén pedig egyetemen kezdhetik meg tanulmányaikat a hallgatók. A hétfőn elindított orientációs hét első napján Dr. Szabó Péter rektor köszöntötte a gólyákat, akik részletes tájékoztatást is kaptak a KJE Budapesti Oktatási Központjában többek között Dr. Bartha Adrienn tanulmányi igazgatótól. A program kedden, Velencén az Ifjúsági Táborban folytatódott. Az elsőéves hallgatók a háromnapos rendezvény első két napját nem tarthatták eseménytelennek, hiszen reggeltől estig várták őket a különféle elfoglaltságok. A velencei program Dr. Kovács László oktatási rektorhelyettes előadásával indult, aki egyebek mellett a PIQ & Lead™ felsőoktatási képzési modell sajátosságait ismertette.
2018. augusztus. 27. KáVé
Összdolgozói értekezleten az egyetemmé válásról Egyetemként kezdheti meg a a 2018/19-es tanévet a Kodolányi; augusztus elsejétől kapott egyetemi rangot a felsőoktatási intézmény. Augusztus 27-én ennek jegyében indult el az új tanév, ezúttal még csak az oktatóknak, illetve valamennyi alkalmazottnak egy összdolgozói értekezlettel. A Budapesten megtartott programot a székesfehérvári és orosházi képzési központok munkatársai online közvetítés segítségével követhették.
2018. augusztus. 21. KáVé
Györök Márk és Mits Péter megzenésített versekkel nyertek pályázatot A Szent István ünnepkör hetében a Bory-várban ünnepélyes keretek között nyújtották át a Deák Dénes Díjat és Ösztöndíjat, valamint a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíjakat. Idén a Kodolányi János Egyetem tanár-diák zenész párosa - Mits Péter és Györök Márk - is a díjazottak között van. A Lánczos-Szekfű Ösztöndíjakat az alapítvány kuratóriuma minden évben azoknak ítéli meg, akik a tudomány, a művészet, illetve a társadalompolitika területén folytatnak színvonalas alkotómunkát.
2018. július. 27. KáVé
Pótfelvételi augusztus 6-ig A felsőoktatási intézményekben fontos időszaknak számít július vége, illetve augusztus eleje, egyrészt ekkor derül ki a felvételi eredménye, majd a ponthúzás napjától elindul a pótfelvételi időszak. Fontos tudnivaló, hogy az idén augusztus 6-ig jelentkezhetnek mindazok a pótfelvételi eljárásban, akiket nem vettek fel, illetve be sem adták a jelentkezésüket tavasszal. A 2018 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre 107 695-en nyújtottak be érvényes jelentkezést. Legtöbben – 72 955-en – alapképzést jelöltek meg első helyen, osztatlan képzésre 11 674-en, felsőoktatási szakképzésre 4 846-an, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül mesterképzésekre 18220-an jelentkeztek első helyen.
2018. július. 18. KáVé
Orosházán jelentették be az előrelépést Egyetemmé lép elő a Kodolányi János Főiskola 2018. augusztus elsejétől. Az elsők között megalapított hazai, magán felsőoktatási intézmény az elmúlt évben ünnepelte működésének negyedszázados évfordulóját, s a jubileumi időszakban helyezte át székhelyét 2017. február elsején Orosházára. Az egyetemmé válást Dr. Szabó Péter rektor jelentette be a dél-békési városban megrendezett sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Dávid Zoltán polgármester és Simonka György országgyűlési képviselő. Huszonöt tanév, közel huszonötezer végzett hallgató, rangos hazai és külföldi minőségdíjak után az elismertségét jelzi az elnyert egyetemi cím, mondta egyebek mellett a rektor.
2018. július. 08. KáVé
Diplomaátadó Fehérváron és Budapesten Több mint nyolcszázan tettek sikeres államvizsgát júniusban a Kodolányi János Főiskolán, számukra a hétvégén rendeztek ünnepélyes diplomaátadót Budapesten és Székesfehérváron.
2018. június. 29. KáVé
Több mint nyolcszáz újabb kodolányis diploma Nyolcszázhat végzős hallgató államvizsgázik június 14-30. között a Kodolányi János Főiskolán. Több mint nyolcszáz vizsgázó, huszonhét vizsgabizottság, izgalom, veríték, vizsgadrukk és öröm a sikeres teljesítést követően. A legtöbb hallgató turizmus-vendéglátás alapszakon, kommunikáció és médiatudomány alapszakon, valamint közoktatás és pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szakokon végzett.
2018. június. 20. KáVé
Leghosszabb Nap Világszerte hagyományosan a Szent Iván-naphoz legközelebb eső hétvégén rendezik meg a nyári napfordulót ünneplő Leghosszabb Nap fesztiválokat. A nyári napforduló francia javaslatra 1982 óta a zene ünnepe is. Európai méretűvé 1985-ben vált az ünnep, Magyarország is ekkor csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek az az alapgondolata, hogy a sokszínű európai zenei kultúrát minél több ember ismerhesse meg, ingyenes koncertek keretében. Székesfehérváron 2002–2012 között a Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza minden évben megrendezte ezt a művészeti-zenei fesztivált, de támogatás hiányában az elmúlt években már nem tudta megvalósítani.
2018. június. 14. KáVé
Kanazawa-Japán, az egyik legrégebbi főiskolai kapcsolatunk A kanazawai Seiryo egyetemmel főiskolánk tizenöt éve, 2003 óta tart fenn kapcsolatot, így ez az egyik legrégebb óta működő kétoldalú partneri kapcsolatunk. Az évek során már többször fordult meg KJF-es csoport Kanazawában, japán delegáció Budapesten és Székesfehérváron. Amióta az Erasmus + kredit mobilitási program pedig lehetővé teszi, hogy az EU-n kívüli országokból is fogadhassunk oktatókat és hallgatókat, szinte mindegyik félévben érkezett hozzánk hallgató és oktató a japán egyetemről.
2018. június. 08. KáVé
Hajrá kodolányisok! A negyedszázados jubileumon is túl van már a Kodolányi János Főiskola; hol vannak azok az esztendők, amikor az útkeresés jegyében elindultak a hazai felsőoktatásban a magánintézmények. Alig hihető, hogy a KJF-en annak idején száznegyvenhét hallgatóval kezdődött meg a képzés, és ők valamennyien nyelvszakos tanári szakra jelentkeztek. Aztán következett szépen egymás után a turizmus, a kommunikáció és a többi piacképes szak, és egyre több fiatal akart Székesfehérváron tanulni a gyorsan fejlődő Kodolányin. Huszonötezer diploma fémjelzi az eddig megtett utat, s eközben hagyományok is teremtődtek - sorra - a főiskola életében.
2018. június. 04. KáVé
Kodolányis diák ajándéka a főiskolának Tovább bővült a Kodolányi János Főiskola hallgatói és munkatársai által igénybe vehető sportolási lehetőségek köre. A tavaszi szemeszter végére megérkezett az intézmény egykori diákjának, Gattyán Györgynek az ajándékaként egy szabadtéri teqball asztal, amelyet az intézmény udvarában állítottak fel.
2018. május. 27. KáVé
Az ország vezető oktatáskutatói tanácskoztak Székesfehérváron A nevelés és oktatás területén jelentkező kihívásokról és azok megoldásáról tanácskoztak hazai és nemzetközi szakemberek Székesfehérváron a két napos HuCER konferencia keretében. Az eseményen bemutatták az oktatást és tanulást érintő legfrissebb kutatások eredményeit is. A konferenciának a Kodolányi János Főiskola adott otthont május 24-25. között.
2018. május. 15. KáVé
Színes kínálat, igényes programok Hagyománnyá vált a Kodolányi János Főiskolán, hogy szemeszterenként tematikus hetet rendeznek, amelynek keretein belül hallgatók nem a hagyományos tanórákon sajátíthatnak el számos új ismeretet, hanem érdeklődésüknek megfelelően választhatnak az különböző előadások, workshopok, sport és kulturális lehetőségek közül. A hét keretében került megrendezésre a KONA, azaz a Kodolányisok Napja is.
2018. május. 08. KáVé
Ez már készülődés az államvizsgára Szakdolgozati workshopot tartottak a turizmus-vendéglátás szakos hallgatók számára május 8-án a KJF Budapesti Oktatási Központjában. Az immár huszonegyedik alkalommal megszervezett programon az írásbeli fordulót követően szóban hallgatta meg a zsűri és a résztvevő közönség a tudományos igényű előadásokat, majd Dr. Kundi Viktória és Dr. Régi Tamás értékelte a szakdolgozók felkészültségét.
2018. április. 24. KáVé
Interjú a KJF Orosházi Oktatási Központjának igazgatójával Dr. Malatyinszki Szilárd, a Kodolányi János Főiskola orosházi székhelyigazgatója fontos dolgot mondott ki a Kodolányi Főiskola dél-békési jelenlétéről. Azt tartja, a Kodolányi János Főiskola Orosházán több, mint székhely, a főiskolai központ voltaképpen egy misszió, kapu a XXI. századra Dél-Békésnek. A fiatal szakember nem csak tanít, hanem tanult is korábban a KJF-en. Célja, hogy tovább növeljék az orosházi hallgatói létszámot, és a képzési paletta bővítésével helyben tartsák a továbbtanulni vágyó fiatalokat.
2018. április. 13. KáVé
Ez nem a jövő, hanem a jelen Robotok, okos eszközök, technikai fejlesztések és megannyi előadás várta az érdeklődőket a Kodolányi János Főiskola szakmai napján, április 12-én. A megjelentek olyan vezető informatikai cégekkel találkozhattak, mint az ACER vagy a HP, az előadásokon pedig megismerkedhettek magával a jövővel.
2018. április. 10. KáVé
Barátság-híd a külföldi partnerintézmények és a Kodolányi főiskola között Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kodolányi János Főiskolán a Nemzetközi Hét elnevezésű, nagyszabású programsorozatot, amely egyrészt az oktatók és hallgatók interkulturális kompetenciáit hivatott elmélyíteni, másrészt egyfajta hidat épít a KJF és a külföldi partnerintézményei között. A KJF Nemzetközi Fejlesztési és Képzési Központja által szervezett programokra félszáznál több külföldi oktató érkezett, akik előadásokat tartanak és konferencián vesznek részt. Hazai felsőoktatási szakembereket is vendégül lát a főiskola; az ő, illetve a KJF oktatóinak előadásai ugyancsak szerepelnek a programban. A rendezvények közül már előre választhattak a kodolányis hallgatók; a workshopokon, előadásokon előzetes jelentkezések alapján vesznek részt.
2018. április. 08. KáVé
Metafizikai absztrakció Egyedülálló felsőoktatási galériaként rendez kiállításokat a Kodolányi Art Gallery immár fél évtizede. Április 5-én tartotta soron következő kiállításának ünnepélyes megnyitóját a művészeti műhely; ezúttal Halmi Zsolt festőművész alkotásai kerültek a közönség elé Metafizikai absztrakció címmel. A vernisszázson Geszterédi Ágnes, a jelenlegi kiállítás szervezője köszöntötte a résztvevőket,majd felkérte Dr. Tarbay Gabriellát, a galéria alapító vezetőjét, hogy beszéljen a KAG tevékenységéről. Ezt követően Dávid Attila Norbert ötvös iparművész méltatta az alkotásokat és Petőcz András József Attila díjas író-költő szavalta el Az éjszaka csodái című versét.
2018. március. 15. KáVé
„A hálás nemzet őrzi dicső mártírjainak emlékezetét” A Kodolányi János Főiskola és a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium közösen ünnepelt március 14-én Székesfehérváron. A megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Dr. Szabó Péter, a KJF rektora, az ünnepi műsorban pedig a Kodolányi János Főiskola TáncolKODÓ Táncegyüttese és a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium tanulói léptek színpadra. A székesfehérvári emlékhelyeken hagyományosan a város diáksága adott ünnepi műsort, március 15-i nemzeti ünnepünkre készülve szerdán. Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata, a politikai pártok és a civil szervezetek helyi képviselői a Jubál Károly-emléktáblánál, a Halesz parkban a ’48-as emlékműnél, a Bem József tábornok mellszobránál, a Petőfi-emléktáblánál, a Rónay Jácint-emléktáblánál, a Fekete Sas Szálló előtt, a Petőfi-szobornál, a Pelikán udvarban és a Kodolányi János Főiskola előtt is fejet hajtottak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősei emléke előtt.
2018. március. 13. KáVé
Kóródi Brigitta - kommunikáció és médiatudomány szak, III.évfolyam Szabadság, egyenlőség, testvériség! Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik legmeghatározóbb eseménye, arról nem is beszélve, hogy a nemzeti identitásunk egyik alapköve. Szerves része volt az 1848-as Európában zajló forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Gyakorlatilag az 1848–49-es szabadságharc egyben a magyar nemzet történetének leghíresebb háborús konfliktusa is.
2018. március. 01. KáVé
Az orosházi székhelyű Kodolányi János Főiskola és a Békés Megyei Kormányhivatal képviselői együttműködési megállapodást írtak alá március 1-jén. A megállapodás aláírásával újabb lehetőség nyílik az orosházi felsőoktatásban.
2018. február. 25. KáVé
Diplomaátadó a jubiláló főiskolán Közel háromszázan tettek sikeres államvizsgát idén januárban a huszonöt éves Kodolányi János Főiskolán, számukra a hétvégén rendeztek ünnepélyes diplomaátadót. A végzősök kiváló teljesítményét a főiskola vezetése rangos díjakkal ismerte el, amelyeket ugyancsak az ünnepségeken vehettek át a friss diplomások Dr. Szabó Péter rektortól. Két ünnepséget is tartottak Budapesten, mindkettőn Zabos Regina, a Fehérvár Hangja 2015 zenei tehetségkutató győztese, a Kodolányi János Főiskola jazzének szakos hallgatója lépett a közönség elé színvonalas előadással.
2018. február. 15. KáVé
…fel sem merült bennem, hogy egyszer majd elmegy örökre” Wacha tanár úr... így emlegettük egymás között is, nem csak a megszólítás során. Szerettük, tiszteltük, meghajoltunk tudása előtt és megtiszteltetésnek vettük a barátságát. Szerettünk összefutni vele a Kodolányi főiskola folyosóin, a tanáriban, a menzán, a kodolányis Kazinczy-verseny után, ahonnan tehetséges fiatalokat küldött az országos megmérettetésre.
2018. február. 09. KáVé
Közös képzési, gyakornoki programok, fejlesztési lehetőségek Együttműködési megállapodást írt alá Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora és Dr. Mándi Gábor az Antenna Hungária Zrt. vállalatirányítási igazgatója a felsőfokú intézmény budapesti oktatási központjában. A közös képzési és gyakornoki programok mellett ösztöndíj lehetőségekről, és műszaki fejlesztési tervekről is határoztak a partnerek. Ez utóbbi terület esetében a 21. századi elvárásoknak megfelelő, korszerű technika eszközök kerülnek a főiskola stúdióiba.
2018. február. 08. KáVé
Bármely szakterület lehetőséget kínál az előmenetelhez Sikeres kodolányisok legalább húszezren vannak ma már, hiszen ennyien szereztek diplomát az elmúlt huszonöt évben a Kodolányi János Főiskolán. Két kötetben is lehet olvasni a sikereikhez vezető útról. Ezek az interjúk elsősorban azokról a fiatalokról szólnak, akik a diplomaszerzés utáni tétova lépéseket követően fénysebességre kapcsolva robbantak be a választott szakma világába. Másodsorban arról a főiskoláról, amely megágyazta a későbbi karriereket, ahol a diákok tudást, önbizalmat, pénzre váltható gyakorlati ismereteket szedtek magukra. „A siker kulcsa minden zárhoz hozzáigazítható, a tehetség, a tudás és a szorgalom együttesen csiszolgatja. Bármely szakterület lehetőséget kínál az előmenetelhez, bárki lehet sikeres a saját szakmájában. A szociális munkás szakon végzett hallgató éppúgy maradandót alkothat, mint a nyelvtanár, a gazdász, a turizmus vagy a kommunikáció szakos.” olvasható Virágh Ildikó Sikeres Kodolányisok című kötetében. Az alábbi interjúrészleteket a kötetekből válogattuk.
2018. február. 06. KáVé
Ösztöndíj, diákhitel, pontszámítás A felsőoktatásba igyekvőknek tudniuk kell, hogy összesen tizenkét állami ösztöndíjas félévük van, ezeket felsőoktatási szakképzésen, alap- és osztatlan képzésen, valamint mesterképzésen használhatják fel. Rögtön az elején tisztázni érdemes azonban, hogy az állami ösztöndíjas helyeken tanuló diákok hallgatói szerződést írnak alá, míg az önköltséges képzésben résztvevőknek nincs ilyen kötelezettségük.
2018. február. 01. KáVé
Nem csak workshopokon vettek részt, hanem magyar ételekkel, népművészettel is ismerkedtek Immár harmadik alkalommal szervezett ebben a tanévben nagyszabású programot a KJF a külföldről érkező hallgatók számára. Míg korábban az EU tagországaiból érkeztek Erasmus ösztöndíjjal külföldi hallgatók a Kodolányi János Főiskolára, szeptembertől jelentős számban tanulnak más országokból származó fiatalok is a budapesti intézetben, mondta el a KV-nak Dr. Hoffmann Orsolya nemzetközi rektorhelyettes. Januárban újabb hallgatói csoport érkezett, így tovább növekedett a Bangladesből, Indiából, Kongóból, Nepálból és Pakisztánból érkezett fiatalok száma az intézményben.
2018. január. 20. KáVé
Jogvesztő a jelentkezési határidő be nem tartása Sok feladata lesz a felsőoktatásba igyekvőknek a következő néhány héten. Nyilvánvaló, hogy a pályaválasztás szempontjából legfontosabb a szakválasztás, ugyanakkor hasonló fontos döntés az intézmény kiválasztása is. További nyitott kérdésekre is kell választ kapniuk, például arra, hogy milyen tanulmányi eredménnyel lehet állami ösztöndíjas helyre bekerülni, mennyi a féléves tandíj az önköltséges képzések esetében, milyen intézményi ösztöndíjakra lehet pályázni és milyen szakirányok vannak a választott szakon.
2018. január. 19. KáVé
Próbatétel államvizsga előtt Hagyományosnak számító szakmai program a Kodolányi János Főiskolán, hogy a gazdálkodási és menedzsment tanszék szakdolgozati workshopot rendez a végzős hallgatók számára. A tradicionálisnak számító versengésre ezúttal január 17-én került sor a KJF Budapesti Oktatási Központjában. Az elhangzott előadásokat a gazdálkodási és menedzsment tanszék oktatóiból álló szakmai zsűri értékelte, amelynek elnöke Alitisz Ágnes volt. Az előadásokat értékelő bizottság tagjai voltak: Dr. Dancsó Tünde és Szabó Ilona, továbbá részt vett a programon Dr. Vizi László tanszékvezető is.
2017. december. 25. KáVé
Brunszvik Teréz karácsonyfája volt az első Már az ókori népek hitvilágában is központi helyet foglalt el az örökzöld növények tisztelete, fenyőfát először Németország területén díszítettek a 16. században. Pesten az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben.
2017. december. 07. KáVé
Megnövekedett az Eu-n kívüli országokból érkező diákok száma Különleges állásbörzét rendeztek a Kodolányi Klubban december hatodikán, amelyet ezúttal speciális igényekhez igazították a szervezők: a külföldi hallgatóknak kívántak segíteni munkalehetőségek ajánlásával. Nem véletlenül, hiszen az idén jelentősen megnőtt az Európai Unión kívüli országokból érkezett külföldi hallgatók létszáma a Kodolányi főiskolán. Az intézmény évek óta jó kapcsolatot ápol különböző diákszövetkezetekkel, most a budapesti Atlasz Iskolaszövetkezetet és a székesfehérvári Melange Iskolaszövetkezetet hívták meg a programra. A munkát kereső főiskolai hallgatók először Horváti Évától, a nemzetközi központ igazgatójától kaptak részletekbe menő tanácsokat a munkavállalás kapcsán, majd az iskolaszövetkezetek munkatársai vázolták a lehetőségeket.
2017. december. 01. KáVé
Benéztek hozzánk egy napra A 2018-as felvételi kampány második nagyszabású rendezvényét a Kodolányi János Főiskola Budapesti Oktatási Központjában tartották meg november 29-én. Az orosházi sikeres programot követően ezúttal az ország minden részéről érkeztek pályaválasztás előtt álló középiskolások a „Nézz be hozzánk egy napra elnevezésű nyílt napra. A pályaválasztás előtt állók belekóstolhattak a főiskolai életbe, beülhettek a tanórákra, beszélgethetnek a KJF-en tanuló diákokkal, a főiskola oktatóival, megismerhették a családias, barátságos intézményt.
2017. november. 20. KáVé
Segítség a középiskolásoknak Középiskolások hada érkezett a Kodolányi János Főiskola Orosházi Oktatási Központjában rendezett nyílt napra; Békés megye tíz középiskolájából több mint kétszáz tizenegyedik és tizenkettedik osztályos diák volt kíváncsi a főiskola kínálta lehetőségekre. Köztudottan nehéz kérdés az érettségi előtt álló középiskolások körében, hogy milyen pályát, milyen felsőoktatási intézményt válasszanak a közeledő felvételi időszakban. A fiatalok igyekeznek az adottságaiknak, irányultságuknak megfelelően választani, ám ebben segítségre van szükségük .
2017. november. 08. KáVé
Az anglisztika szakosok vendége volt Gearóid Mac Lochlainn A tematikus hét kedd esti programja az ír költészet köré épült. Az esemény három prezentációval kezdődött, amelyet anglisztika szakos hallgatók adtak elő. Az első kiselőadás Írország szimbólumairól és a kelta hagyományról szólt. Elhangzottak a legfőbb ír szimbólumok, mint az ír zászló, a lóhere és a hárfa. A kiselőadás második felében pedig egy érdekes kelta társadalomról volt szó, amely az írek zeneszeretetének hatására alakult ki. Ezek a kelták vándor énekesek, költők és történetmondók is voltak egy személyben, akik a nagy kelta hősök tetteit versformába öntötték és aztán ének formájában előadták. Nagy hatással voltak az emberek hitvilágára is.
2017. november. 07. KáVé
Barátság-híd a külföldi és hazai diákok között A Kodolányi János Főiskola 2011-ben indította el a Nemzetközi Hét elnevezésű, nagyszabású rendezvényét, amely egyrészt a hallgatók interkulturális kompetenciáit kívánja elmélyíteni, másrészt egyfajta hidat épít a hazai és külföldi kodolányis hallgatók között. A KJF Nemzetközi Fejlesztési és Képzési Központja által szervezett programsorozat különböző előadásai az oktatók számára is vonzóak, hiszen nemcsak nyelvi készségeiket fejleszthetik, hanem tapasztalatcserére is lehetőségük van.
2017. október. 20. KáVé
Fél év Budapesten, fél év Torontóban A tematikus hét második napján, az 1956-57-es kanadai migráció címűesemény alkalmából vendégeskedett főiskolánkon Bob Schulz magyar származású, Hollywoodban dolgozó rendező. Életrajzi művéből tudhatunk meg legtöbbet róla és a vele történtekről, ám a kdodolányisokkal szívesen osztotta meg, hogyan is történt a kivándorlása.
2017. október. 10. KáVé
Népszerű az állásbörze A tavaszihoz hasonlóan, az őszi félév kiemelt programjaként szerveztük meg az állásbörzét, október 9-én délelőtt a KJF Budapesti Oktatási Központjában, a főiskolai klubban. A rendezvény ezúttal még nagyobb népszerűségre tett szert, több mint kétszáz érdeklődőt vonzott. A képzési helyszíntől függetlenül most is vártunk minden érdeklődőt rendezvényünkre, a program azok számára is informatív lehetett, akik jelenleg nem a szakmájukban dolgoznak, vagy állásváltoztatáson gondolkodnak.
2017. október. 06. KáVé
Alternatív túraútvonalak: minizarándoklatok Olaszországban A Magyar Földrajzi Társaság Turizmusföldrajzi Szakosztálya és a Kodolányi János Főiskola közös programsorozatában Dr. Irimiás Anna „Alternatív túraútvonalak: minizarándoklatok Olaszországban” című előadását hallgathatta meg a közönség október 3-án.
2017. szeptember. 26. KáVé
Sikeres szezont zárt gyopárosfürdő Várakozáson felüli nyári főszezont tudhat maga mögött Gyopárosfürdő. A vendéglétszám jelentősen nőtt a fürdőben, köszönhetően az időjárásnak és a népszerűsítést célzó marketingmunkának.
2017. szeptember. 20. KáVé
Interjú Kass Lászlóval A Kodolányi János Főiskola /KJF/ hallgatói harmadik alkalommal is részt vettek az UNESCO által Nemzetközi Sportnappá nyilvánított rendezvénysorozaton, szeptember 20-án. Nemcsak a magyarországi egyetemeken és főiskolákon, hanem külföldön is a sportnak szentelik ezt a napot. Ennek kapcsán beszélgettem Kass Lászlóval, a KJF Sportiroda vezetőjével.
2017. szeptember. 18. KáVé
Felzárkóztatás, ösztöndíj-lehetőség, igazodás a munkaerőpiachoz Projektindító ünnepséget tartottak a Kodolányi János Főiskola Orosházi Oktatási Központjában, amelyen a „Pályaorientáció és felkészülés az intelligens szakosodás szakmáira” elnevezésű program elemeit, célkitűzéseit mutatták be. Mint ismeretes, az idén huszonöt éves főiskola tavaly Orosházára helyezte át székhelyét, ezért küldetésének tekinti, hogy Orosházán és a kapcsolódó térségekben a társadalomtudomány, a bölcsészettudomány, a művészetek és pedagógusképzés területein oktasson, kutasson, innovációs szolgáltatásokat nyújtson. Ezt a célt kívánja szolgálni a most induló pályázat is, emelte ki Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér rektorhelyettes. A főiskola orosházi jelenléte Orosháza egyetemi középvárossá fejlesztését szolgálja, tette hozzá a rektorhelyettes.
2017. szeptember. 15. KáVé
Infó-kommunikáció a békés(i) jövőért! A Kodolányi János Főiskola Orosházi Oktatási Központjában ünnepélyes keretek között indították el az „Infó-kommunikáció a békés(i) jövőért!” elnevezésű , másféléves időtartamra tervezett projektet, amelynek során komplex oktatási innovációt eredményező fejlesztések várhatóak az intézményben. A programon résztvettek a Békés megyei középiskolák vezetői is, akikkel együttműködik a főiskola az elkövetkezendő években. Berta Ákos rektorhelyettes a projekt céljáról elmondta, hogy a tervezett komplex fejlesztések eredményeként mind a hallgatók, mind a főiskola oktatói képesek lesznek megfelelni a folyamatosan változó munkaerő-piaci kihívásoknak, a vállalati igények képzésben való megjelenítésére.
2017. szeptember. 08. KáVé
A producer is kodolányis volt Dr. Kirády Attila a Holnap tali! producere, egykori kodolányis diák Virágh Ildikó kommunikációs vezető meghívására jött előadást tartani a kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatóknak. A z Origó-hét harmadik napján tartott Műhelytitkok című előadáson hallhattunk forgatási kulisszatitkokról, szabadon kérdezhettünk a producertől, sőt megtudhattuk azt is, hogyan szerepelhetnénk a sorozatban.
2017. szeptember. 06. KáVé
Meghívást kapott a Golden Voice Hungary nemzetközi versenyére is Első helyezést ért el Zabos Regina, a Kodolányi János Főiskola jazzének szakos hallgatója a Golden Voice Hungary énekversenyen. A hagyományteremtő szándékkal elindított nemes versengést a Gyerekek a Gyerekekért Alapítvány szervezte Szegeden, és az induló versenyzők a nevezési díjjal az alapítványt is támogatták. A verseny helyezettjei –így Zabos Regina is - meghívást kapott a Golden Voice Hungary nemzetközi versenyére is, ami október 20-22. között lesz majd.
2017. szeptember. 05. KáVé
Jubileumi tanév kezdődik Huszonötödik alkalommal indult el a tanév a Kodolányi János Főiskolán, az évforduló a budapesti tanévnyitón is hangsúlyt kapott. A nagyelőadóban megtartott ünnepséget azok is követhették, akik személyesen nem vehettek részt: a közösségi média segítségével élő közvetítésben jelent meg a kodolányis program a világhálón.
2017. augusztus. 23. KáVé
„…ki tudja kevesebb mondatban elmondani ugyanazt a hírt” Nem szerette cipelni a régimódi riportermagnót, de a rádiózás annyira lenyűgözte, hogy legyűrte az ellenérzését. Germán Marci ízig-vérig rádióssá vált főiskolai évei alatt, ami nem csoda, hiszen minden szabad percét nálunk töltötte. A Kodolányi főiskola fenntartásában működő Vörösmarty Rádió voltaképpen amiatt létesült 1995-ben, hogy gyakorlati terepként szolgálja a kommunikáció szakos főiskolásokat. Tizenhét évig tette ezt. Egyébként a Vörösmarty Rádióban a gyakornokok valóban a kilónyi kazettás magnóval és a hozzátartozó mikrofonnal dolgoztak, apránként cseréltük le tenyérnyi modern eszközökre a régieket. Germán Márton ma a Lakihegyi Rádió hírszerkesztőségének vezetője és a Sláger Rádió hírszerkesztője is. Kedvenc tanítványaim közé tartozott annak idején.
2017. augusztus. 07. KáVé
Az egykori kodolányis Sz. Hossó Nikoletta koordinálta a vizes világbajnokság protokollját A vizes világbajnokságon a protokoll előírja, hogy az eredményhirdetések során érmeket csak Fina-képviselő, virágcsokrokat és kabalákat viszont magas rangú magyar állami és közéleti képviselő is átadhat. A mostani világverseny előkészítését Sz. Hossó Nikoletta protokoll- és nemzetközi kapcsolatok szakértő koordinálta, aki eddig hat könyvet írt az etikettről, protokollról.
2017. július. 31. KáVé
Alapszakok, mesterszakok, szakirányú továbbképzések Hazánk egyetlen, Magyar Termék Nagydíjjal és Európai Minőség-Innováció díjjal is elismert felsőoktatási intézménye a hagyományokhoz híven most is nyílt napra várja a pótfelvételizőket, hogy a 2017 szeptemberében induló képzéseket az oktatási helyszíneken is megismerhessék a jelentkezők. Budapesten és Székesfehérváron egyaránt lesz nyílt nap augusztus 1-jén, 10.00 órától.
2017. július. 19. KáVé
Mára természetessé vált, hogy a fiatalok többsége több diplomát tervez, az élethosszig tartó tanulás igénye hazánkban is kezd „meggyökeresedni”. Az alapszak befejezését követően jön a mesterszak, majd számos, egyéb szakirányú képzés, hogy a gyorsan változó munkaerőpiaci elvárások ne okozzanak meglepetéseket. A fiatalok elszántak, lelkesek, szorgalmasak, legalábbis én ezt tapasztaltam a Kodolányi János Főiskola júliusi diplomaátadóján. Erről tanúskodnak a friss diplomás Bolfert Richárd ünnepi gondolatai, amivel a diplomaátadón búcsúzott az alma matertől. Bolfert Richárd „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit”
2017. július. 18. KáVé
Buda Marci is kodolányis volt A 2017-es felvételi ponthatárait július 26-án, este nyolckor hozzák nyilvánosságra. Ahogy az elmúlt években, úgy az idén is lesz Pont Ott Parti az ország több városában, írja az Eduline. A fővárosi ponthatárváró buli helyszíne a Rio Budapest (1117 Budapest, Hengermalom út 133.), a programok délután háromkor kezdődnek, a házigazda az egykori kodolányis Buda Marci lesz.
2017. július. 09. KáVé
Diplomaátadó Fehérváron és Budapesten Ötszáznyolcvankilencen tettek sikeres államvizsgát idén júliusban a Kodolányi János Főiskolán, egy részüknek szombaton rendeztek ünnepélyes diplomaátadót Budapesten és Székesfehérváron. A százegy orosházi friss diplomás jövő hétvégén kapja meg oklevelét. A most megtartott ünnepségeken megemlékeztek arról is, hogy idén ünnepeli a főiskola fennállásának huszonötödik évfordulóját. Az eltelt negyedszázad alatt mintegy huszonháromezer diplomát adtak át a végzősöknek.
2017. július. 07. KáVé
Békés megyei középiskolák az együttműködő partnerek Békés megye középiskoláival közösen dolgozta ki a Kodolányi János Főiskola azt a programot, amelynek a legfőbb célja a diákok pályaválasztásának segítése, szakmára felkészítése, tudásfejlesztése. A „Pályaorientáció és felkészülés az intelligens szakosodás szakmáira” projektről június elején együttműködési keretszerződést írtak alá a partnerek Orosházán. A középiskolás felzárkóztató programfejlesztésre hetvenmillió forintos pályázati forrás áll rendelkezésre.
2017. június. 28. KáVé
"...minden érdekel, ami turizmus" Számos nagyszerű előadását hallhattam Dr. Rátz Tamarának a Kodolányi főiskolán az elmúlt másfél évtizedben, tudom, hogy kiváló tanár, ám arról keveset tudtam mindeddig, hogy nem csak szeret, hanem tud is fotózni. Örültem a hírnek, hogy megnyerte a „Négy keréken, szép helyeken” címmel meghirdetett fotópályázatot, amelyet a Turizmus.com a Hertz-cel együttműködve hirdetett meg májusban. A KJF Turizmus Tanszékének tanszékvezetője Új-Mexikóban készítette a nyertes fotót, s természetesen nem ez az egyetlen jól sikerült felvétele, amelyet szakmai útjain készített az elmúlt évtizedekben.
2017. június. 23. KáVé
A tételhúzásig tart az izgulás Hétszáz végzős hallgató államvizsgázik június 19-30. között a Kodolányi főiskolán. Hétszáz vizsgázó, közel ötven vizsgabizottság, izgalom, veríték, vizsgadrukk és öröm a sikeres teljesítést követően. Olvastam valahol, hogy vannak olyan módszerek, amelyek a tanulást kellemes, örömet okozó tevékenységgé változtathatják. Úgy fest azonban, hogy minden igyekezet hiábavaló, amikor életünk nagy vizsgáira kerül sor, hiszen nemhogy örülni nem tudunk a felkészülés fázisainak, szinte belebetegszünk az izgalomba.
2017. június. 20. KáVé
"Mi nem konzerv ismereteket mantrázunk" A Kodolányi János Főiskola az Európai Protokoll- és Asszisztens Képző Központ (EPAKK) együttműködésével Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakembere, valamint Sportprotokoll és nemzetközi sportrendezvények szakembere szakirányú továbbképzéseket indít 2017 szeptemberében. Az EPAKK egyik alapítójával, az egykori kodolányis Sz. Hossó Nikolettát a szakirányú továbbképzésekről kérdeztem.
2017. június. 15. KáVé
Hatan a döntőben Tizenkilencedik alkalommal rendezett szakdolgozati workshopot a turizmus-vendéglátás szakos hallgatók számára a KJF Turizmus Tanszéke június 13-án. Az írásbeli fordulót követő szóbeli döntőben elhangzott előadásokat két meghívott turisztikai szakember értékelte: Kálmán Zoltán közgazdász, a Jardinette étterem tulajdonosa és Szatmáry Judit idegenvezető, a Szinergia Üzleti Szakképző Iskola és az Európai Üzleti Polytechnikum vendégoktatója.
2017. június. 14. KáVé
Utolsó nagy próbatétel államvizsga előtt Hagyományosnak számító szakmai program a Kodolányi János Főiskolán, hogy a gazdálkodási és menedzsment tanszék szakdolgozati workshopot rendez a végzős hallgatók számára. A tradicionálisnak számító versengésre ezúttal június 13-án került sor a KJF Budapesti Oktatási Központjában, ahol a záróvizsga előtt álló hallgatók immár a negyedik workshopjukon vehettek részt. Az elhangzott előadásokat a gazdálkodási és menedzsment tanszék oktatóiból álló szakmai zsűri értékelte Alitisz Ágnes, Sebestény Tibor és Dr. Bajor Tibor személyében.
2017. június. 06. KáVé
Szabó Dániel Ferenc „…nem is verseny volt, hanem egy koncertsorozat” Az angolszász zenei hagyományokat sajátos egyediséggel ötvöző Mörk is bejutott a Nagyszínpad Tehetségmutatóba. A nyolc zenekar, akiket kiválasztottak a 2017-es versenybe: The Qualitons, Petruska, Sena, Dope Calypso, Konyha, Lóci Játszik, Jónás Vera Experiment és a Mörk.
2017. május. 31. KáVé
Az adatvezérelt igazság nyomában a Kodolányi János Főiskola Hosszú távú partneri együttműködést kötött a Kodolányi János Főiskola és a SentiOne webes szöveganalitikával foglalkozó nemzetközi cégcsoport. Az együttműködés célja annak az online tudásbázisnak a megnyitása a hallgatók, a tanárok és a kutatók előtt, amely a weben közzétett tartalmak elemzésével értékhordozó üzenetekké alakítja az adatokat, és így egyedülálló, interaktív módon biztosít páratlan forrásanyagot bármilyen kutatási témához. A KJF hallgatói így közvetlen gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek.
2017. május. 11. KáVé
Vetélkedők, előadások és jazz két étkezés között Fél tíz, a Kodolányi főiskola tanszéki reggelijein vígan isszák a kakaót tanárok és diákok, fogy a foszlós kalács és a kifli, no és javában folyik a társalgás. Valójában ez a fő cél, oktatók és hallgatók oldottabb formában is töltsenek együtt időt, bátran megfogalmazódjanak az elvárások, igények, megismerjék egymást a különböző évfolyamon tanulók. A kezdeményezés telitalálat, a tanszéki früstökölés nagyszerű hangulatban telik, valamennyi „reggeliző” teremben tapasztalom, hogy igény van az efféle együttlevésekre. Dr. Torgyik Judit tanárnőtől megtudom azt is, hogy Finnországban rendszeresen szerveznek hasonlót a felsőoktatási intézményekben a közösségépítés szándékával.
2017. május. 05. KáVé
Kihelyezett óra Dr. Simándi Irénnel Olvastam valahol, hogy a történelemtanítás során emberközelivé kell tenni az eseményeket. Például 1848 vagy 1956 esetében mindenhol vannak helyi vonatkozások, ezekre érdemes összpontosítani. Egy huszárkapitány vagy egy 56-os felkelő története sokkal érdekesebb, mint a nagy eszmefuttatások a polgári átalakulásról vagy a kommunista világrendszerről. Arról is hallhatunk eleget, hogy élményszerűvé kell tenni a történelemtanítást, s ezek után csak félve jegyzem meg, hogy mindezek mellett a történelmi tények megismertetése sem sikkadhat el.
2017. május. 03. KáVé
Sikeres állásbörze A tavaszi félév kiemelt programjaként szerveztük meg az állásbörzét április 26-án, 11.00-14.00 óra között a KJF Budapesti Oktatási Központjában, a főiskolai klubban. A rendezvény közel kétszáz érdeklődőt vonzott, az aktív hallgatók mellett öregdiákok is eljöttek.
2017. május. 03. KáVé
Öttusáról, versenyekről, utánpótlásról A felsőoktatási tanulmányok évei elsősorban a tudás megszerzéséről szólnak, ugyanakkor a hallgatók számára fontos a tantermen és a könyvtáron kívül töltött idő is. Emiatt is különös öröm, hogy a Kodolányi János Főiskola Székesfehérvári Oktatási Központjában megnyílt a Kodolányi Pinceklub.
2017. április. 22. KáVé
"A kodolányis diplomám nyitotta meg a kaput a lehetőségekhez" Varga Klaudia a kodolányis „öregdiákok” huszonkétezres táborának tagja. 2001-ben kezdte meg tanulmányait kommunikáció-angol nyelvtanár szakon; majd 2006-ban, keresztfélévben szerezte meg mind két szakterületen a diplomáját. Azt mondja, mind a főiskola hatékonysága, mind pedig a diákélet kapcsán szép emlékeket vitt magával, és szerencsésnek mondhatja magát, hogy kiváló szaktekintélyek csiszolták tudását az oktatás során. A nagyszerű angoltanárral, nyelvkönyvek szerzőjével a kodolányis éveiről és az azóta eltelt tartalmas időszakról beszélgettem.
2017. április. 19. KáVé
A kecskeméti járműipari fejlesztés jó témának bizonyult Boros Kitti, a Kodolányi János Főiskola turizmus menedzsment mesterszakos hallgatója II. helyezést ért el a XXXIII. OTDK 2017. április 6-8. között Győrben megrendezett Közgazdaságtudományi Szekciójának Turizmusgazdaságtan tagozatában. "A Daimler AG cégcsoporthoz tartozó Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hatásvizsgálata" című dolgozatának elkészítését Dr. Hinek Mátyás segítette konzulensként. Az alábbiakban a pályamunka rezüméjét közöljük.
2017. április. 11. KáVé
Vendégek tizenkét ország tizenkilenc partnerintézményéből Immáron hetedik alkalommal rendezte meg a Kodolányi János Főiskola a Nemzetközi Hét programsorozatot Budapesten április 3-7. között, amelyre tizenkét ország tizenkilenc partnerintézményéből érkeztek vendégek. A rendezvény keretén belül a külföldi vendégoktatók április 4-én, 5-én és 6-án összesen negyvenöt előadást tartottak a kommunikáció, marketing, gazdálkodás és menedzsment, logisztika, oktatás és felnőttképzés, turizmus, pedagógia, szociológia, szociális politika és kultúrtörténet témakörében.
2017. március. 28. KáVé
A kézlenyomatok és a diákok emlékei megmaradnak A kodolányis hallgatóknak természetes, ám akik akárcsak egyszer is jártak a Kodolányi János Főiskola Budapesti Oktatási Központjában, bizonyára felfigyeltek a földszinti folyosó falán látható színes kézlenyomatokra. A KJF Nemzetközi Központjának egyik legnépszerűbb, immár hagyományosnak számító programja az „Imprint-party”, amelynek keretein belül az Erasmus ösztöndíjas cserediákok kézlenyomatukat hagyják az intézmény falán; évente szaporodnak a „színes tenyerek” az itt töltött szemeszterek emlékeként. Idén a Belfast Metropolitan College (BMC) Kodolányin vendégeskedő tanár-diák csapata is csatlakozott a nemzetközi est programjaihoz.
2017. március. 22. KáVé
Rádióznak, tévéznek és Budapesttel ismerkednek a belfasti diákok Észak-Írország egyik ismert egyeteméről érkeztek vendégek a Kodolányi János Főiskolára két hétre egy évek óta tartó együttműködés keretében. Lynda Bryans és Dr. John Coulter a Belfast Metropolitan College (BMC) tanárai nem először járnak a KJF-en, hiszen főiskola és a BMC között 2009-ben született meg az intézmények közötti együttműködési megállapodás .
2017. március. 20. KáVé
Magyarország Babérkoszorúja díjjal tüntették ki Petőcz András József Attila-díjas írót, költőt, a Kodolányi János Főiskola főiskolai tanárát. Ebből az alkalomból közöljük az ismert alkotóval korábban készült interjúnkat, amely a KV Szépírók rovatában jelent meg 2014. május. 21-én . „…az írást és az irodalmi világot életformának gondolom...” Ötévesen eldöntötte, hogy író lesz, és ehhez tartotta magát az elkövetkezendő esztendőkben. A nagy tervet, álmot aztán a nyolcvanas évek elején váltotta valóra Petőcz András, amikor egyetemistaként az írói-költői pályára lépett. Lázadó ifjúként csatlakozott az avantgárd párizsi köréhez, ekkoriban a vizuális költészet, a képversek világa érdekelte legjobban. Hogy később még mi minden, nyomon követhetjük abban a közel harminc kötetben, amellyel a kultúra, a szépirodalom világát gazdagította. Szlabey Zoltán grafikusművész azt mondta róla, hogy „Petőcz egy igazi művész, akinek biztos iránytűje a saját, vitathatatlan tehetsége.” Ezzel valamennyien egyetérthetünk. ***
2017. március. 16. KáVé
Az asztanai expo a megújuló energiák témája köré szerveződik Magasrangú vendége volt a Kodolányi János Főiskolának: Nurbakh Rustemov, a Kazah Köztársaság magyarországi nagykövete látogatott a Budapesti Oktatási Központba. Több, mint egy évtizedes múltra tekint vissza a főiskola kazah oktatási kapcsolata, az intézmény 2003-ban vette fel a kapcsolatot az első kazah partnerintézménnyel, az Al-Farabi Egyetemmel; az együttműködés folyamatosan bővül, Nurbakh Rustemov is immár negyedik alkalommal látogatott el a KJF-re.
2017. március. 13. KáVé
Hazai rádiótörténet három kötetben, előzményként a SZER „Mi szólt a rádiókból az ötvenes években? A Magyar Rádió és a Szabad Európa Rádió műsorai” címmel tartott kitűnő előadást Dr. Simándi Irén történész a Kossuth Klubban. Az időkorlátokat tekintve bravúros tömörítés eredményeként átfogó és kristálytiszta történeti kép rajzolódott ki a korabeli rádiózásról, tartalomszolgáltatásról, politikai összefüggésekről, mindemellett párhuzamosan követhettük a két rádió funkcionális szerepét.
2017. február. 28. KáVé
Diplomaátadó Fehérváron és Budapesten Közel négyszázan tettek sikeres államvizsgát idén januárban a Kodolányi János Főiskolán, számukra a hétvégén rendeztek ünnepélyes diplomaátadót Budapesten és Székesfehérváron.
2017. február. 19. KáVé
A Magyar Kanadai Interkulturális Egyesülettel kötött együttműködési megállapodást a KJF Együttműködési megállapodás jött létre a Kodolányi János Főiskola és a Magyar Kanadai Interkulturális Egyesület között a közelmúltban. Dr. Kodó Krisztinával, a Kodolányi János Főiskola Angol Tanszékének tanszékvezetőjével és Dr. Richter Kálmánnal, a Magyar Kanadai Interkulturális Egyesület elnökével az együttműködési megállapodás részleteiről beszélgettem.
2017. február. 16. KáVé
Tizenhárom ország diákjai tanulnak a KJF-en az Erasmus+ program keretében Hetven vendéghallgató kezdte meg tanulmányait a Kodolányin az Erasmus+ programnak köszönhetően. Az orientációs napi tájékoztató és a kötelező adminisztráció után a fiataloknak már Budapest felfedezésére is jutott idejük.
2017. február. 12. KáVé
Japán nyelvtanfolyam is indul a Kodolányin Az Erasmus+ kreditmobilitás program keretében elnyert támogatást felhasználva nyílt lehetősége két kollégának, Horváti Évának és Dr. Hoffmann Orsolyának a KJF-ről, hogy személyesen is felkeresse a Kanazawában a Seiryo Egyetemet. A japán felsőoktatási intézménnyel az utóbbi időben újra felélénkült főiskolánk kapcsolata, az újonnan kinevezett japán rektornak, valamint az elnyert Erasmus+ támogatásnak köszönhetően. A 2016/17-es tanévben főiskolánkon két hallgatót és három oktatót is fogadhattunk a kanazawai intézményből.
2017. február. 07. KáVé
2016 rádiós diákújságírója Ivanovics Dalma, a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakának végzős hallgatója, a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete által 2016-ban meghirdetett verseny rádiós kategóriájának első helyezettje. Ő az év rádiós diákújságírója. Még annyit róla, hogy szerintem minden tanár ilyen diákkal szeretne együtt dolgozni. Méltán sorakozott fel a „Sikeres kodolányisok” táborába.
2017. február. 02. KáVé
Cél a főiskola egyetemmé, Orosháza egyetemi várossá válása Február 1-jétől hivatalosan Orosháza a Kodolányi János Főiskola székhelye. A több mint huszonöt éves múlttal rendelkező és számos új képzésben gondolkodó felsőoktatási intézmény székhelyváltását történelmi jelentőségű lépésként értékelték a csütörtöki sajtótájékoztatón. Több éve kezdődtek meg azok az előkészítő tárgyalások, melyek eredményeképpen 2017. február elsejétől Székesfehérvárról Orosházára helyezte át székhelyét a három városban (Székesfehérvár, Budapest, Orosháza) mintegy 2500 hallgatóval rendelkező Kodolányi János Főiskola – hangzott el a február 2-án, a Gyopárosi úti új székhelyen, az orosházi intézetben tartott sajtótájékoztatón.
2017. február. 01. KáVé
Hét felsőoktatási intézményben indul az új szak Kultúrházak Éjjel-Nappal elnevezéssel évenként megrendezett programsorozat budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, hogy szeptembertől ismét elérhető lesz hét hazai felsőoktatási intézményben – köztük a Kodolányi János Főiskolán is - a közösségszervezés alapszak, és ezen belül több szakirány.
2017. január. 30. KáVé
Duális képzés, kétszakos diploma, gyakorlatorientált kooperatív tudás A felsőoktatási intézményekben sorra szervezik a tájékoztató programokat a továbbtanuló középiskolások számára ezekben a hetekben. Az egyetemek, főiskolák által szervezett programokon nem csak az intézménnyel és az ott folyó oktatással ismerkedhetnek meg a pályaválasztás előtt álló fiatalok, hanem lehetőségük nyílik tájékozódni mindarról, amiről nem olvashatnak a felvételi tájékoztatóban. Több mint kétszáz diák érkezett a KJF-en szombaton megtartott nyílt napra; a budapesti és a székesfehérvári oktatási helyszíneken egyaránt tájékozódhattak a válaszható szakokról, külföldön eltölthető tanulmányi időről, ösztöndíjakról, diákéletről és megismerkedhettek az egyes szakokon tanító tanárokkal. Székesfehérváron Mits Péter, a KJF kulturális tanulmányok tanszékének adjunktusa, Budapesten pedig Dr. Vizi László Tamás rektorhelyettes indította a programot a főiskola képzési palettájának részletes bemutatásával.
2017. január. 18. KáVé
Jazz és igényes populáris zene a repertoáron A székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumban vendégeskedtek a közelmúltban a KJF művészeti tanszékének hallgatói. A különleges zenei élményt nyújtó programot Mits Péter, a főiskola oktatója szervezte; három fiatal művésszel és a háziasszonyi szerepet vállaló Kovácsai Gabriellával érkezett a középiskolába. A másodéves jazzgitár szakos Boda Evelin, a harmadéves ugyancsak jazzgitár szakos Rodek Balázs és a másodéves jazzének szakos Zabos Regina előadását a vasváris tanárok és diákok egyaránt lelkesen fogadták. A fiatal művészek igényes populáris zenével, illetve jazz számokkal szórakoztatták a hallgatóságot.
2017. január. 17. KáVé
Dr. Janowszky Sándor a legjobbak csapatában Orosházán hagyománynak számít, hogy megválasztják az Év Emberét. Ezt megelőzi, hogy az Orosházi Élet című hetilap hetente közöl interjút egy-egy helybéli prominenciával. Olyan embereket mutatnak be az Orosházi Élet hasábjain, illetve az OrosCafé című internetes hírportálon, akik a városban, a városért, az ott élőkért tevékenykednek, vagy Orosháza szülötteként alkottak kiemelkedőt a sport, a kultúra, a gazdaság vagy a közélet területén. Az OrosCafé Facebook oldala nyújtja a lehetőséget a voksolásra, itt tették közzé azoknak a versenyben álló embereknek a fotóját és rövid méltatását, akiket 2016-ban a Hét emberének választott a két szerkesztőség. A szavazatokat január 25-én 12.00 óráig várják, ezt követően hirdetik ki az eredményt.